Gulyáságyú

Gulyás Attila, a Turista Magazin fotósának élményei

Eltévedtem a kedvenc terepasztalomon

Gulyás Attila 2017.07.18.

Gömbölyű lejtők, évszázados templomok, idilli patakkal a dombok között: az egyszerű különlegességeket kedvelők legjobb választása lehet az Öskü és Hajmáskér határában elterülő névtelen minihegység.

Szerencsére szép számmal akadnak hazánkban közismert helyek, amik látványosságukkal és hangulatukkal méltán vonzzák a kirándulókat. Mellettük pedig talán még nagyobb számban vannak olyan különlegességek, amelyekből ugyan hiányzik a panoráma, a sziklaalakzat vagy egyéb „hűhafaktor”, de más jellemzőjük miatt mégis bizonyos érdeklődésű kirándulók kedvencei. Létezik viszont egy harmadik csoport, ami jelenlegi formájában jóval nehezebben érthető: az igazán látványos, mégis alig ismert tájak. Például Öskü és környéke. Június közepén megpróbáltuk egy nap alatt felkeresni az összes látványosságát, de hamar beláttuk, hogy ez esélytelen. 

 

jun-3_110-3.jpg

A távolban a lőtér alig háborgatott, őrzött vidéke

 

A Bakony déli lábánál járunk, ahol a sziklás hegyek kicsit az erdős hegyektől távolabbra nyújtóznak, és még a Veszprém felől folyó, széles Séd patak is elkanyarodik előlük. Nagy része kopár vidék, amelynek lakatlan, északi részét évszázadok óta a hadsereg használja, mint óriási tüzérségi lőteret, ahol még a néhány kilométert tévedő lövedék sem veszélyeztet lakott területet.

 

Otthon a tájban

 

panorama_16.jpg

Öskü templomai egy korábbi látogatás alkalmával

 

Egyedül az itt eredő patakok forrásai környékén van talpalatnyi termékeny föld, amik oázisként zöldellnek a dombok alatt. Itt már a rómaiak is építkeztek, az elmúlt években Öskü határában őrtorony és völgyzáró gát falai is előkerültek. Az eltelt évszázadokban folyamatosan épült és alakult a két falu, amiket a vasút, majd a szélesedő 8-as főút egyre közelebb hozott Veszprémhez és Székesfehérvárhoz. Ezeknek köszönhetően Öskü és Hajmáskér mára tulajdonképpen a két megyeszékhely és a közeli Várpalota kertvárosaként funkcionál: a tíz-húsz percenként járó buszok és a vasút is negyed óra alatt a legközelebbi városba repít. Mi is így érkeztünk, vonattal egynesen Öskü központjába.

 

jun-3_050-2.jpg

Naponta tíz távolsági gyorsvonat áll meg a faluban 

 

Leszállás után szinte a peron fölött áll a falu legismertebb épülete, a kilencszáz éves körtemplom. Elterjedt neve, a rotunda ősi latin szó, ami kör alakú épületet jelent, a rota (kör, kerék) alapján, amelynek különféle módosulatai a világ számos nyelvében élnek (rolád, rotáció, roller, rulett stb.).

 

Az Árpád-kori körtemplomok közül mára csak az ösküi maradt meg építéskori állapotában. Eredeti céljára viszont már nem használják, hiszen a falu gyarapodó lakossága a 19.században új, nagyobb templomot építtetett, azóta a körtemplomot jeles alkalmakkor, kápolnaként használják. A két katolikus templom mellett egy 18. századi evangélikus templom is díszíti a tájat.

 

jun-3_046-2k.jpg

A rotunda tövében
 

Egy alapos körbenézés után a körtemplom tövéből induló, kanyargós István utcán, gyorsan elértük a faluból kivezető utat. Néhány házzal később pedig már kint is vagyunk a vasúti átjárónál, amelynek sorompója egyben a falu határában hullámzó dombok bejáratát is jelenti.

 

jun-3_074-p-3.jpg

Az árvalányhaj-virágzás utolsó napjai

 

Csúcsélmény 196 méteren

 

Aki a „kis hegyek” hallatán Alpok helyett Bükki magasságokra gondol, csalódnia kell, ez ugyanis a következő szint, a terepről 10-30 méterre kiemelkedő, miniatűr sziklák, völgyek, csúcsok és hegyoldalak világa: kék ég, hullámzó zöld, azaz a táj a maga legteljesebb valójában, ahol minden távolság játszi könnyedséggel elérhető.

 

jun-3_062-3.jpg

Sikeres csúcstámadás, oxigénpalack nélkül

 

A környék legmagasabb csúcsain túl viszont már inkább a barna az uralkodó szín: Hajmáskér felé indulva csak két hónapig tartottak a nyár zöld napjai. A dolomitdombokat borító pár centi vastag talajon június végére már csak néhány elvirágzó árvalányhaj emlékeztet az igazán színpompás időszakra. 

 

jun-3_058-3.jpg

Visszapillantás Ösküre

 

Egy hosszabb, egyenes szakasz végén már Hajmáskér határában járunk. Az alig emelkedő domboldal tetejéről, az eddigiekhez képest már szinte szédítő magasságból tekinthetünk le a Tési-fennsík lábára.

 

jun-5_094-3.jpg

A távolban Veszprém

 

Itt már újra több a zöld, a lábunk alatt megjelenik a Veszprém felől folyó Séd patak, a fák, és a Budapest- Boba vasútvonal: mint valami gondos munkával elkészült terepasztal, aminek az életre keltése elakadt valahol félúton.

 

jun-5_101-2k.jpg

 

A lőtér már távol, de a használói épp erre tartanak: hadgyakorlatról hazatérő katonai különítmény utazik nyugat felé.

 

jun-5-_008-2k.jpg

Fotóztunk, lefotóztak

 

Visszafelé aztán eltűnik az ösvény, és ahol néhány kisebb szikla mögött az idevezető utat sejtettük, csak egy újabb minivölgyet találunk... Eltévedtem a kedvenc terepasztalomon?! Pedig itt sem egyformák a dombok, de az egyszerű tájba belefeledkezve mégis összejön egy kis tévesztés.

 

jun-5_106-3(1).jpg

 

Újabb völggyel arrébb aztán már a Hajmáskérről jövő szekérúton voltunk, és a gyorsan közelgő, utolsó nappali vonat indulására tekintettel úgy döntöttünk, vissza is indulunk rajta. A nap mérlege: 12 kilométer (nagyrészt a kis területek cikkcakkos bejárása által), és legalább két tucat hegy megmászása, miközben csak néhány száz méter jelzett úttal és két másik kirándulóval találkoztunk. Pedig a távoli, hófödte hegyek és a valódi, szobai terepasztalok közti, átjárható és átlátható átmenet egészen egyedülálló túraélményt kínál.