Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. április 18.

Ismét rekordot döntöttem a Gerecse 50-en

Kell-e bemutatni bárkinek is a Gerecse 50-et? Aki legalább egy-két éve részt vesz teljesítménytúrákon, annak aligha. Igen nagy múltú, országos hírű esemény, óriási népszerűséggel és ismétlődő rekorddöntésekkel. Harmadszorra is ezt választottam április harmadik szombatjára, és harmadszorra sem bántam meg.

 

A tavalyi, már tényleg túlzóan sok résztvevő után (a négy távon több mint 11 ezer ember indult) az idei évben létszámlimitek - és vele együtt webes előnevezés - hoztak változást. A megjelent túrázók aligha bánták ezt. Ennél gördülékenyebb, profibb rajtoltatást elképzelni sem tudtam volna. Földimmel, Andrással reggel háromnegyed hatkor már becsippantottunk, és a sornak egészen az elején, jókedvű beszélgetéssel töltöttük a maradék negyed órát. Az időbe még egy kis öltözés (pontosabban vetkőzés) is belefért: éreztem, hogy felesleges lesz három réteg, így a mellény a zsákba került. Ott is maradt egész nap, mivel pompás tavaszi idő lett.

 


Maga az ikon, a példakép, Németh Csaba indított el bennünket pontban hatkor. A nekilendülő tömeg legelején haladtunk mi is előre, rögtön egy kis belefutással, igyekeztünk a gyalogosok élén lenni, maradni. A stratégia idén is remekül bevált! A városból kiérkezve már tényleg csak futók érkeztek hátulról, akikkel persze semmi gondunk nem volt.


Gyalogosokat pedig tulajdonképpen csak a János-forrásig előztünk, addig se sokat. A forrásnál a megszokott szívélyességgel és gyorsasággal kaptuk a pecsétet, és ez ugyanígy történt egész nap, a további kilenc ellenőrző ponton is. Számomra egyébként éppen ez a rendezvény egyik vonzó jellegzetessége: a nagy tömeg mellett is emberi, pozitív és kedves fogadtatás, biztatás mindenütt. Őszinte tiszteletem a személyzetnek.

 


Andrással megyünk felfelé, völgyben, sziklák között. Szigorú tempót diktál a srác, nincs mese. Persze, erre számítottam is: olyan társsal túrázok éppen, aki a múlt heti Mátrabércet 9.13 alatt teljesítette. Mondhatnám, hogy könnyű neki, pontosan feleannyi idős, mint én, de itt ilyen nincs, mindannyian egyenlők vagyunk. A teljesítménytúrázás demokratikus dolog, tényleg. Így hát igyekezek tartani a lépést, ami persze az eredményünkön szépen meglátszik. Fogynak a kilométerek, itt a Vaskapu, majd gyorsan az Arany-lyukhoz érünk.

 


Kedves segítők mutatják a négyes kereszteződés északi ágát: arra tovább! Amíg csak mi, ötvenesek érkezünk, addig könnyű dolguk van, de a rövidebb távoknál már nagyon figyelniük kell, mindenki más és más irányba megy. Itt is emelkedünk még, de inkább hosszan, mint meredeken. Így megy ez egészen a Kappan-bükkig, nagyjából ott a tető. Csúcsnak nem nevezném, de a gerincen innentől már lejtős lesz az út, egészen a Körtemplom (Pusztatemplom, Szent Péter-templom) romjáig. Elmegyünk az egy hónapja már látott fakitermelésnél, és felkapunk egy édes-ropogós almát, amit a pecsét mellé kapunk.

 


Hullámzó terep jön a baji vadászház után, fel és le, fel és le. A táj nagyon szép: üde zöld mindenütt, helyenként egészen messzire is elláthatunk. Aztán leérkezünk a műúthoz, annak szélén haladunk előre. Aszfalt, persze, aminek nem örülünk, nem is kevés, de valahogyan be kell jutnunk Tardosra. Ott lesz ugyanis a következő ellenőrzőpont, a falu közepén. Közben gyönyörködhetünk a bájos templomtorony látványában, mögötte pedig a Nagy-Gerecse teteje látszik. Megérkezünk a falu főterére, látom, pakolnak ki az árusok, büfések is. Hiába, a nagy létszám nagy biznisz. Én a vendéglőbe lépek be, remek vöröset ittunk itt öcsémmel kétszer is, most sem hagyom ki. Az ő egészségére ürítem poharam, sajnos ma nem tud itt lenni. Innentől egy szál pólóban tovább, jöhet a zöld sáv, meg a kék kereszt, ezek visznek ki a faluból rá az OKT-re. Aztán a zöld sávtól elköszönünk, az újra találkozás biztos tudatában, csak akkor egészen más arcát mutatja majd. 

 

 

Megyünk a Kéken: lenyűgöző erdők, zsenge zöld színek, mindehhez pedig kifogástalan erdei utak, madárdal és tavaszi langymeleg. Nekem a Gerecse 50-en ez a kedvenc szakaszom, meg az utána következő Fiar-bükk és Sandl-hárs környéke. A köves-sziklás szakaszt megfutjuk, hát persze, adrenalin, ezerrel. Aztán Pusztamarót. Nem megyünk el az emlékhelyig, még előtte ott vannak a pecsételő asztalkák és a kedves hölgyek. És lajtoskocsi is áll, iszunk és tankolunk.


Elköszönünk egy időre a kéktől, megkerüljük a Kis-Gerecsét, jobbra fordulunk, rá a Közép-Dunántúli Piros sávra, és egyúttal délnek. Ez a legészakibb pont a túrán, és távban sem vagyunk messze a felétől. Itt hív Laci öcsém: szerinted érdemes esőkabátot vinnem? Ő most rajtol ugyanis, húszas távot választott, szép ráérősen csinálja, hogy körülbelül egyszerre végezzünk. A zsákomon lebegő dzsekimre gondolok, és egy pólót javaslok neki is, jó utat kívánva. A Gerecse oldalában folytatjuk, lejt az út, nagyot lehet menni. Aztán előttünk a Király-kúti rét, és már tudom, hogy nagyon közel vagyunk Héreghez.

 


Fel is tűnik hamar, újabb barátságos pontőrök fogadnak, szőlőcukorral kínálnak. Jól jön az a zöld sáv és a Bánya-hegy előtt. Az következik ugyanis, az általam ismert legmeredekebb emelkedők egyike. Megállás, pihenés nélkül teljesítjük. Aztán a tetőn, a Halyagoson újabb EP, majd visszatértünk az OKT-ra.

 


Sok lejtő, remek utak, szaladni is lehet - jóleső, felszabadító (és másféle) mozgás a kaptató után. Elhagyjuk a Pörös-hegyet, és máris feltűnik jobbra Vértestolna. Megkerüljük a nagy rétet, kevés aszfalt jön, és máris a frissítőponthoz érkezünk. A korábbi évekről már felismerem a személyzet több tagját is: igen szívélyes a fogadtatás, és kicsit el is beszélgetünk.

 


Elmegyünk a Pes-kő mellett, leérkezünk az Öreg-erdőhöz, csodás a táj, jöhet a mélyút és a patak. Ezek már szépen jelzik, hogy nincs messze Koldusszállás sem. Igen, valóban az bukkan fel a lejtő alján, az elágazásban emberek és bélyegző. Kissé befelhősödött, és nyugtalanul gondolok tesóm esőkabátjára, amit az én javaslatomra hagyott a kocsiban… Szerencsére felesleges az aggodalom, a nap további részében is kitart a kiváló túraidő.

 


A sárga sávon a kerítésnél érkeznek meg jobbról a húszas távosok. Sokan. Nagyon sokan. Belecsöppenünk a többség számára ismerős Gerecse-érzésbe: tömegtúra! Szerencsénkre nekünk ez csak egy rövid, 5-600 méteres szakasz, a volt kisréti vadászházig. Ízelítőnek jó, meg azért persze ad kellemes pillanatokat is. Sok a gyerek és a fiatal, mi negatív példákkal nem találkoztunk (csak hallottunk-olvastunk pl. zajongó, ittas vagy dohányzó indulókról is). Az ellenőrző pontra érkezünk, müzliszelet a járandóság, de ennél is nagyobb ajándékot kapunk: üres erdő következik újra. Lejtős, beszélgetős, majd egy „sávra” szűkül, ráadásul még lejtősebb, tehát jót lehet futni ismét. Hamar letudjuk a kék-sárga négyzetek szakaszát.


Egyre jobban zúg az autópálya, és kisvártatva már az M1-es közvetlen közelében járunk. Itt hiába mehetünk egymás mellett, saját szavunkat is alig halljuk. Szerencsére hamar pontőrök bukkannak fel, itt a híd és a pecsét. Szőlőcukor megint, és a szokott kedvesség, most is. Mindkettő jólesik, főleg, hogy innentől aszfalt, mindvégig. Megnyomjuk a lépteket a Panoráma úton, gyönyörködünk a kilátásban, és továbbra is igen jól elbeszélgetünk.

 


Egyre több a parkoló (és mozgó) autó, ami jelzi: közel már a madár! Itt van, máris felettünk magasodik a Turul, gyors fotó, de hol az EP? A nagy nyüzsgésben nem is könnyű megtalálni, de aztán kipipálhatjuk az utolsó bélyegzőt is mára. Még egy fényképezés, aztán jöhet a lépcső! Tavaly itt szigorúan megtoltuk a testvéremmel, és most szintén erre számítok. A tempó megvan, de a forgalom szerencsére jóval kisebb. Igen nagyot futok, leérkezve is rohanok tovább, egyedül az útnál lassítok, de az is pont üres. Rengeteg itt is a rövid távos, kényelmes érkező, futok közöttük előre.

 


Város, labirintus, házak közötti járdák, a rengeteg előttem haladó után nem tudok eltévedni. És nem tudok megállni vagy akár lassulni se. Át a zebrán, kapun, emberek sorokban, a széléről kiáltás, a nevemet hallom: Etus csippant le, külön öröm. Mosolyog, nézem az időt: Uram Atyám! Hitetlenkedek, de igaz: hét-harminchat, tíz perc még a tavalyira is.


Megyek hátra a nagy sátorba, jelvény és oklevél, meg gratuláció a lányoktól. Hét-harminchat. Fotós fal, Rudi, Istvánék a térképeknél, kifestő és méz pici lányomnak. Bélyegzőket gyűjtök: Cartographia, ÉDK és IVV - ez utóbbiból megkapom az első jelvényemet is Horváth Zoltántól. Megint láthatom Csabát, közben zene és hangosbemondó, boldog emberek mindenfelé. Hát, velem eggyel többen lettek.

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán


Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Legendák, festői tavak és pazar panorámák a Vajdavár-vidéken

Legendák, festői tavak és pazar panorámák a Vajdavár-vidéken

2021.09.17.

A festői fekvésű kis óbükki városka, Borsodnádasd, a legendák szerint kincses barlangokat rejtő Vajdavár, a hegység legmagasabb pontja, az Ökör-hegy, a Szarvaskő pazar kilátása, és végül, de nem utolsósorban Váraszó Árpád-kori kis erődtemploma és halastavai mind beleférnek egy kényelmes, egynapos Óbükköt, vagy más néven a Vajdavár-vidéket felfedező túrába.

→ Tovább
Kohászok útja: Vadregényes tájak és az ország legnomádabb túrája

Kohászok útja: Vadregényes tájak és az ország legnomádabb túrája

2021.09.09.

A magyar vidék minden fájdalma és szépsége benne van. A tönkretett kohászvárosok sorstalansága porba sújt, de fel is emel, mert megpillanthatjuk a magyar hegyek olyan gyönyörű és érintetlen arcát, amelyről nem is álmodtunk. Túránk a medvesi bazaltvulkánok tövéből indul, hogy az Ó-Bükk érintetlen erdőségein és nehéz sorsú falvain át érkezzen meg a Bükk pazar hegyeinek ölelésében megbúvó Lillafüredre, végül a kohászat egykori fellegvárába, Diósgyőrbe.

→ Tovább