Szép kilátás

Tenczer Gábor blogja

Szerző:
2020. június 7.

Öreg-szirt, az egyik legjobb pilisi kilátóhely

A Kétágú-hegy nyugatra néző fehér bérceit még a sziklamászók és a siklóernyősök is megbecsülik.

A Kémény-sziklán tett túránkon kezdtem el messziről nézegetni a Kétágú-hegy két csúcsát, a Fehér-szirtet és az Öreg-szirtet. Fehérlő mészkősziklái jó kilátást ígértek az egész Dorogi-medencére. A hétvégén megvizsgáltuk őket közelebbről, és nagyon enyhe kifejezés lenne, ha azt mondanám, hogy nem csalódtunk. A szirteket több irányból is meg lehet közelíteni, de a koronavírus-járvány miatt bezárkózó Kesztölcöt és Pilisszentléleket egyelőre jobbnak láttuk elkerülni. Ezért az esztergomi Strázsa-hegy felől indult a becserkészés.

A Kétágú-hegy azért érdekes, mert sasbérce a Pilis hegység északnyugati szélén helyezkedik el, a kilátást meredek sziklaletöréseinek tetejéről nyugat felé nem gátolja semmi.

A szirteken állva a lábad előtt hever a Dorogi-medence, azon túl pedig a Gerecse terül el szélesen.

A sziklás délnyugati oldal annyira meredeken zuhan le, hogy sokáig Magyarország egyik legjobb sziklamászó terepét kínálta, és a siklóernyősöknek két startpontjuk is van a tetején. A hegy másik, erdős oldala enyhén lejtős fennsíkkal néz északkeleti irányba, ezt a fennsíkot szeli át a Csobánka-Kesztölc közötti zöld jelzésű turistaút.

Aki a turistaúton halad át az erdős fennsík közepén, mit sem sejtve megy el a csodás szirtek mellett, aminek fő kilátópontja mintegy száz méterrel kijjebb van. Így jártam én is korábban, amikor a Kinizsi Százas mezőnyével meneteltem erre, most viszont pont arra akartam időt szánni, hogy a rejtett bérceket alaposan kiélvezzem.

Startpontként azért is döntöttem a Kis-Strázsa-hegy mellett, mert a maga katonai őrtornyával és emlékeivel szintén több érdekességet kínált. Budapestről a Strázsa-hegyi kilátó parkolója egy óra alatt érhető el Dorog felé a 10-es úton. Úgy látszik, mostanában valahogy mindig valamilyen katonai lőteret veszek célba. Nagyon bejött a várpalotai lőtér környéke nemrégen, és mint kiderült, a Kis-Strázsa-hegy területét is már a Monarchia idején katonai gyakorlatokra használták (a hegy nevében is benne van a katonai kifejezés).

Az I. világháború idején nagy hadifogolytábor volt itt, amin átsöpört pár járvány, ezért több mint ezer szerb, orosz hadifogoly halt meg benne. Úgy-ahogy gondozott katonai temetőjük mellett elvisz a turistaút.

A II. világháború után 1956-ig a Strázsa-hegy a magyar honvédség gyakorlótere volt, 1956-tól a szovjet déli hadseregcsoport harckocsizó és vegyvédelmi alakulatai használták. Az oroszok sok helyen otthagyták a nyomukat, a Kis-Strázsa-hegy 12 méter magas lőtértornyának oldalában virít egy cirill betűs felirat.

A kilátó vasajtaja sajnos zárva, de a 233 méter magas hegyről enélkül is elég jó a kilátás.

A parkolóból felfelé egy betonbunker mellett visz el az ösvény, géppuskafészekként funkcionált a II. világháborúban, a toronytól lefelé elmentünk a már említett katonai temető mellett, de ezzel még nem volt vége: valamivel tovább egy földbe rejtett betonbunkert is felfedeztünk, aminek a sötét, zegzugos belsejébe be lehett menni.

Innen továbbbaktattunk délkelet felé a térképeken jelölt, de amúgy jelzéssel nem ellátott turistaúton, és szépen elhaladtunk a Nagy-Strázsa-hegy mellett. Egy-egy pontról már jól látszottak a fehér sziklaszirtek, de az út hamarosan egy látványos bükkösbe torkollt.

Az erdő tisztára a Gellérthegyi víztároló belsejére emlékeztetett: az ezüstös fatörzspillérek felett magasan mintegy mennyezetet alkotott a lombokból összeállt sátortető, a talaj és az egybefüggő lombsátor között pedig hatalmas katedrálisnyi, átlátható, árnyékos belső tér honolt.

Az orrunkat betöltötte az erdőillat, a fülünkbe ezer madár csicsergett. Már ezért megérte volna eljönni, de odaértünk a Kétágú-hegy két szirtje közé.

A turistaút- és ösvénymentes Fehér-szirtet hagyjuk is békén, amúgy fokozottan védett természeti területen vagyunk. A két nyereg között találkozik utunk a szemből érkező, de Kesztölc irányába lekanyarodó zöld jelzésű turistaúttal. Mielőtt ezen folytattuk volna az utunkat tovább, letértünk mi is, ugyanis itt található pár méterre az első kilátópont, ami siklóernyőstarthely is egyben.

Zöld sziklagyepes kis sziklateraszt találtunk a fák között, siklóernyős egy szál se.

A kilátás a medencére tökéletes volt, legszívesebben kihúztam volna a függőágyunkat, és ottmaradtam volna egy pár órát.

Ehelyett azonban némi nézelődés után visszamentünk a nyeregbe, és a fennsíkon folytattuk az utat.

A nyeregből felfelé, rögtön az Öreg-szirt elején egy hasonló pár méteres, rövid ösvény vitt ki a második sziklakilátópontra. Gabi egyből kiállt a sziklára, megvizsgálni a kilátást. Ahogy láttam rajta, elégedett volt. Továbbmentünk a zöld jelzésű turistaúton, és kb. kétszáz méter múlva elértük a jobbra letérő zöld háromszög jelzést, ami kivitt a következő füves sziklapadra, ami egyben siklóernyős starthely is. Innen, kürülbelül 470 méter magasságból volt legjobb a panoráma, sőt, erre a kilátópontra mondtam én a cikkben azt, hogy Magyarország egyik legszebb kilátása.

A tér tágas, alig tudja befogni a szem. Közvetlen alattunk Kesztölc házai, szántói, tágabban az egész Dorogi-medence, Piliscsabától Dorogig. Budapest felé látszik a Hármashatár-hegy, a Kutya-hegy és a Nagy-Kopasz, közöttük kíváncsi ciciként dugja ki tetejét a János-hegy az Erzsébet-kilátóval, előttünk a távolban a Vértes, jobbra pedig a Gerecse és a Nagy-Gete lusta vonulatai. Ledőltünk a sziklagyepre, és élveztük a napot, a szellőt és a madarak csicsergését. Nem is jöttünk volna el sokáig, de egy átvonuló esőfelhő jobb belátásra térített minket.

Visszafelé ugyanazon az úton mentünk, amin jöttünk.

A Kis-Strázsa-hegy közelébe érve az út mellett ferde napfénnyel megvilágított árvalányhajas mezőre értünk, aminek olyan jó hangulata volt, hogy leültünk kiélvezni alaposan azt is.

Tőlünk párszáz méterre, Esztergom felé egy valószínűleg eltévedt ember kavart össze-vissza a mezőn, nyugtalan szaladgálása jól ellenpontozta a derűs nyugalmat, amit a táj sugárzott.

Ezzel a nyugalommal belakmározva értünk vissza a kocsihoz. Már nem zavart, hogy másnap kezdődött a következő heti munka home office-ban.

Konklúzió: A Strázsa-hegytől a Kétágú-hegy szirtjéig tartó út oda-vissza 15 km, azaz egy a legideálisabb táv, mintegy 400 méternyi fel-le szinttel. A normál menetidő 4 óra 20 perc, de ehhez tegyük hozzá a nézelődést a bunkerekben, kilátópontokon, a heverészést, uzsonnázást a sziklagyepes teraszokon, és akkor kijön egy kényelmes hat óra. Nagyobb gyerekek élvezni fogják, főleg a bunkeres, sziklaszirtes részeket, kisebb gyereket, nagyit nem nagyon vinnék erre az útra magammal.

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!