Túracipellő

Gyerekekkel a szabadban

2017. január 25.

Túra az elvarázsolt vízeséshez

Most, hogy a hó nagy részét jéggé szánkózták a gyerekek, talán már el lehet őket csábítani egy kirándulásra. Mivel a hideg kitart, adja magát egy jégbe fagyott patak felkeresése, különösen, ha vízesés is található rajta. Az Alsó-Jegenye-völgyben jártunk.

Bár Magyarország nem bővelkedik hegyi zuhatagokban, pár olyan vízesést azért találunk középhegységeinkben, amely gyereklábaknak is könnyen elérhető. A távolságra azonban fokozottan ügyeljünk, súlyos mínuszokban ne töltsünk nagyon sok időt kint a kisebb gyerekekkel. Mivel a befagyott patak önmagában is érdekes látvány, ha van a közelben, célszerű azt megcélozni.

 



A Budai-hegység egyetlen vízesése a kevésbé ismert, festői és könnyen megközelíthető Alsó-Jegenye-völgyben található. Budaliget és Solymár között található egy Shell benzinkút, itt tudunk egyszerűen parkolni, de itt áll meg több, Hűvösvölgyből Solymárra tartó busz is (64, 64A, 164, 264). Az út túloldalán, az egyetlen utcán kell elindulni, de pár lépést követően rögtön balra fordulunk, be az erdőbe. Készüljünk fel: egyrészt az egész szurdokvölgy valahogy nagyon hirtelen tárul fel előttünk, a forgalmas autóutat elhagyva nem várnánk egy ennyire vadregényes helyet a házak alatt pár méterrel. Másrészt jelenleg fokozott óvatossággal járjuk a völgyet, az egyébként szépen kiépített, hidakkal, korláttal biztosított sétaút ugyanis több helyen inkább korcsolyapályára hasonlít.

 

 

Az úttól kb. 500 méterre található vízesésig, illetve a további fél kilométerre található Rózsika-forrásig kifejezetten kellemes, babakocsival is járható túraútvonal vezet (sárga jelzés), de ez most inkább az óvatos topogás, a kacagós „popsi sí” és a szülői segítségnyújtás kihívásokkal teli elegye. Lényeg, hogy legalább nem fázunk! Mi szánkóval mentünk, de nagy köszönet nem volt benne, mert a tükörjégen az oldalra, a meredély felé is csúszó járművet nem volt könnyű kordában, a gyerekeket meg rajta tartani.

 

 



Szerencsére a patak gyors megállásra késztet már a völgy elején is. Itt még nem összefüggő a jégborítás, ezért a csobogó víz és a különleges jégformák fantasztikus látványt nyújtanak. A vízesés felett már masszív a jég, az egész patakot befedi, bőven rá lehet állni. A vízesés felülről tekinthető meg, de innen kevésbé látványos, mi pedig a mellette lévő csúszós és kitett hegyoldalban nem kockáztattuk a leereszkedést. Inkább hallgattuk, milyen különös hangokat produkál a zuhogó víz a jégpáncél alatt. A mintegy 5 méter magas, vadregényes vízesés felkeresése amúgy tavasszal is remek ötlet, ideális helyszín például patakversek költésére (a művészet a hideg miatt most szóba sem jött).

 



Továbbhaladva egyre mélyebbé és látványosabbá válik a völgy, jobbra meredek, balra lankásabb hegyoldallal. A jéggé fagyott sétaúton küzdelmes a haladás, de közel már a következő megálló: egy felhagyott dolomitbánya hívogat egy kis mászásra. Innen aztán könnyebb a terep, felváltva csúszunk a szánon, illetve sétálunk. Kíváncsian nézzük a velünk párhuzamosan haladó felnőtteket, akik végig a patakon gyalogolnak.

 



A Rózsika-forrás egyrészt szép, másrészt különleges jégalakzatokat formáz a hegyoldalból feltörő víz, harmadrészt a gyerekszemnek érdekes látvány, hogy ekkora jégvilágban víz folyik. Szerencsére ide már a nap is besüt, van idő tehát egy kis magyarázásra, forró tea szürcsölésére. De a kezek gyorsan fagynak, úgyhogy gyorsan indulunk is vissza.

 


Az Alsó-Jegenye-völgy a fenti 2 km-es túrával valóban ideális helyszíne egy jégvarázsos téli kirándulásnak. Az ország csekély számú vízesései közül azonban több kifejezetten könnyen megközelíthető (pl. Lillafüredi-vízesés, Alsó- és Felső-vízesés Mátrakeresztes mellett, Ördögmalom-vízesés Visegrád közelében, Fátyol-vízesés). Nem túracipellős szemmel írt, de egyébként remek túratippek itt

 

 

Szöveg és fotók: Szigeti Ferenc

A legjobb erdei móka: land art

A legjobb erdei móka: land art

2023.11.20.

Persze a land art egy komoly dolog, és üzenete, valamint a művek halandósága miatt általam nagyon is respektált művészeti ág, de az erdőben örökké „kincseket”, azaz faleveleket, ágakat, terméseket gyűjtögető gyerekek bármikor kaphatók egy kis alkotásra ezekkel a „kincsekkel”. Ráadásul korántsem csak a gyerekek élvezik a mókát! Miért ne szólhatna hát erről egy szép őszi kirándulás?

→ Tovább
Szlovákia legváltozatosabb szurdoktúrája családoknak lett kitalálva

Szlovákia legváltozatosabb szurdoktúrája családoknak lett kitalálva

2023.08.22.

Két látványos szurdok: létrás mászás, vízesés, búvópatak az elsőben, virágpompában úszó havasi rét felhőbe vesző fenyvesekkel és játszóteres étterem a túra közepén, végül egy újabb vízesés, működő vízimalom és két kilátóból is élvezhető szédítő mélység a másodikban. Mindezt egyben, a Kócs-hegység látványos körtúrájában.

→ Tovább
Meghódítottuk a gyerekekkel a Szlovák Paradicsomot

Meghódítottuk a gyerekekkel a Szlovák Paradicsomot

2023.07.22.

Én úgy nőttem fel, hogy a Szlovák Paradicsom minden természetjáró álma, gyerekkoromban mégsem jutottam el e különleges helyre. Bár felnőttként és a Kárpátok szerelmeseként jártam ott kétszer is, most egy barátomnak jutott eszébe, hogy mutassuk meg a gyerekeknek, elég nagyok és tapasztaltak hozzá.

→ Tovább