Tóni a kéken

2016. május 15.

„Utazni csak értelmesen érdemes” - Bojttól Berettyóújfaluig

A Kéken minden egyes perc élmény, de a Berettyóújfaluban eltöltött két nap különösen emlékezetes lesz Tóninak. A fenti mottó dr. Balázs Dénestől származik, aki 130 országban végzett természetföldrajzi tereptanulmányokat. A Bihari Múzeumban Tóni az ő hátizsákját is megcsodálhatta.

Amikor fáradtan és szétázva Berettyóújfaluba érkeztünk a gáton, a szakadó esőben, mindent nagyon szürkének láttunk. Nem is gondoltuk, hogy ennyi szép helyet és történetet rejteget a város. Az, hogy mindezt megismerhettük, azoknak az elkötelezett lokálpatriótáknak köszönhető, akik kalauzoltak minket: házigazdáinknak, Mikó Magdinak és Karalyos Gézának, akik a csodaszép SilverPark vendégházban láttak vendégül minket, és Kurcz Beának, a Bihari Múzeum munkatársának, aki fantasztikus tárlatvezetést tartott nekünk.

 


Lelkesen és szeretettel mutatták meg a városukat, annak gazdag múltját és jelenét. A Bihari Természetbarát Egyesülettől még ajándékot is kaptunk, mert megtudták, hogy Tóni Berettyóújfaluba ért, ők pedig a közösségi oldalakon követik a túrát. Mindannyian sportemberek, túráznak, futnak, és ezt a sok értéket, információt szívesen osztják meg a hozzájuk érkezőkkel. Pillanatok alatt leszerveznek mindent, akár gyalogszerrel, akár kerékpárral érkezik valaki a Kéken. Velünk együtt bíznak abban, hogy a városon áthaladó alföldi kéktúrázók megszakítják majd az útjukat, és megpihennek náluk.

 


Tóninak legjobban a Bihari Múzeum tetszett, főként az újkőkori ház rekonstrukciója és Herpály régészeti ásatásainak leletei. Bea sokat mesélt Berettyóújfalu múltjáról, a Sárrét élővilágáról és az itteniek életéről. Tóninak még a szövőszék működését is megmutatta.

 

 


A jelenlegi időszaki kiállítás a neves magyar geográfusnak, dr. Balázs Dénesnek állít emléket, aki három évtizeden át öt kontinens 130 országában végzett természetföldrajzi tereptanulmányokat. Magányos, hátizsákos utazásainak eredményeként 27 könyvet és több száz tanulmányt írt, könyveit milliós példányszámban adták ki. A hat nyelven beszélő tudós számtalan elismerést és kitüntetést kapott, szellemi örökségét világszerte elismerik a szakmai körök. Tóni meghatódott, amikor a kezébe foghatta azt az egyszerű hátizsákot, amellyel dr. Balázs Dénes bejárta a világot.

 

 


A múzeum előtt található Kádár vitéz szobránál Bea egy közös fotó után máris szaladt vissza dolgozni, mert gőzerővel készülődnek a Múzeumok Éjszakájára. Nem véletlenül nyerte el 2014-ben a Bihari Múzeum az Év Múzeuma címet.

 

 


Ezután Géza kivitt minket a herpályi toronyromhoz, amely egy 12. századi, román kori monostor megmaradt és helyreállított tornya. Ez Hajdú-Bihar megye legrégebbi építménye.

 


Egy közös fagyizás után a Bihar Termálliget fürdőjében végre napsütésben élveztük a pihenést, ami igazán ráfért a csapatra. A strandon a termálmedencében lazuló vendégek kivetítőn nézhetik az EB meccseit. Mi is itt drukkoltunk a magyar csapatnak a lelkes helyi erőkkel közösen. Ezúton köszönjük Karalyos Gézának a programszervezést és a szálláslehetőséget, a ház egy kis ékszerdoboz a város közepén. Visszatérünk még, és mindenkit arra biztatunk, hogy Berettyóújfalut nézze meg, ha az Alföldi Kéktúrán jár.

 

Írta: Friesz Móni

 

 

Bojt-Berettyóújfalu
Pecsételőhelyek: Hencida, Berettyóújfalu
Bolt, kocsma, vízvételi lehetőség: Bojt, Hencida, Gáborján, Berettyóújfalu
Kísérők: Gál Richárd, Friesz Móni

 

Legyél te is Tóni túratársa! A következő ímélcímre várjuk a jelentkezéseket időpont-megjelöléssel és elérhetőséggel együtt: turatars@termeszetjaro.hu

 

A túranaptárat ide kattintva tudjátok megnézni.

 

Tóni előző napja

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

2016.06.17.

Furtán elköszöntünk Olgától, aki kikísért minket a falu határába, és bízva abban, hogy profi túrázókkal van dolga, útnak eresztett minket. Addig nem is volt baj, amíg az országúton gyalogoltunk, viszont amikor letértünk a földútra, elvesztettük a jelet, aztán az utat, mert mindent nyakig érő gaz borított.

 

→ Tovább