H.Z. túrablog

2014. február 27.

Zselickisfaludról Szennára a februári melegben

Régen volt februárban ilyen jó idő. A hóvirágok is egy hónappal korábban előbújtak így hát tél ide vagy oda megint elindultunk egy kis kéktúrára.

Nem mondanám, hogy nagyon sütött a nap, és por se nagyon szállt fel a nyomainkból, de azért nem volt veszélyes a terep.


Kibuszoztunk Zselickisfaludra, megkerestük a "nyalókákat" a kulcsosház kerítésén, aztán átmentünk az országúton Szilvásszentmártonba. A szép mélyúton kapaszkodtunk ki a faluból és végre a kemény beton és aszfalt helyett finom puha sarat érezhettünk a talpunk alatt.

 

 

Templom


Itt-ott kicsit kanyarogva kerülgettük a pocsolyákat, aztán gyorsan Patca fölé érkeztünk, majd leereszkedtünk a Katica Tanya közelébe. Itt találkoztunk először a hóvirágokkal, amelyek aztán végig is kísérték utunkat.

 

 

Hóvirág (Galanthus)

 

A tanya kihalt, a faluban is csak kutyákkal találkoztunk, tisztes távolból. A templom után az erdőbe kanyarodva a túránk legszebb részéhez érkeztünk.

 

 

Kék májvirág (nevét háromkaréjú leveleiről kapta, melyek hasonlítanak a máj formájára)


Rengeteg volt a virág (nagyrészt hóvirág és a kék májvirág) de egyéb kis színeseket is láttam, például nagyon tetszett az élénkzöld vastag moha a fák tövén, vagy érdekes volt a túratársam tornamutatványa is melyet a hátán fekve mutatott be.


Találtunk egy szép pihenőhelyet is az erdőben, egészen új lehet, mert még hiánytalanul megvan.

 

 

Pihenőhely az erdőben


A közelében hatalmas volt a sártenger ugyanis egy forrás is kiépült itt és hát a tereprendezést egyelőre az időjárásra illetve a terepjárókra bízták, szóval még folyamatban van a munka.

 

 

 

Épülő forrás

 

 A SEFAG-tól kapott tájékoztatás, melyet nagyon köszönök:
Köszönjük megkeresését!

Valóban a forrás és környezetének kialakítása még folyamatban van. A felújítás a Magyar Természetjáró Szövetség és a SEFAG Zrt. konzorciális együttműködésének keretében valósul meg pályázati forrásból.
Az Országos Kékkör (OK) Dél-dunántúli régiót érintő nyomvonalának és attrakcióinak multifunkciós fejlesztése (DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0065) című projekt adott lehetőséget a felújításra.


A forrás a Csipány patakot táplálja, így a forrás neve is Csipány forrás, illetve Csipány pihenőhely. A forrásfoglalás kialakítását Pintér Ottó a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének igazgatója koordinálta.


Üdvözlettel:
Szabó József
Erdészetpolitikai osztályvezető

SEFAG Zrt.
 

 

 

Érdekes a felszíni vízelvezetési rendszer is, ez jelenleg egy átjárhatatlan árkot jelent keresztben a kék jelzésű úton. A fák között az erdőben kerültük meg a helyet. A projektnek része egy híd is ami később készül el.

 

A kékre fonódó zöld sáv jelzés az IVV túrát kedvelők részére tartogat néhány szép és hasznos pontot hiszen itt vezet a Zselic egyik permanen túraútvonala is.  A szép erdőbe már egyre jobban besütött a Nap és egészen kimelegedve értünk fel Szenna fölött a tetőre, majd az országúton mentünk le Szennába. A falumúzeum még nincs nyitva, márciustól már látogatható lesz az is és a szép festett kazettás mennyezetű református templom is.

 

 

Jól látható kék és zöld jelzés


A Vadászt még éppen nyitva találtuk, megnéztük a hely különlegességének számító  "székelőmelegítőnyávogókészüléket" , majd gyorsan pecsételtünk, ittunk és hazautaztunk.

 

 

 

"székelőmelegítőnyávogókészülék"

 

Kellemes, könnyű túra volt lassan kezdődik a túraszezon így hát muszáj elindulni.

Gyalogszerrel a Balaton körül - IX. rész - Szigliget - Badacsony között

Gyalogszerrel a Balaton körül - IX. rész - Szigliget - Badacsony között

2015.08.05.

A Balaton körtúra legnehezebb része a füzet szerinti 10-es szakasz. Azt írja az igazoló füzet, hogy 25 km hosszú, a szintemelkedés pedig 730 m. Mivel nem „megszakadós” stílusban túrázok, én ezt a szakaszt kettévágtam, és most a Szigliget - Badacsony részét jártam végig, de azért hozzácsaptam még 4 km-t, mivel Balatonedericstől gyalogoltam rá az útvonalra a kerékpárúton.

→ Tovább