H.Z. túrablog

2015. október 7.

Gyalogszerrel a Balaton körül - X. rész - A Szent György-hegy és Tapolca között

A Balaton körtúra legnehezebb része a 10-es szakasz. Azt írja az igazoló füzet, hogy 25 km hosszú, a szintemelkedés pedig 730 m. Mivel én nem „megszakadós” stílusban túrázok, ezt a szakaszt kettévágtam, és most a Szent György-hegy - Tapolca részét jártam végig, de azért hozzácsaptam még 4 km-t, mivel Raposkáról tértem rá az útvonalra.

Kellemes, hajnalban induló, 3 órás vonatozás után 8:45-kor Raposka vasúti megállónál kezdtem a túrát. Ezúttal társam is volt, aki még nem járt a Szent György-hegyen. A kis faluban érdemes nyitott szemmel járni: nagyon szép faragások, és szobrok díszítik.

 


Bevallom, egyedül most én sem kapaszkodtam volna fel a hegy tetejére, hiszen a bazaltoszlopoknál található az igazolóhely, és az OKT-s túrán előzőleg már felmentem. Utólag belátom azonban, hogy hiba lett volna. A látvány miatt megérte.

 

 

Jól látható, hogy a hegyek közötti terület mennyire belvizes, a keresztezett csatornák és patakok is tele voltak. Kényelmesen besétáltunk a külterületen lévő vasúti megállótól Raposkára, és lassan emelkedő úton, a zöld sávon közelítettük meg a magaslatot. Néhány szépen faragott tábla és emlékoszlop mellett értünk ki a szőlőhegyre.

 

 

Nem sokkal a turistaház előtt indul a hegy tetejére a piros sáv, elég meredek, omladékos, kőfolyásos ösvény, de egy szép kilátóhely érintése után máris felülről láthatjuk a híres bazaltoszlopokat.

 

 

A virágoktól tarkálló hegytetőn kék háromszög jelzésű, szép kanyargós ösvény vezet a csúcskőhöz és a közelében lévő pihenőhelyhez, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra.

 


Itt megpihentünk, majd az esőház érintésével meredek kőlépcsőkön leereszkedtünk a kék sávon a turistaházhoz.

 

 

Pecsételtünk, majd igazolófotó is készült. A kék/piros fonódó jelzésen ereszkedtünk tovább a szőlőhegyi pincék közé. Mivel a kék jelzésen már jártam, ezúttal a pirosra tértünk rá, és egészen Tapolca vasútállomásig ezen haladtunk. Gyakorlatilag ugyanolyan a két útvonal - szőlőhegy és országút -, de a piros közvetlenül az állomás előtti sörözőhöz vezet, így ezt mindenképpen praktikusabbnak találtuk. Az útvonal kényelmesen, nézelődősen 4 óra alatt bárki számára lejárható.

 



A túra során készített többi fotót itt nézhetitek meg.

Következik a 11. szakasz, ami Tapolcától Vonyarcvashegyig tart.

A Gyalogszerrel a Balaton körül c. cikksorozat többi részéhez kattints ide.

A Balaton körtúráról itt találsz további információt.

Hevesi Zoltán
túravezető

Gyalogszerrel a Balaton körül - IX. rész - Szigliget - Badacsony között

Gyalogszerrel a Balaton körül - IX. rész - Szigliget - Badacsony között

2015.08.05.

A Balaton körtúra legnehezebb része a füzet szerinti 10-es szakasz. Azt írja az igazoló füzet, hogy 25 km hosszú, a szintemelkedés pedig 730 m. Mivel nem „megszakadós” stílusban túrázok, én ezt a szakaszt kettévágtam, és most a Szigliget - Badacsony részét jártam végig, de azért hozzácsaptam még 4 km-t, mivel Balatonedericstől gyalogoltam rá az útvonalra a kerékpárúton.

→ Tovább
Gyalogszerrel a Balaton körül - VII. rész - Ábrahámhegy és Zánka között

Gyalogszerrel a Balaton körül - VII. rész - Ábrahámhegy és Zánka között

2015.06.15.

Somogy felől nem egyszerű erre a szakaszra utazni, de az autó, komp, és vonat kombinációval végül sikeresen megérkeztünk. Változatos, érdekes és látnivalókban gazdag túra várt ránk, Ábrahámhegy, Balatonrendes, Révfülöp, Zánka településeken át. Elég sokat mentünk jelzetlen utakon is, de egy kis felkészüléssel ez sem okozott problémát.

→ Tovább