2023-ban az alpesi gőte az Év Kétéltűje

Hazánk egyik legritkább, kevésbé közismert kétéltűje nyerte el a kitüntető címet. Magyarországon az alpesi gőte a legmagasabb természetvédelmi értékkel védett faj a kétéltűek közül.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép)
Forrás:
mme.hu
2023. január 12.

Hazánk egyik legritkább, kevésbé közismert kétéltűje nyerte el a kitüntető címet. Magyarországon az alpesi gőte a legmagasabb természetvédelmi értékkel védett faj a kétéltűek közül.

Ellentétben az Év Madara, illetve az Év Lepkéje címmel, az Év Kétéltűjét nem a hazai természetbarátok választják, hanem az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának munkatársai, immár 2012 óta. Kontrasztos színeivel és mintázatával mondhatni hazánk farkos kétéltűinek egyik legcsinosabbika nyerte el a kitüntető figyelmet – olvashatjuk az MME oldalán. Mindemellett az egyik legritkább, kevésbé közismert kétéltűnkről van szó. Hazánkban csak szórványosan, a Mátra, a Bükk-vidék, a Bakony és a Zempléni-hegység, valamint az Őrség kisebb területein található meg. Előfordulását nem feltétlenül a tengerszint feletti magasság határozza meg, fontosabb számára a hűvös mikroklíma és a megfelelő csapadékmennyiség.

Az alpesi gőtének (Ichtyosaura alpestris, korábban Triturus alpestris) a tudomány több alfaját is elkülöníti. Az Északi-középhegységben nálunk is megtalálható törzsalak (Ichtyosaura alpestris alpestris) Északnyugat-Európától az Alpok és a Kárpátok koszorúján át egészen a Balkán-félszigetig fordul elő. Az Őrségben és a Bakonyban élő állományokat külön alfajnak (I. a.bakonyiensis Vörös, 2022) tekintjük, amit a legújabb genetikai vizsgálatok is megerősítettek.

Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről, és szinte azonnal a petézőhelyre vonul, melyen gyakran a foltos szalamandrával, a pettyes gőtével és a sárgahasú unkával osztozik. Az alpesi gőtét kisebb, sekélyvízű tavakban és tócsákban pillanthatjuk meg, Testhossza a kifejlett példányoknak 8–12 cm, a nőstények nagyobbra nőnek a hímeknél. A hím kékes alapszínű, sötétbarnás zöldes mintázattal, tarajjal, nászidőszakban színei felerősödnek. A taraj ép szélű, sötét és világos foltokkal tarkított, oldala kékes, fehér foltokkal tarkított, a hát irányában sötétebb, a has irányában világosabb színű. A hasa narancsvörös, melyen nem találunk sötét foltokat, s ezzel megkülönböztethető a tarajos gőtétől. A nőstény barna, világosabb narancsos hassal.

Sajnos e különleges kétéltűfaj magyarországi fennmaradása több tényező miatt is veszélyben forog, nem véletlenül választotta tehát az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2023-ra az „Év Kétéltűjének”. Hazánkban legfőképpen a klímaváltozás és a vele járó csapadékhiány, valamint az erdők letermelése veszélyezteti. Fenyegeti továbbá még az elhibázott haltelepítés és a vizek szennyezése is. Az alpesi gőte természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

Cikkajánló