„Óriási tölgyfák állnak benne, olyan, mintha a Gyűrűk urában lennénk”

Dr. Gálhidy Lászlóval, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjével beszélgettünk a hazai szentélyerdőkről, azok múltjáról és jelenéről, de szóba került az egyetlen hazai őserdő, a nagyvadak félelemtérképe és a “bükki rejtély” is.

Turista Magazin: A szentélyerdő fogalmat ti alkottátok meg. Pontosan milyen erdőkre használhatjuk ezt a kifejezést?

Gálhidy László: Igen, valóban a WWF Magyarország berkein belül született meg ez a fogalom. Azokat az erdőket próbáltuk megkeresni, amelyek magas természetességgel jellemezhetők, és olyan öreg fák vannak bennük, amelyek jelzik, hogy ezekben az erdőkben a hagyományos erdőgazdálkodás az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban nem volt jelen. Ismerünk öreg erdőket az ország különböző részeiből, de az volt a célunk, hogy teljes képet kapjunk, és térképre tegyük mindet. A szentélyerdő kifejezés egyébként nem teljesen előzmények nélkül való, mert a természeti szentély kifejezést régóta használjuk olyan tájrészletekre, amelyek szinte háborítatlanok, ahol csak a természet által létrehozott formák, hangok vesznek körül bennünket, ahol az élővilág nyugodtan élheti az életét. Ezek olyan helyek, amilyenek ideális esetben a védett területeink lehetnének.

TM: Ezeknek az erdőfoltoknak az összegyűjtésén túl, mi volt a szentélyerdő-program elindításának a célja?

GL: Sem a szakmának, sem a laikus erdőjáróknak nincs átfogó képe arról, hogy milyen értékek találhatók az ország erdőterületein. Néhány híres erdő benne van a köztudatban, de például a Normafáról sem az jut az eszünkbe, hogy az egy szentélyerdő öreg fákkal, hanem az, hogy egy kedvelt kirándulóhely. Ezeket a megmaradt öreg erdőket nem kezeljük a helyükön, és sajnos egy idő után soknak az lehet a sorsa – hiszen a jogszabályok lehetővé teszik –, hogy letermelik, és anélkül tűnnek el, hogy egyáltalán tudtunk volna a létezésükről.

TM: Az ország mely részein találjuk a legtöbb, illetve a legkevesebb szentélyerdőt?

GL: A különböző tájegységek nagyon eltérőek abból a szempontból, hogy hol mennyi szentélyerdő maradt. Egy különleges példa a Bükk, ahol az ország 150 évnél idősebb erdeinek az 50%-a található. Én „bükki rejtélynek” neveztem el ezt a jelenséget, mert a szakmában közismert, biztos magyarázat egyelőre nincs rá, hogy miért pont itt maradt fent a legtöbb idős erdő. Valószínűleg több nagybirtok vadászterületei voltak ezek az erdők, gyakran nehezen megközelíthető helyeken, és a tulajdonosok voltak olyan gazdagok, hogy nem volt szükségük arra, hogy eladják a fát. A Dunántúlon vagy az Alföldön viszont nagyon kevés szentélyerdő maradt csak meg. A szentélyerdőkről készített honlapunkon és a szentélyerdőkről szóló könyvemben 87 erdő szerepel, de összesen több száz ilyen kis erdőfoltról beszélünk.

TM: Két évig jártad az országot, és a szentélyerdők nagy részét meglátogattad. Ezek között vannak ismertek, de olyanok is, ahol még ti sem jártatok korábban. Hogy találtatok rá ezekre?

GL: Magyarországon minden erdőrészletre elég pontos adatok állnak rendelkezésre, például arról, hogy milyen fajú, milyen korú fák alkotják az erdőt, mikor voltak a legutolsó beavatkozások, hogy milyen természetesség jellemzi az adott erdőrészletet. Felkértünk egy erdészekből és ökológusokból álló munkacsoportot, hogy dolgozza ki azokat az irányelveket, amelyek alapján azonosíthatók a természetvédelmi szempontból kiemelten értékes erdeink szerte az országban. Ez azonban még mindig egy nagy merítés volt, ezt tovább szűkítettük azokra az erdőkre, ahol vannak olyan idős fák, amelyek öregebbek annál, mint ami a szokásos vágásforduló. Általában a tölgyeseket, bükkösöket 120-130 éves korban levágják, mi ennél idősebb erdőket kerestünk, mert ez azt mutatja, hogy az adott helyen nem volt gazdasági célú erdőgazdálkodás már jó ideje. Végül 15 ezer hektárnyi erdőterület maradt. Az ország erdőterületének nagysága 2 millió hektár, vagyis ezek a szentélyerdők ennek 1%-át sem érik el.

TM: A bejárás során volt olyan erdő, amit korábban nem ismertél, és nagyon meglepett a szépségével, természetességével?

GL: Igen, például a rédei Kis-Tilos. Ez egy szép, védett tölgyerdő, ami egy kis dombot borít, és ha lentről elindulunk, akkor kocsányos tölgyek, csertölgyek, kocsánytalan tölgyek követik egymást, majd a tetején molyhos tölgyek. Mintha egy pici hegy lenne, ahol felfelé haladva meg lehet figyelni a magassági zónákat. Ez a szép, öreg állomány az Eszterházy család birtoka volt. A Tilos név pedig arra utal, hogy erre a főúri vadászterületre nem mehetett be a köznép, hasonlóan az Alföldön található kunpeszéri és az újszentmargitai Tilos-erdőhöz.

TM: Van olyan erdőterület az országban, ahol soha nem folytattak erdőgazdálkodást?

GL: Európában őserdő már nagyon kevés van, a Kárpátokban maradtak például ilyen foltok. Nálunk egyedül a Kékes északi lejtőin található 60 hektáros erdőfolt nevezhető őserdőnek. Ez a Károlyi család vadászterületének egy maradványa. Az összes többi őserdőnek nevezett állomány, például a bükki Őserdő, a szalafői őserdő vagy a Mályvádi őstölgyes, olyan népi kifejezések, amelyek arra utalnak, hogy ezek az erdők már régóta magukra vannak hagyva, de ez nem jelenti azt, hogy soha nem volt itt erdőgazdálkodás. A bükki Őserdő utolsó tulajdonosa, Pallavicini Alfonz döntötte el az 1900-as évek elején, hogy ezen a 25 hektáros részen már ne történjen fakitermelés. Azóta elkezdett olyanná alakulni, amilyen egy őserdő.

TM: A szentélyerdők egy része tehát hajdani főúri vadászterület. Milyen más körülmények segíthették még ezeknek az idős erdőknek a megmaradását?

GL: Ha például kirándulóerdők voltak. Ezek kialakítása a 19. század második felétől kezdődött. Budapest például az 1800-as évek végén vette meg a budakeszi erdőt Budakeszitől, ma ennek a tömbnek a része a Normafa is. De például a debreceni Nagyerdő is egy régi városi erdő, már a középkorban is az volt. Ennek különösen a török időkben volt jelentősége, mert más elbírálás alá esett egy ilyen terület a fakitermelés szempontjából, illetve itt nem lehetett bárkinek még tüzelőt sem gyűjteni. De hasonló története van a nyíregyházi Sóstói-erdőnek is. Segíthette egy erdő fennmaradását az is, ha ún. véderdővé nyilvánítottak. A 19. századi első polgári erdőtörvény rendelkezett arról, hogy a nagyon meredek, talajeróziónak kitett helyeken ne történjen erdőgazdálkodás, az itt található erdőket véderdőként igyekeztek fenntartani.

TM: A szentélyerdők ma milyen védelem alatt állnak?

GL: Egy részük védett vagy fokozottan védett, vannak olyanok, amelyeknek csak egy része védett, és olyan is, ami egyáltalán nem áll védelem alatt. Van olyan is, ami magánerdő, például a Bükk lábánál van egy ilyen erdő. Óriási tölgyfák állnak benne, olyan mintha a Gyűrűk urában lennénk. A jelenlegi jogszabályi környezetben sajnos semmi nem biztosítja ezeknek az erdőknek a fennmaradását. Ráadásul ezek az erdők túl vannak a szokásos vágáskoron, az erdőterv alapján jó eséllyel le lehet vágni, de az ilyen korú fák általában már csak tűzifának jók.

TM: Tehát hiába van védett területen egy öreg erdő, a jogszabályok szerint le lehet azt vágni?

GL: A védett területeken is lehetőség van a hagyományos erdőgazdálkodásra. A Bükkben például pár éve kivágtak egy 180 éves erdőt, nem egész egy hektár volt, az a faanyag – legjobb tudomásom szerint – tűzifa-minőségű, és sokáig el sem vitték onnan. Ráadásul, ha hosszú ideig ott hagyják a faanyagot, akkor abba belepetéznek a cincérek és más bogarak, és ez a rovarbölcső megy a kazánba, komoly természetvédelmi kárt is okozva. Sajnos Magyarország ebből a szempontból egy extrém példa, mert még az sem biztosít védelmet, ha egy erdő nemzeti parki területen van. Erdőgazdálkodási szempontból ez a státusz nem jelent kiemelt előnyt; a faanyagtermelés és az azzal járó véghasználat, adott esetben tarvágás ugyanúgy lehetőség. Vannak kivételek, ha az erdőgazdálkodó és a nemzetipark-igazgatóság között megállapodás születik, de ha nincs belső döntés arról, hogy megmaradjon egy öreg erdő, akkor annak levágását a jogszabályok lehetővé teszik. Elég csak szétnézni mondjuk a Tar-kőről a Bükkben, hogy lássuk ennek eredményét.

TM: Az élővilág szempontjából mennyiben másak a szentélyerdők, mint az erdőgazdálkodás alatt álló erdők?

GL: Sok esetben hasonló lehet a fajlista. Például a Kékes Erdőrezervátum fajkészlete nem nagyon tér el attól, mint ami kicsit odébb van, de míg az erdőgazdálkodás alatt álló területen csak nagyon kevés van az adott fajokból, addig az őserdőben nyüzsög az élet. Egy sokkal élettel telibb közeg van ott ugyanazokból a fajokból. Azt is hozzá kell tenni, hogy bizonyos fajok viszont csak az öreg erdőkben vannak, mint például a fehérhátú fakopáncs. Ez a madárfaj valóságos emblémafaja az öreg erdőknek, mert számára az élőhely komplexitásának megőrzése nagyon fontos, neki nagyon kell a holtfa, a változatos erdőszerkezet, és eltűnik onnan, ahol kivágják az öreg erdőket. Az öreg fák a denevérek számára is kulcsfontosságúak, hisz telelőhelynek is használják azokat, épp ezért egy esetleges fakivágás az ott hibernált állapotban levő denevérek halálával járhat. Ha az öreg erdő eltűnése nem is okozza közvetlenül az állatok elpusztulását, akkor is megnehezíti az életüket, ugyanis át kell költözniük egy másik erdőbe, ahol viszont azzal szembesülnek, hogy a számukra alkalmas élőhelyek már foglaltak, vagy nincsenek. Hisz odúk csak olyan helyeken tudnak kialakulni, ahol öreg fák vannak, egy fiatal erdő emiatt alkalmatlan az odúlakó fajok számára. Ezért is lehet az, hogy öreg erdők hiányában a denevérek egy része épületekben talál helyet magának.

TM: A szentélyerdőket hogyan érinti a klímaváltozás?

GL: Egy életteli, működő ökoszisztéma a klímaváltozás hatásainak jobban ellen tud állni, például azért, mert sok fajból áll. Lehet, hogy a domináns faj megsínyli a klímaváltozást, de ott van egy másik, ami át tudja venni a helyét. Ott, ahol nincs ez a sokféleség, ezek a külső hatások sokkal nagyobb károkat okoznak.

TM: A klímaváltozás mellett a növényevő nagyvadak is nagy terhet jelentenek az erdőknek. A szentélyerdők hogyan tolerálják ezt?

GL: Nagyragadozós területeken a növényevők fejében van egy ún. félelemtérkép. Ez azt jelenti, hogy kerülik azokat a helyeket, ahol a nagyragadozók gyakrabban előfordulnak, de azokat is például, ahol egymásra vannak dőlve a holtfák, mert nehezebben tudnak onnan kimenekülni, ha jön mondjuk egy farkas. Ezeken a helyeken az erdő szépen meg tud újulni. Ha nincs vagy nagyon kevés a nagyragadozó, akkor is igaz az, hogy a szentélyerdők több táplálékot adnak, a növényevők többféle táplálékból válogathatnak, így nem rágják le az összes facsemetét, és az erdő nagyobb eséllyel tud megújulni. Magyarországon azonban sajnos annyira nagy a vadlétszám, hogy ahol nincsenek nagyragadozók, még az ilyen optimálishoz közeli helyeken is meglátszik a hatásuk.

TM: A szentélyerdők számára mi a jobb, ha békén hagyjuk őket, és a természetre bízzuk azokat, vagy adott esetben szükség lehet valamilyen speciális kezelésre?

GL: Miután ezek az erdők természeti értékek szempontjából kimagaslóak, az ideális a természetvédelmi célú erdőkezelés lenne. Ennek az a lényege, hogy azokat a veszélyforrásokat, amiket az idegenhonos fajok jelentenek, minimálisra le kell szorítani, vagyis – főleg a síkvidéken – a nem honos cserjéket, fákat ki kell venni, de gazdasági célból faanyag nem kerül ki. Néhány helyen előfordulhat, hogy egy-két belenyúlással még nagyobb lendületet adnak ahhoz, hogy az erdőnek gazdagabb élővilága legyen – ennek módszereiről szól a sokféle szakmai partnerrel, köztük három nemzeti park igazgatóság bevonásával működő LIFE4OakForests projektünk –, és persze vannak olyan helyek, ahol egyáltalán nem kell hozzányúlni az erdőhöz, mert azok maguktól lesznek egyre gazdagabbak.

TM: Milyen visszajelzések érkeztek hozzátok a szentélyerdők bemutatása óta?

GL: Sok visszajelzés érkezett mindenfelől. Volt érdeklődés az erdészetek részéről, voltak, akik tettek is ígéretet arra, hogy fakitermeléssel elkerülik a hozzájuk tartozó szentélyerdőket, de például a Pilisi Parkerdő az általunk bemutatott szentélyerdők mellett többet is megnevezett, és fel is tették azokat a saját oldalukra. Ha meg tudják azt tenni az erdészetek, hogy ezeket az erdőket ők is kiemelten kezelik, akkor az mindenki számára egy nyerő helyzet lenne. Egyetemi oktató kollégám is jelezte, hogy használja a könyvet, van, aki javasolt olyan erdőket, amelyek nem kerültek most bele a válogatásba, de beleillenének. Én úgy látom, hogy ez a projekt elindította a gondolkodást, és kiemeli a nagy zöld tömegből azokat az értékeket, amelyekre ilyen szemüveggel nem néztünk még rá. Azt várom hosszú távon, hogy a szentélyerdőket mások is meg fogják nézni a saját szakterületükön keresztül, botanikusok, zoológusok, mikológusok, természetfotósok. Jó lenne, ha az érintett önkormányzatok is felfigyelnének a közelükben található szentélyerdőkre, és minden természetbarát felfedezné azokat. Aki pedig tud olyan erdőről, ami nem került fel most a térképre, de odavaló lenne, azt arra kérjük, hogy írjon nekünk.

A cikk a LIFE4OakForests (LIFE16 NAT/IT/000245) projekt keretében az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával, az Agrárminisztérium társfinanszírozásával készült.