Október 10-én, szombaton, érdemes lesz a Dunára és a Duna Worldre kapcsolni. A Kékkör Napja - Sokmillió lépés Magyarországon című tematikus napon a két csatornán a természetjárásé lesz a főszerep.
Szombaton a Duna és a Duna World felváltva sugározza majd a túrázással kapcsolatos műsorait. A Magyar Természetjáró Szövetség sokrétű fejlesztéseiről készült bejátszások mellett élő közvetítésekre kerül sor az ország különböző, népszerű turistahelyeiről.


A kék jelzésű turistaút a Galyatető Turistacentrum mellett vezet fel a kilátóhoz - Fotó: Tassy Márk/MTSZ
A fő helyszín Galyatető lesz, ahol többek között bemutatják a vadonatúj kéktúrapecséteket, a Kéksört, az ország legmagasabban fekvő kilátóját az egyedülálló bivakszállásokkal és a Galyatető Turistacentrum kerékpárosokat megcélzó szolgálgatásait, de azt is megtudhatod, milyen a jó sátor, hogyan öltözz fel megfelelően túrázáshoz, illetve mit érdemes magaddal vinned. Itt Trokán Nóra és Hevesi Tamás vezetésével két csapat szórakoztató vetélkedője kíséri végig a napot, akik például toronyfutásban és jelzésfestésben fogják összemérni az erejüket és az ügyességüket.
Élő bejelentkezést láthatsz még Fehérvárcsurgóról, Bakonybélből, Balatoncsicsóról, Badacsonytördemicről, Bajáról és Debrecen környékéről is. A nap folyamán sok egyéb mellett kiderül, hogyan készül a vízi útvonalak felmérése, milyen szolgáltatásokkal vár a Gemenc Vándorpont, de bemutatják a megújult Erdőspusztai tájházat és a Hubertlaki kulcsosházat is.


A Gemenc Vándorpont - Fotó: Gulyás Attila/MTSZ
Október 10-ét mindenképpen jegyezd fel a naptáradba, mert az idei évtől ez egyben a Kéktúra Napja is.
Duna
09.00 - 09.31
12.50 - 13.20
18.40 - 19.10
Duna World
09.40 - 10.36
13.15 - 14.03
15.00 - 15.56
17.35 - 18.14
14.27-kor a Duna TV-n a Másfélmillió lépés Magyarországon 6. részét tekintheted meg.
A műsort online is nézheted.
Duna élő adás ide kattintva.
Duna World élő adás ide kattintva.