Túraajánlat

A Királyok útján Abiskóig - Fjällräven Classic 2018 - 2. rész

A Fjällräven Classic harmadik, egyben leghosszabb és legnehezebb napjának reggelén szemerkélő esőre és borús időre ébredtünk. Singinél egyébként rátértünk a Kungsledenre (Királyok útja). Ez gyakorlatilag a svédek 440 kilométeres kéktúrája, Abisko és Hemavan között. A turistautak királyát a 19. században jelölték ki, hogy népszerűsítsék a svéd természetjárást. Egy biztos, megérdemli az elnevezését.

Szerző:
Garancsi Kata
Fotó:
Garancsi Kata
2018. október 15.

A Fjällräven Classic harmadik, egyben leghosszabb és legnehezebb napjának reggelén szemerkélő esőre és borús időre ébredtünk. Singinél egyébként rátértünk a Kungsledenre (Királyok útja). Ez gyakorlatilag a svédek 440 kilométeres kéktúrája, Abisko és Hemavan között. A turistautak királyát a 19. században jelölték ki, hogy népszerűsítsék a svéd természetjárást. Egy biztos, megérdemli az elnevezését.

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Abiskóig a Kungsleden piros jelzéseit követtük

 

Borús időben és szemerkélő esőben baktattunk a Sälka ellenőrzőpontig, ahol a szokásos pecsételés mellett az ételkészletünket is feltöltöttük. A süvítő szélben és esőben kifejezetten jólesett a boltban vásárolt méregdrága sör.

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Az esőben gyaloglás előnye a néha felbukkanó szivárvány

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Útban Sälka felé, háttérben a Reaiddánjunni tömbje

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
 A Sälka ellenőrzőpont óriási felüdülés: van vécé, zuhanyzó, szállás, szauna, bolt

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

Feltankoltunk Real Turmaból az elkövetkezendő másfél napra (Foto: Tina Robba)

 

Egy kis melegedés után továbbindultunk, miközben egyre zordabbá vált az időjárás, és elkezdett emelkedni a köves, saras terep, megkezdtük a felkapaszkodást a Tjäkta hágóra. Ez egyébként fizikailag nem volt megterhelő, viszont vízszintesen szakadt a havas eső, alig láttunk, lefagyott a kezünk, és a csúcson, a túra legmagasabb pontján (1140 m) olyan orkánerejű szélvihar fogadott, hogy 5 perc után továbbindultunk.

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Útban a hágó felé

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Vécézni útközben az ösvénytől és patakoktól távol eső területeken lehet. A WC-papírt el kell ásni vagy égetni

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Egyre zordabb lett az időjárás

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
Elég extrém körülmények között ebédeltünk. Felállítottuk a sátrak héját, hogy nyugodtan tudjunk enni (Fotó: Tina Robba)

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba
Cserébe nagyon meghitt körülmények között ettünk


Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

A hágó tetején viharos erejű szél, havas eső és sártenger fogadott minket

  

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

A Fjällräven Classic legmagasabb pontja, a Tjäktja-hágó

 

A hágóról elkezdődött az ereszkedés a kőtengerben. Csúszós köveken balettoztunk, sártengerben süppedtünk, és patakokon gázoltunk egészen a következő ellenőrzőpontig, Tjäktaig. Itt életmentő brownie-t, kávét és teát kaptunk, úgyhogy újdonsült energiáinkkal felszerelkezve gyalogoltunk még 6 kilométert, ahol próbáltunk viszonylag szélvédett helyet találni aznapi szállásunknak. Az utolsó kilométerekre alig emlékszem, a végén már annyira kimerült voltam, hogy mint egy zombi, csak pakoltam a lábaimat egymás után.

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Újabb szivárvány jelent meg a láthatáron


Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

A várva várt Tjäktja ellenőrzőpont előtt egy széles, de mély patakon kellett átkelnünk

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba
Az ellenőrzőponton borwnie-t, teát és kávét kaptunk. Nem töltöttünk el itt sok időt, mert csurom víz volt minden, és rettenetesen fáztunk (Fotó: Tina Robba)

 

Szakadó esőben és süvítő szélben sátrat állítani már önmagában kihívás, de ennél is nehezebb a vizes holmikban lefeküdni. Ráadásul gyomorrontást is kaptam, ami nem igazán könnyítette meg a helyzetemet. Éjszaka a sátor fala az arcomat csapkodta, akkora szélvihar volt. Biztos voltam benne, hogy az éjjel egy pontján el fogok repülni sátrastól, de szerencsére nem lett igazam.

 

Türkizkék tavak mellett a kieroni palacsintáig

 

Az egész túra legnehezebb pillanata a negyedik nap reggele volt. Rá kellett vennem magam, hogy kikeljek a hálózsákból, és a 3 fokban felvegyem az előző napi, vizes és hideg ruháimat, majd kimásszak a sátorból, a még mindig folyamatosan ömlő esőben összeszedjem azt, és belepasszírozzam a csuromvizes hátizsákba. Mindezt sikerült jó pár káromkodás keretei között abszolválnom. Amikor kiderült, hogy volt, akinek beázott a sátra, akkor elszégyelltem magam, és visszafogtam a hisztit, ugyanis a sátram sem ázott be, és a lényeges dolgaim is mind szárazak maradtak.

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

A reggelt egy játékos bemelegítéssel indítottuk (Fotó: Tina Robba)


Vizesen, hidegen, kevéssé lelkesen indultam neki ennek a napnak. Szerencsére nagyon gyorsan elértünk a következő állomáshoz, Alesjaurébe. Közben kezdett kitisztulni az idő, a társaság is összecsiszolódott, kaptam gyógyszereket az emésztési problémáimra, tudtam kezet mosni, kezdtem elhinni, hogy végig tudom csinálni. Érdekes, hogy egy ilyen túrán mennyire átértékeli az ember a dolgokat, milyen lelkes tud lenni és értékel olyan apróságokat, amik a mindennapi, kényelmes életünkben természetesek.

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Vándorlás a festményszerű tájban

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
Kisebb-nagyobb záporok frissítettek fel menetelés közben

  

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
Visszatekintés Alesjaure előtt

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
Alesjaure is büszkélkedik szállással, vécével, bolttal, kávézóval és szaunával

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
Skandináv színárnyalatok mindenhol

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Alesjaure az utolsó előtti ellenőrzőpont

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Az ellenőrzőpontokra helikopterrel szállítanak mindent

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba
Itt újra feltankolhattuk a gáz- és élelemkészletünket (Fotó: Tina Robba)

 

Ezen a területen, vagyis Lappföldön számik laknak (sértésnek veszik, ha lappnak szólítják őket). Ez a népcsoport Norvégia, Svédország, Finnország és Oroszország északi részein él. Útközben elhaladtunk számi települések mellett, amiket leginkább a téli időszakban laknak a helyiek. Közülük sokan rénszarvastenyésztéssel foglalkoznak, a számi családoknak vannak saját rénszarvasaik (az összes rénszarvasnak van gazdája), amik szabadon kóborolnak az adott területen. Nyáron fent vannak a hegyekben, a pásztorok télre leterelik őket alacsonyabb területekre, és az év egy pontján összeterelik őket egy adott helyre, ahol a rénszarvas-tulajdonos családok szétosztják az állatokat maguk között. Ezután mindenki eldönti, hogy melyik állatot tartják meg, melyiket ölik meg (a pásztorok saját kezűleg végeznek a rénszarvasokkal). A számik a húst és a szőrt is értékesítik. A rénszarvasszőrt sokan használják outdoor tevékenységekhez, hóra és jégre rakva szigetel, és egyébként is nagyon meleg.

 

Míg ma többnyire puskával ölik meg a rénszarvasokat, ez pár száz évvel ezelőtt nem így volt. Gödröket ástak és hozzájuk vezető kerítést építettek azokon a területeken, ahol tudták, hogy sok, akkor még vad rénszarvas él. A gyanútlan rénszarvas elkezdte követni a kerítést, majd beleesett a gödörbe. A pásztor (jobb esetben) pár napon belül észrevette a csapdába került állatot, és végzett vele.


A számik lakta területek (Fotó: Wikipédia)

 

Az itteni ellenőrzőpontál mesélte egy helyi férfi, hogy Abisko méltán híres sarkifény-néző helyszín, ugyanis ez Svédország legszárazabb települése. Ő is rengetegszer látta már. Viszont a számik, akik akár minden este megcsodálhatnák ezt a jelenséget, félnek az északi fénytől. A néphiedelem szerint, amikor ezek a színes fények kúsznak az égen, akkor a halottak figyelik őket fentről, ezért ilyenkor mindig bezárkóznak a házaikba.

 

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
 Az Ales-tó, szemben egy számi település

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata


A pecsételés után varázslatos, türkizkék színű tavak mellett haladtunk, többnyire pallókon, kisebb cserjék között. Egy idő után még a nap is előbukkant, aminek soha nem örültem még ennyire. Ilyen idilli körülmények között ereszkedtünk le a Kieron ellenőrzőponthoz, aznapi és egyben utolsó szálláshelyünkhöz. Az ellenőrzőpontnál következett az öt nap egyik fénypontja: a palacsinta.

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Türkizkék tavak, vízesések, gleccserek. Maga a mennyország

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Nyilván akkor kezdett el esni az eső, amikor megálltunk, és rákészültünk az ebédelésre. Fagyoskodva, összebújva, forró vizet magunkra borítva ettünk. Már aki, én még mindig gyomorproblémákkal küzdöttem

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Ezen a napon felüdülés volt a köves terepen edződött talpaimnak a sok pallós szakasz

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
Kezdett előbújni a régen látott nap

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Ezen a ponton kezdtem elfáradni, kiszáradni és megérezni a hátizsák súlyát

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

De szerencsére innen már csak pár kilométer volt az utolsó ellenőrzőpont, Kieron. A háttérben már látszódott az utolsó napi túrahelyszínünk, az Abisko Nemzeti Park

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

A legnagyobb szívfájdalmam: a kieroni palacsinta. Bár már javult az állapotom, nem mertem megkockáztatni a lekváros-tejszínhabos palacsintát, úgyhogy elajándékoztam. De a többiek életük legjobb palacsintájaként emlegették még napokig

 

Végre jó idő volt, tudtunk a földön ülve beszélgetni, csapatot építeni, kényelmesen enni, inni. Mások tüzet raktak, teljesen vége-hangulat volt az egész kempingben, mindenki boldogan jött-ment, beszélgetett. Olyan érzés volt, mintha a célba érkeztünk volna. Egyrészt örültem, hogy másnap már puha ágyban, frissen zuhanyozva fogok aludni, másrészt nagyon szomorú voltam, hogy nemsokára vége lesz ennek az életre szóló kalandnak.

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Sürgés-forgás a kieroni napsütésben (Fotó: Tina Robba)

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

Az utolsó táborhelyünk

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

Cseverészés felszabadult hangulatban

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

  

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

A kemping hátterét a Kartinvare biztosította

 


Utolsó kilométerek és a jól megérdemelt záróbuli


Az utolsó napra csak 15 kilométer maradt. Az út az Abisko Nemzeti Parkon keresztül haladt, kényelmes, lejtős ösvényen, újra nyírfaerdőben.

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Először a gyönyörű Abisko-tó mellett bandukoltunk

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
Ő sajnos nem jutott el a célig

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Nagyon kellemes helyen ebédeltünk

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Az útvonalon többször elhaladunk meditációs pontok mellett. Az itt található kövekre Däg Hammarskjöld verseinek idézeteit vésték rá svéd és számi nyelveken. 110 kilométer után átéreztem, hogy miről szólnak ezek a helyek

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
Egy idő után egy frissen csobogó patak mellett gyalogoltunk. Mondjuk a saját mozgásomat inkább botorkálásnak nevezném


Az utolsó kilométereket lassított felvételben éltem meg. Életem leghosszabb 5 kilométere volt. A végtelennek tűnő pallókon bóklászás után azonban hirtelen beérkeztünk a civilizációba: aszfaltút, vonatsín. Innen az utolsó pár száz méter már örömmenet volt, adrenalin- és érzelemtúltengéssel, hihetetlen boldogan sétáltunk át a célt jelző Fjällräven Classic felirat alatt, miközben a már beérkezettek folyamatosan tapssal köszöntötték az éppen beérkezőket. Leírhatatlan érzés, amikor az emberben tudatosul, hogy igen, képes voltam rá, megcsináltam!

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Az utolsó pár száz méter

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

Az utolsó méterek, tapsvihar kíséretében (elképzelhető, hogy csak páran tapsoltak, de én legalább egy Sziget nagyszínpadnyi embertömeg tapsviharának éltem meg)

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata


Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata
A végén csoportosan ünnepeltünk: a túravezetőink osztották ki nekünk egyesével a jutalmunkat, a medált, a kitűzőt és a felvarrót, miközben lelkesen megtapsoltuk egymást

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

Ha a célban lemértük a túra alatt összegyűjtött szemetünket, kaptunk egy jegyet az esti tombolára

 

A célban lehet Fjällräven holmikat tesztelni, cipőt tisztítani, waxoltatni, részt venni előadásokon, workshopokon, elmenni masszázsra, illetve még csomó más terméket kipróbálni.

 

Az Abisko Mountain Lodge-ban, kis faházakban kezdtük el visszaszoktatni magunkat a civilizációhoz, először egy forró zuhany keretein belül (életem legjobb zuhanyzása), majd tiszta ruhába bújtunk, elfogyasztottuk a búcsúvacsoránkat, nem nyertünk a tombolán, utána pedig belevetettük magunkat a célban található Trekkers’ Inn kocsmában zajló óriási buliba.

 

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

Végre bent, melegben, szilárd ételt fogyasztottunk (Fotó: Tina Robba)

Fotó: Tina Robba
Fotó: Tina Robba

Búcsúbuli (Fotó: Tina Robba)

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

 

110 kilométerrel a lábunkban, fáradtan, elégedetten, szabadon, önfeledten, megérdemelten táncoltunk hajnalig. Úgy éreztem, hogy enyém az egész világ.


Másnapra már csak a hazaút maradt (Stockholmon és Amszterdamon keresztül repültünk Budapestre). Felejthetetlen élményekkel, új barátságokkal, testileg és lelkileg teljesen feltöltődve érkeztünk haza.

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

A hatszemélyes faházunk

 

Fotó: Garancsi Kata
Fotó: Garancsi Kata

Kilátás az Abisko és Kiruna közötti buszútról

 

110 kilométert gyalogolni 17 kilós hátizsákkal nem könnyű. De közben mentálisan megerősödtem, és a tény, hogy megcsináltam, az egekbe repítette az önbizalmamat. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

 

Nevezés


A www.classic.fjallraven.com oldalon lehet nevezni. Itt egyébként minden tudnivalót megtalálunk az eseménnyel kapcsolatban.

 

Utazás


Repülő: Budapestről stockholmi átszállással lehet eljutni Kirunába.
Vonat: Kicsit hosszabb, de kevésbé költséges, ha a Stockholm és Kiruna közötti útra a vonatot választjuk.

 

Helyszínek


Kiruna: Itt van egy nagy rendezvényközpont és kemping. A túrát megelőző napon itt is aludhatunk, ugyanis innen is indulnak transzferbuszok Nikkaluoktába.


Nikkaluokta: Kirunából (a reptérről, a vasútállomásról és a rendezvényközponttól is) ingyenes transzferbuszokkal juthatunk el Nikkaluoktába, a starthoz. Itt is van bolt, étterem és kemping, úgyhogy itt is tölthetjük a túrát megelőző éjszakát. 3 napon keresztül 3 időpontban (reggel 9-kor, délután 1-kor és délután 4-kor) indítanak csoportokat. Még a regisztrációnál kiderül, hogy ki melyik csoportban van.


Abisko: A várva várt cél. Itt is találunk kempinget, de megszállhatunk az Abisko Mountain Lodge-ban is. Sok cégnek van standja, részt vehetünk előadásokon és workshopokon is. Minden este van tombola a Trekkers’ Inn-ben. Utána ugyanitt hajnalig tartó buli veszi kezdetét, amit semmiképp nem érdemes kihagyni.

 

Mit tartalmaz a nevezési díj?


- busztranszfer a kirunai reptérről és vasútállomásról a kirunai rendezvényközpontba
- busztranszfer Kirunából Abiskóba
- 1 csomag átküldése Kirunából vagy Nikkaluoktából Abiskóba
- térkép
- Fjällräven Classic „útlevél”, amibe az ellenőrzőpontokon kell pecsételni
- gáz a főzéshez
- fagyasztott-szárított zacskós Real Turmat étel és kenyér
- narancssárga zászló, amit a hátizsákra kell kötözni, hogy egyértelmű legyen, hogy ki tartozik a Fjällräven Classichoz
- piros szemeteszsák (ebbe kell gyűjteni a szemetünket a túra során)
- medál, kitűző és felvarró, ha teljesítettük a túrát


Tippek


- Gyapjú aláöltözet: Nem büdösödik, ezért több napig is lehet hordani egy-egy ruhadarabot, kényelmes, különböző vastagságban lehet kapni.
- Vízhatlan ruhák: A nadrág és kabát kötelező. Óriási könnyebbség volt, hogy nem ázott át semmim (én Fjällräven Keb Eco-Shell esőkabátban és nadrágban túráztam). Egy dolog hiányzott az öt nap alatt: vízhatlan kesztyű. Amit vittem, az a harmadik napon annyira elázott, hogy Budapestig sem száradt meg.
- Vízhatlan zsákok: Mindent vízhatlan zsákokba rendszereztem a hátizsákban (nagyon sok méretben kapható), így amikor a hátizsákom már teljesen átázott, akkor is volt még egy garnitúra száraz ruhám.
- Meleg hálózsák: Baromi hideg volt éjszaka, úgyhogy nagyon fontos a meleg hálózsák (amit szintén vízhatlan zsákban kell szállítani, mert ha elázik, akkor meg vagyunk lőve).
- Minél könnyebb hátizsák: A pénztárcánkhoz és igényeinkhez mérten próbáljuk minél jobban lecsökkenteni a hátizsák súlyát.
- Kényelmes, bejáratott, lehetőleg vízhatlan túracipő: én Hanwag Tatra-ban szoktam túrázni, de volt olyan, aki terepfutó cipőben csinálta végig a Classicot. A lényeg, hogy ne törje a lábunkat.

 

Fjällräven Classicok világszerte


Már nemcsak Svédországban, hanem Dániában, az Egyesült Államokban és Hong Kongban is kipróbálhatjuk magunkat Fjällräven Classicokon. Hazánkban a Fjällräven Vándortúrán gyűjthetjük a kilométereket.

 

A túra első részéről ide kattintva olvashatsz.

Cikkajánló