Túraajánlat

A Zemplén télen is elvarázsol

Itt minden kikapcsolódásra vágyó ember rálelhet a nyugalomra, de főleg a természetet imádó bakancsos turisták érezhetik úgy, hogy megtalálták az otthonukat.

Szerző:
Lánczi Péter
Fotó:
Lánczi Péter
Gulyás Attila
2019. február 14.

Itt minden kikapcsolódásra vágyó ember rálelhet a nyugalomra, de főleg a természetet imádó bakancsos turisták érezhetik úgy, hogy megtalálták az otthonukat.

Az Északi-középhegység és egyben hazánk legkeletibb hegyvonulata a páratlan hangulatú és festői tájával hívogató Zempléni-hegység. Egyre több túrázó és kiránduló család fedezi fel az ország ezen, kissé eldugott szegletét, ahol takaros kis hegyi falvak, mesébe illő várak, nyugalmat árasztó, vadregényes, sziklás bércek és a csend egyszerre teremtik meg ennek a vidéknek az egyedülálló atmoszféráját. Aki egyszer ellátogat ide, az biztosan a szívébe zárja ezt az idilli tájat. Ezzel magam is így voltam még anno, ezért ha tehetem - nem bánva a hosszú utazást sem - újra és újra belemerülök kedvenc tájegységem hangulatába, ami télvíz idején is lenyűgöző tud lenni, pláne, ha olyan szép időt fogunk ki, mint ami nekem is megadatott a legutóbbi túrámon.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Hejcén


Legtöbb alkalommal a Zemplén északi és belső részeire tervezem az útjaimat, ahol az ember egyből egy hegyekkel körbezárt, nyugodt világban csöppen, aminek csendje és letisztultsága legfőképp a nagyvárosból kiszabadult embert ragadja magával. Magam is ilyen vagyok, és minduntalan át is élem a „visszatalálás” élményét, amit leginkább a testi-lelki egészség iránti vágyként, vagy ha úgy tetszik, harmóniaként fogalmazhatnánk meg. Ez alkalommal viszont nem voltam mohó, nem vettem be magam rögtön a természet és az egyutcás kis falvak csöndes magányába, egyből elbújva a világ zaja elől. Az autóból kiszállva, és a hegység nyugati pereméről indulva, fokozatos akklimatizálódással haladtam a hegyek közé, hogy túrám végén egyfajta katarzisként érjem el erdei menedékem meghitt kényelmét.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

A repülőgép-szerencsétlenség emlékműve Hejcén


Társaimmal a Hernád folyó mentén haladó országúton jártunk, amikor megkértem őket, hogy kanyarodjunk le az alig kétszáz lelket számláló kis zsákfaluba, Hejcére. Korábban még nem jártam itt, csupán a híradásokban hallottam erről a faluról, melynek neve örökre összeforrt a 2006-ban bekövetkezett szlovák repülőgépszerencsétlenséggel. A tragédia nem pont itt, hanem a közeli Borsó-hegyen történt, de a mentőegységek innen közelítették meg a roncsokat, valamint a helyiek is jócskán kivették a részüket a mentésből, illetve a különböző egységek segítéséből. A 42 halálos áldozatot követelő balesetnek a falu déli részén állítottak jellegzetes emlékművet, ahol azóta is minden évben közösen tartanak emlékezést a szlovákok és a magyarok.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 Püspöki kastélyt

 

Természetesen az emlékművön kívül is akad látnivaló Hejcén, mint például a püspöki kastély, amit Eszterházy Károly egri püspök építtetett az 1700-as évek végén. A közelmúltig a római katolikus egyház szeretetotthonaként működött, továbbá itt lehetett megtekinteni annak a környéken előkerült leletanyagnak is egy részét, amely egykor a neolitkori és bükki kultúrához tartozó ősemberek eszközeiből áll. A kastély jelenleg üresen áll és nem látogatható.

 

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter
Római katolikus templom


A kastélytól nem messze áll a falu 14. században épült gótikus temploma, melyet lőréses erődfallal vettek körül. Bár a rusztikus falak még így, leromlott állapotukban is impozáns látványt nyújtanak, ettől függetlenül napjainkra igencsak megértek a renoválási munkálatokra. Szerencsére a település legtöbb parasztházáról ugyanez nem mondható el, ezek nemcsak, hogy szép állapotban vannak, de többet a közelmúltban nagyon ízlésesen fel is újítottak. Élvezettel és bámészkodva jártam végig a falu főutcáját, mielőtt bekanyarodtam az erdőbe, nekivágva az addig általam részben ismeretlen nyugat-zempléni tájnak. Társaimat ekkor már hátrahagytam, ők a vidék más részein indultak felfedezőútra.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

A Borsó-hegy és a 2006-os tragédia nyomai a Zemplén nyugati szélén


Hejcét a sárga és a piros négyzet turistajelzésein lehet elhagyni, melyek közül én az utóbbit választottam, hogy felkapaszkodjak a hegység nyugati peremére. Ez a makadámút túl sok érdekességet nem tartogatott, amíg enyhe emelkedésben felért a Fehér-kúti vadászházhoz. Ennél a hangulatos erdei pihenőhelynél, ha szállást nem is, de padokat, asztalokat és forrást találunk, ahol akár a vízkészletünket is feltölthetjük. Itt csatlakoztam rá a Zemplént átszelő piros jelzésű Rákóczi útra, továbbá az ezzel párhuzamosan haladó, országhatáron is átívelő Szent Erzsébet útra, amin északi irányba folytattam a gyaloglást hegyeken és völgyeken át, több látványos és érdekes helyszínt is érintve.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Sólyom-kő látványos szikláinál


Az egyik ilyen a Fehér-kúti vadászházhoz közeli Sólyom-kő, melynek egyedi, 20-30 méteres andezit sziklatornyáról pompás panoráma tárul elénk a Cserehát szelíden hullámzó, dimbes-dombos, így messziről inkább síknak ható vidékére. Déli irányban a 783 méteres Gergely-hegy szabályos kúpja, illetve a hasonló magasságú Bán-hegy található. Közvetlenül alattunk pedig a Szerencs-patak völgye és a Borsó-hegy meredek lába terül el.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

A Sólyom-kő panorámája mellett érdemes szemügyre venni a kilátást nyújtó sziklákat is, melyet a 10 ezer éve véget ért jégkorban a hidegebb és melegebb időszakok váltakozása formált ilyenre. A fagy szétrepesztette a lemezes szerkezetű kőzetet, így hozva létre a látványos sziklatornyokat, különálló sziklatömböket, valamint az alatta elterülő törmeléklejtőt. A folyamat napjainkban is tart, de intenzitása lényegesen csekélyebb, mint a korábbi, jóval hidegebb időszakokban.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter


Ehhez a geológiai látványossághoz - és persze a kilátáshoz - alig pár tíz métert kellett letérnem a piros háromszög jelzésen, ami mindenféleképpen megérte. A sziklaszirten a téli napsugarakat élvezve költöttem el az uzsonnámat, belefeledkezve a táj lenyűgöző látványába és a hatalmas kőfalak csipkézett alakzatába, mielőtt visszatértem a piros jelzésre. Ezt alig, hogy megtettem, máris egy másik letérő felé vettem az irányt a piros emlékmű-jelzéseken. Ezek a jelek a már korábban említett Borsó-hegyre vezetnek, még pontosabban a 13 évvel ezelőtt történt tragédia helyszínére.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

A Borsó-hegy tetején 42 kopjafa őrzi a katonák emlékét

 

A hegy tetején ma is megrendítő látványt nyújt a sűrű lombkoronán tátongó lyuk, az alatta elterülő széles és csupasz nyiladék, és az azóta csendben sorakozó kopjafák rengetege. Nevek és fotók, koszorúk és mécsesek, valamint a helyenként még látszó kettétört és üszkös fatörzsek lesújtó összképe emlékeztet minket a Koszovóból hazafelé tartó szlovák békefenntartó katonák tragédiájára. Gépük máig sem teljesen tisztázott körülmények között egy januári éjszakán lezuhant, alig pár kilométerre a kassai úti céljuktól. Csupán egy ember élte túl a balesetet.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Amadé vár 


A fejemben kavargó gondolatokkal hagytam hátra a szerencsétlenség helyszínét, visszaereszkedve az elágazáshoz, ahonnan a szomszédos hegygerincre átkapaszkodva, továbbra is a piros úton közelítettem meg az Amadé vár alig kivehető romjait. Ezt a várat hajdanán Magyarország egyik leghatalmasabb nemese, Aba Amadé építtette a 13. században, akinek több erőssége is volt, de ez szolgált udvarhelyéül. A környék kiskirályaként több uralkodóval is szembekerült, akik közül IV. László 1281-ben, Vencel magyar király pedig 1304-ben meg is ostromolta a várat, de azt egyiküknek sem sikerült bevennie. Aba Amadét végül kassai polgárok tették el láb alól 1311-ben. Fiai viszont továbbra sem akartak behódolni a királynak, aki ez idő tájt Károly Róbert volt. Az Amadé család végül vereséget szenvedett a rozgonyi csatában, és a hat fivér közül ketten is odavesztek. Az elfogott négy testvérre kivégzés várt, az Amadék várát pedig bevették, így végül a király tulajdonába került. Az ezt követő időkben többen is birtokolták a nem túl jelentős erősséget, amit a török időkre már pusztulni hagytak, feltehetőleg az elavultsága miatt. Napjainkra leginkább a vársáncot, illetve az öregtorony faltöredékeit lehet felismerni.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter


A vártól továbbra is a piroson haladtam észak, illetve a környék egykoron nagy jelentőséggel bíró települése, Telkibánya felé. Addig még viszont a várhegyről hátra volt egy közel 800 méteres meredek ereszkedés, egy patakátkelésekkel tarkított szurdoktúra, valamint egy hazai körülményekhez képest igen jó állapotban megmaradt kolostorrom megcsodálása. Ezeket az alapjaikban még álló épületeket a pálosok emelték a Boldogasszony tiszteletére. Első írásos emléke 1371-ből maradt fenn, amikor Nagy Lajos király malom építését engedélyezte az itt élő szerzeteseknek. A 28 méter hosszú, egyhajós, három boltszakaszos templom egykori pompáját mutatják az 5-7 méter magas falmaradványok gótikus stílusjegyei, melyek a sarokdíszeknél és a csúcsíves bejáratnál figyelhetők meg.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Pálos kolostorrom az erdő csendjében

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter


Az egyébként nem túl hosszú, összességében 16 km-es utam során oly sok időt töltöttem a látnivalók megtekintésével, a panorámák és geológiai érdekességek kiélvezésével, hogy az egykoron hamuzsírhutaként üzemelő Potácsháznál már kezdett rám sötétedni. Innen még hátra volt egy kis sárdagasztós kaptató az Ökör-hegy és a Bizsóka közti nyeregbe, mielőtt leereszkedtem volna a holdfényben csendesen pihenő Telkibánya házai közé. Itt vártak rám a többiek, akik az autóval öt perc alatt elröpítettek a háborítatlan környezetben álló szálláshelyünk puritán, de annál hangulatosabb falai közé. Duruzsoló kályha, gyertyafény és egy üveg bor varázsolt meghittséget a házat körülölelő fagyos éjszakába.

 

Fotó: Gulyás Attila
Fotó: Gulyás Attila

Menedékünk a Gúnyakúti kulcsosház volt


Másnap reggel visszatértem Telkibányára, hogy egy-két nevezetességet szemügyre vegyek. A község az itt bányászott aranynak köszönhetően 1341-ben Nagy Lajos királyunktól bányavárosi rangot kapott. A nemesfémet itt kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a 19. század elejéig bányászták. Ez napjainkban is jelentősen meghatározza a település identitását.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Telkibányán több látnivaló is akad, de színvonalas szállásokat és éttermeket is találunk

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Ispotály romjai és a Szent Katalin-kápolna 

 

Telkibányát gyakran emlegetik Aranygombos Telkibányaként is, mert úgy tartják, hogy régen a templomának keresztjét tartó gomb aranyból lehetett, amit akkoriban csak a gazdagabb települések engedhettek meg maguknak. Az erődtemplomon kívül érdemes még felkeresni a helyi bányászok védőszentjéről, Szent Katalinról elkeresztelt kápolnát, illetve az egykori ispotály romjait, továbbá az Érc- és Ásványbányászati Múzeumot, ami egyben helyi ipartörténeti gyűjtemény is.

 

zempleni.png

A túra útvonalát innen le is töltheted

 

Kapcsolódó cikkek: 
Utazások a Zemplén lakatlan szigete körül

Kőről-kőre a Zempléni-hegységben
Hollóháza - mindenki másért szereti

Nosztalgiavonattal a csend zempléni szigetén

Cikkajánló