Augusztusi csillaghullás – Jönnek a Perseidák

Idén is érkeznek a Perseidák az év egyik leginkább megbízható meteorraja, amely egyben a nyár leglátványosabb meteorárama is. A maximuma augusztus 12-én várható. Tiszta időben érdemes lesz esténként a szemeket az égre szegezni.

Szerző:
TM
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2020. augusztus 11.

Idén is érkeznek a Perseidák az év egyik leginkább megbízható meteorraja, amely egyben a nyár leglátványosabb meteorárama is. A maximuma augusztus 12-én várható. Tiszta időben érdemes lesz esténként a szemeket az égre szegezni.

Augusztusban ismét számíthatunk a Perseidák elnevezésű meteorrajra, melyet a néphagyomány Szent Lőrinc könnyeinek nevez. Idén azonban kevésbé lesz szerencsénk a Perseidákkal, hiszen maximumuk augusztus 12-én 13 és 16 óra UT közé esik, ami a hazai észlelők számára nem igazán kedvező. A ZHR (a zenitre korrigált óránkénti darabszám) értéke 110. A Hold fázisa sem túl szerencsés, az utolsó negyed augusztus 11-ére esik, tehát elég erős holdfény fogja zavarni az észlelést. Tudjuk, hogy az erős holdfény természetes fényszennyezése szinte „letörli” az égről a halványabb meteorokat – jóval kevesebb rajtagot fogunk látni, mint újhold idején – írják a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Ettől függetlenül a javát így is elcsíphetjük, s ha van egy kis szerencsénk, akkor 12-ről 13-ra (szerdáról csütörtökre) virradó éjszaka óránként akár 100 hullócsillag is érkezhet. Az „Egy hét a csillagok alatt” elnevezésű kezdeményezés augusztus 10. és 16. között országszerte több mint 20 helyen kínál remek csillagleső programokat. A részletekért érdemes ellátogatni a kezdeményezés oldalára és a Facebook-eseményére.

Mutatunk néhány klassz helyet, ahonnan kár lenne kihagyni a csillaghullást

Virágos-nyereg

A Hármashatár-hegy és a Csúcs-hegy között húzódik. A füves rét kiváló helyszíne lehet egy hangulatos csillaglesnek, mivel a környéken nincsenek magas épületek vagy fák. A csillagnéző pokrócot vagy hálózsákot ne hagyd otthon!

Római-part és a Kisoroszi szigetcsúcs

Ha szívesen összekötnéd a hullócsillag-vadászatot egy kis vízparti Duna-élménnyel, akkor a Római-parttal és a Szentendrei-sziget legészakibb csücskével, a „szigetspiccel” nem lőhetsz mellé. Mind a kettő könnyen megközelíthető és parádés helyszín. Érdemes azonban felszerelkezni szúnyogriasztóval.

A hazai nemzetipark-igazgatóságok is remek programokkal rukkolnak elő

Felsőtárkányban csillagászati bemutatóval egybekötött meteorles várja az érdeklődőket, a Hortobágyon különleges helyszínen, a vadasparkban nézhetik meg a jelenséget látogatók, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság csillaghullás-túrákat szervez, például naplemente után a híres Öreg-hegyi pincesorhoz invitálja a vendégeket. A bakonybéli Pannon Csillagdában is számos programon ismerhetjük meg a csillagos égboltot. Az Aggtelek környéki táj esti arcát pedig egy naplementetúra keretében fedezhetik fel az érdeklődők.

Cikkajánló