Túraajánlat

Élmények útja a Vértesben

Vízen lebegő falu, erdőben megbúvó izgalmas történelmi helyszínek, bányászok és szerzetesek emlékhelyei, valamint egy dimbes-dombos táj a természet csendjével. Igen, ez mind belefér egy kényelmes kerékpártúrába, csak tudnunk kell, merre érdemes gurulni.
 

Szerző:
Lánczi Péter
Fotó:
Lánczi Péter
Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ
2019. június 22.

Vízen lebegő falu, erdőben megbúvó izgalmas történelmi helyszínek, bányászok és szerzetesek emlékhelyei, valamint egy dimbes-dombos táj a természet csendjével. Igen, ez mind belefér egy kényelmes kerékpártúrába, csak tudnunk kell, merre érdemes gurulni.
 

Alig egy hónappal ezelőtt ajánlottunk nektek egy vértesi bringatúrát, ami a táj szépsége és a tekerés élménye mellett kiváló családi piknikező-, vagy, akár éjszakázásra is alkalmas táborozóhelyeket mutatott be. Mint ahogyan azt már múltkor is hangsúlyoztuk, a Vértes sűrű erdészeti úthálózata remek kerékpáros túrákat tesz lehetővé, ezért mostani aszfaltcsíkon kanyargós felfedezőutunk a hegység nyugati részére, látványos és izgalmas helyszínekre invitál benneteket.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

Ezúttal Oroszlányból vágunk neki egy közel 50 km-es körtúrának, amivel igyekszünk minél több élményt adó helyszínt felkeresni. Nagyon nem is kell tervezgetnünk, ha a térképre nézünk, az útvonal szinte adja magát. A város központjától nyugati irányba, az elmúlt években felkapott Bokodi-hűtőtó felé indulunk. Párperces gurulással érjük el a fotósok által híressé tett „lebegő” vagy „úszó horgászfalut”, ami egyedi, cölöpökön álló és stégeken megközelíthető házikóival vált kedvelt fotótémává, illetve ismerté a turisták körében.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Kedvenc fotótéma a Bokodi-tónál

 

A mesterséges horgásztavat 1960-ban, az itt csörgedező Által-ér felduzzasztásával hozták létre. Eredeti funkciója a barnakőszénnel táplált oroszlányi hőerőmű hűtése volt, aminek szenes részlegét 2016-ban részben a gazdaságtalansága, illetve a környezetvédelmi szabályok miatt zártak be. A tó már az erőmű üzemelésekor is kiváló feltételeket biztosított az élővilágnak, elsősorban a halaknak, ezért ez a víz régóta horgászparadicsomként van számon tartva.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Háttérben a hőerőmű

 

A vadregényes partszakaszok, a vízinövény- és madárfajok, a tóban álló horgászvityillók és a hozzá vezető pallós stégek valóban romantikusnak tudnak hatni, de az idillt némiképp árnyalja a parton magasodó ipari épület, valamint a tavat átszelő - hajdanán az erőművet szénnel etető - szállítószalag látványa. A legtöbb megkomponált fotókölteményen - melyek idecsábítják az embereket - ezek az építmények nem látszanak, így az ide látogatók akár csalódhatnak is az összképben. Mindezzel együtt hazánk egyik érdekes és egyedi színfoltjáról van szó, amit egyszer mindenképp érdemes felkeresnünk. Ezt viszont úgy tegyük, hogy közben nem zavarjuk a házikók tulajdonosait, akik a megnövekedett selfiző forgalom miatt egyre nehezebben viselik a kíváncsiskodókat.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

Galambospusztai üdülőtelepnél értük el a Bokodi-hűtőtavat, ahonnan a „lebegő falu” házikói megcsodálása után a parton, dél felé, kanyarogva haladunk tovább. Utunk során egyedül itt, ezen a két kilométeres szakaszon kell megbirkóznunk a földút hátrányaival, mielőtt kiérünk a Bokodi útra, amin balra fordulva a Vértes belseje és egyben a természet felé vesszük az irányt. Miközben elhaladunk Oroszlány ipartelepe mellett, az út szélén érdekes építményt pillanthatunk meg. Elsőre egy fekete márványlapot, majd egy kis őrtornyot és szögesdrótot veszünk észre, ami az egykori hírhedt „Kocsedónak”, azaz a XVIII-as aknának állít emléket, ahol közel 1500 embert tartottak foglyul és dolgoztattak az 50-es években.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 A „Kocsedó” emlékműve az út mentén

 

Mielőtt elérnénk az oroszlányi Felsőtelepet, jobbra fordulunk a Pénzes-bereg irányába. Egy viszonylag jó állapotú aszfaltút vezet be minket az erdőbe, amin alig gurulunk egy kilométert, máris egy kis horgásztónál találjuk magunkat. A nádassal és fákkal körbevett meghitt kis oázis partján kiépített pihenőt is találunk, de a feliratok tanúsága szerint ezek elsősorban a horgászok kényelmét szolgálják. Tiltó tábla viszont nincs kihelyezve, így ha nem zavarjuk a pecásokat, mi is élvezhetjük a tavacska békés hangulatát.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

Majdnem öt kilométert tekerünk kanyargós úton, és egy kis letérővel a vértesszentkereszti kolostorromhoz. A látványos és festői romok jelentőségéhez nem fér kétség, de ne csodálkozzunk, ha a kerítéstől és a sűrű növényzettől alig látunk belőle valamit. Bekukucskálva azért így is láthatunk valamit az egykori kolostorból, de ahhoz, hogy jobban szemrevételezzük, illetve bejárjuk a romokat, sajnos engedélyt kell kérnünk. Erre a tényre az itt lakó „csősz” is nyomatékosan felhívja a figyelmünket!

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 Ennyit láthatunk zavartalanul a romokból..

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 ...és ezt lehet látni a kerítésen belül

 

 

Vértesszentkereszti kolostorrom
Feltehetőleg a 13. század elején a Csák nemzetségbeli Ugrin és rokona, Miklós építették a Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomot és kolostort. Nem kétséges, hogy hazánk egyik legjelentősebb kolostorromjáról van szó, amelynek falai bár romként, de még mindig magasan állnak. A kolostort sánc és árok övezte, és először bencés, később Domonkos-rendi szerzetesek lakták. A környéket 1543-ban elfoglaló törökök elől a szerzetesek elmenekültek. A kolostort a török felgyújtotta, és már később sem építették újjá. Köveit építkezésekre hordták el, a díszes, faragott részleteket pedig az Esterházy család tatai angolkertjében álló műromba foglalták bele. 1940-ben volt a terület első régészeti feltárása, és a 80-as években végezték el az első renoválási munkákat. A régészeti leletanyag legszebb faragott köveit a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán csodálhatjuk meg. Napjainkban a vértesszentkereszti kolostorromot csak engedéllyel lehet megtekinteni.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

A kolostorromhoz tett rövid kitérőnktől csupán két kilométerre van a szintén aszfaltúton megközelíthető Gerencsérvár. Ezek a romok viszont igen csekélynek mondhatók az előbbiekhez képest. Jó, ha az alig 1-2 méteres falmaradványokat megtaláljuk az elburjánzó növényzetben. Pedig az eltűnőben lévő falak közt annak idején még a szent korona is megfordult. Ezt a kalandos történetet a Vértes váraival foglalkozó cikkünkben olvashatjátok el, más környékbeli várak legendáival és történetével egyetemben.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

A Gerencsérvár alig látszó romjai

 

A vár maradványai alatt egy kisebb pihenőhelyet alakítottak ki padokkal és tűzrakóval, de itt találjuk a várforrást is, aminek hűsítő nedűje igazi kincsnek számít a vízben szegény Vértesben. Sajnos ez a remek táborhely el van hanyagolva, és sokan még mindig hátra hagyják a szemetüket. Reméljük, hogy a jövőben a Gerencsérvár romjait kiszabadítják a növényzet fogságából, a padokat és asztalokat felújítják, esetleg információs táblákat is elhelyeznek a vár múltjáról, és az idelátogatók is jobban vigyáznak a környezet tisztaságára.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

A vártól továbbra is aszfalton, vagy inkább mondhatni lombokba zárt zöld alagútösvényen haladunk a Szépvízér Kutatóintézet felé. Elhaladunk a XXIII-as akna mellett, aztán az útelágazódásnál balra fordulunk a Terv útra. Ez az út változó útburkolatú, helyenként kátyús, de országúti bringával is járható. A térképen is kerékpárútként feltűntetett utat több kilométeren keresztül és szintkülönbséget alig megtéve követjük keleti irányba. Változatos fafajú erdőkben, hol tölgyesek és bükkösök, hol fekete fenyvesek kísérik a gurulást.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

Amennyiben hajlandóak vagyunk leszállni a nyeregről, és egy kis gyalogos kitérőt tenni az alapvetően két kerékre tervezett utunkról, akkor az erre haladó Országos Kéktúrán egy oda-vissza mindössze egy kilométeres sétával megnézhetjük a Csáki várromot. A Csákok voltak annak idején a környék urai, és az Oroszlánkő néven is ismert vár volt a székhelyük. Mára nem sok maradt az erőségből, de a környék számos települése, helyneve - pl: Csákvár vagy Oroszlány - is a Csák nemzetség és a címerállatuk, az oroszlán - emlékét őrzi.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

Csáki várrom (Oroszlánkő)
A Vértes közepén, az erdő csendjében áll az alapjáig lepusztult Csáki vár. Nevét először 1383-ban Oroszlankew formában említik. Az elnevezést a Csákok címerállatáról, az ágaskodó oroszlántól kapta. Valamikor település is volt itt, amelynek lakóit az egykor nem nagy erősségnek számító vár 5-7 méteres falai védelmezték. Székesfehérvár elfoglalása után (1543), a török seregek a várat és környezetét is felégették. Később romjait a környék más váraihoz hasonlóan széthordták.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 

Akárhogyan is döntünk a kitérővel kapcsolatban az aszfaltcsíkunk továbbra is keleti, északkeleti irányba kanyarog, mielőtt három kilométert megtéve leéri a nyílt terepen húzódó magasfeszültségű távvezetékeket, illetve a Csákvárt és Oroszlánt összekötő országutat. Ezen balra fordulva - immáron jelentős autóforgalomban - tekerünk a volt XX-as akna bekötőútjáig, amin 600 métert megtéve érjük el az Oroszlányi Bányászati Múzeumot.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 Az Oroszlányi Bányászati Múzeum bejárata

 

Oroszlány térségében ma már egyetlen szénbánya sem működik, azonban a város szélén álló XX-as akna eredeti környezetében, és a környék más fejtéseiből származó gépek és eszközök összegyűjtésével mutatja be az 1937-től, majdnemhogy napjainkig tartó szénbányászat múltját. Bemerészkedhetünk a föld alá, egy igazi táróba, felmászhatunk az aknatoronyba, és megismerhetjük a bányászok sokszor életet követelő, veszélyes munkáját. Az udvaron több vágathajtó-gépszörnyet, valamint a termelés más érdekes eszközeit is kiállították. Eredeti helyükön megőrizve találjuk a csillék függőleges szállítását szolgáló hatalmas aknagépet (vitlát), illetve kast (speciális liftet). Az izgalmas ipartörténeti kiállítás remek családi program, ami nem csupán a műszaki érdeklődésű embereket csigázza fel. A múzeum március 1-től október 30-ig, szerdától vasárnapig 10.00-18.00 óra között fogadja a látogatókat.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

 Vágathajtó gépek a bányászmúzeum udvarán


A bányászmúzeumtól a sárga turistaúton alig négyszáz métert megtéve érhetjük el a környék egyik legjelentősebb műemlékegyüttesét. Aszfaltúton sem sokkal hosszabb eljutni a majkpusztai kamalduli remeteséghez, ahol festői környezetben csodálhatjuk meg a néma szerzetesek egykori lakhelyeit és az elmúlt években szépen felújított Esterházy kastélyt.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Belülről is megcsodálhatjuk a remetelakokat

 

A 11. században az itáliai Camaldoli-ban alapított rend a bencések szigorított rendje volt. Majkpusztán 1733-ban, Esterházy József, a környék birtokosa alapította meg a kamalduli remeteséget, amely egy 1200 holdas területet foglalt magába. A fallal körülvett rendház és a templomon kívül húsz remetelakást terveztek megépíteni, de csak tizenhét készült el. Mindegyik remetelakot más-más magyar nemesi család adományából építették, ezt az épületek homlokzatát díszítő címerek is hirdetik. A szerzetesek szigorú napirendet követve imádkoztak és dolgoztak, megszólalniuk is csak ritkán, bizonyos napokon lehetett. A rendet 1782-ben II. József feloszlatta. Ezt követően a kolostor egy ideig posztógyárként, a remetelakok pedig munkáslakásként üzemeltek. Később a birtok újra az Esterházy család birtokába került. és a rendházat vadászkastéllyá alakították. Sajnos a 20. század ezt az épületet sem kímélte, aminek nyomait az elmúlt években igyekeznek kijavítani. A megújult és kiállításoknak helyet adó kastélyt, valamint a remetelakokat csak szakvezetéssel tekinthetjük meg, de ez senkinek se szegje kedvét. Az idegenvezetők sok érdekes információval és izgalmas történetet mesélve vezetnek minket körbe a lenyűgöző épületekben. Betekinthetünk a szerzetesek mindennapjaiba, és a kastély fénykora is megelevenedik előttünk.

 

Fotó: Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ
Fotó: Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ

Az Esterházy-kastély felülnézetből

 

A csenddel körülvett páratlan barokk épületcsoportot északi irányban, Oroszlány felé hagyjuk el. Innen már nincsen messze a kiindulópontunk, pár perces tekeréssel bezárjuk az élményszerző körutazásunkat.

 

Fotó: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter

Ilyen sgraffittók díszitik Oroszlány épületeit

 

Oroszlány városa nemigen rendelkezik látnivalókkal. A települést a 20. századi szénbányászat hozta létre, és ez ma is alapjaiban határozza meg a városképet. Napjainkra viszont a bezárt bányák ellenére is szépen fejlődő és rendezett várost ismerhet meg az ide látogató. Felújított, modernizált társasházak, parkosított közterek teszik élhetőbbé a szocializmus időszakában épült funkcionalista életteret, ami még pár évvel ezelőtt is igen gyászosan festett. Viszont egyfajta hagyatékként, a főút házainak falait díszítő szocreál sgraffittókat nemcsak meghagyták, de fel is újították, ezzel megőrizve a város sajátos jegyeit.

 

te__rke__p_ma__solat(2).jpg

A túra útvonalát ide kattintva nézheted meg nagyobb méretben 

 

A cikk először 2018 júniusában jelent meg.

 

Kapcsolódó cikkek: 

KÉT KERÉKEN A VÉRTESBEN

BENÉZTÜNK A PAMLAG-VÖLGYI SZÖRNY BARLANGJÁBA

VÁRAK ÉS ROMOK A VÉRTESBEN - 1. RÉSZ

VÁRAK ÉS ROMOK A VÉRTESBEN - 2. RÉSZ

A VÉRTES LEGPAZARABB TÁJAIN

Cikkajánló