Ennyi vár ilyen kis helyen a világon nincs

Itt van két szuper tipp, hogy mivel töltsük el a hétvégénket, ha éppen nincs strandidő a Velencei-tónál, és már körbebringáztuk a tavat.

Szerző:
Nógrádi Attila
Fotó:
Nógrádi Attila
2018. május 28.

Itt van két szuper tipp, hogy mivel töltsük el a hétvégénket, ha éppen nincs strandidő a Velencei-tónál, és már körbebringáztuk a tavat.

Egy szép kora nyári hétvégén elhatároztuk, hogy megvalósítjuk régóta tervezgetett tókerülésünket Gárdonyból kiindulva, ám csak szombat reggel, a kifosztott kerékpár kölcsönzőben szembesültünk azzal, hogy rajtunk kívül még jó pár ezer honfitársunk gondolkodott hasonlóan. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem reggel, hanem a délutáni alvás után vágunk neki a 30 kilométeres tókerülésnek, mert addigra visszaérnek a kölcsönzőbe a gyerekutánfutók. Akkor tehát B terv, de mit is lehet tenni egy négy és egy hétéves kisfiúval a Velencei-tónál, ha nincs strandidő?


Meglepő, de egy csomó mindent. El lehet menni például kirándulni a Sukorói dombok közé, megnézni a Pákozdi emlékművet és arborétumot, ez utóbbi idén tavasszal már vadasparkkal bővült, fel lehet mászni Velence legújabb kilátójára, ami messziről úgy néz ki, mint egy elrontott víztorony, de közelről már elég menő, és nem mellesleg parádés a kilátás a tetejéről. Aztán ott van még Gárdonyban az Egri vár másolata faoszlopokból, ami alatt egy egész földalatti járatrendszer lapul, egy egész délelőttös mókát kínálva. Mi mégsem ide, hanem a közeli Dinnyés felé vettük az irányt, ott található ugyanis „a világ egyetlen, anyaghűen megépített vármakett parkja”. Ez utóbbit a honlapjukról tudom, ami büszkén hirdeti, hogy a hely még egy Guinness-rekordot is kiérdemelt, mégpedig „a világ legnagyobb 35 vármakettet bemutató kiállítása” címet.

 

 A Kossuth utca 17. szám alatt találjuk a Várpark bejáratát

 

A faluban, egy családi ház hátsó kertjében található a rekorder kiállítás, amely előtt kis parkoló, bringatároló és egy mosdó is található. A felnőtt belépő 950 forint, a gyerek 750, mi azonban éltünk a családi kedvezménnyel (2 felnőtt + 2 gyerek) így az egész brigád 750 forintos áron juthatott be fejenként. Minden kiállításnak jót tesz, ha egy erős felütéssel indít, így tesz a dinnyési várpark is, ugyanis egy egész alakos fekvő szobor köszönti a látogatókat.

 

Az első dolog, amivel szembesül a látogató: Emese és a turul képében megjelent isteni látomás násza

 

„Anya, mit csinál ez a csirke az ősember nénivel?” - kérdésre nem voltunk felkészülve, ezért egy „rászállt, hogy játsszon vele” dologgal ráztuk le a gyerekeket, akiket nem kívántunk beavatni a szobor eredeti sztorijába, miszerint Emesét, aki a monda szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja, éppen teherbe ejti egy turul. Emese termékeny szunyókálásától továbblépve egy komplett kovácsműhely látható kötéllel körbekerítve, az alábbi figyelmeztető felirattal ellátva: Cukrásznál nyalogatni, kovácsnál tapogatni veszélyes. Ez utóbbi kijelentéssel két fiúgyermek birtokában nem tudok vitatkozni, hiszen ők még egy fűcsomóból is képesek halálos fegyvert készíteni, egy kovácsműhely berendezésével pedig a fél világot képesek lennének elpusztítani, egymást is beleértve.

 

 

Üveggel letakart középkori pisztolyok következnek, majd egy facsigát tekerő játék, ahol rövid időre leragadunk. Ezek után érjük el a hátsó kert fő attrakcióját, a 35 miniatűr várat, amelyek körül kacskaringós sétány vezet. Utólag, a hely honlapját tanulmányozva tudom meg, hogy a kikövezett sétány a történelmi Magyarország formáját adja ki, és a várak is úgy lettek ezen belül elhelyezve, ahol eredetileg is álltak, sőt még a tájolásuk is hiteles.

 

 

A várak körül kacskaringozó sétány a Nagy-Magyarország formáját adja ki, de ez csak madártávlatból látszik

 

A várak kidolgozása egységes, anyaguk kőből, habarcsból, néhol téglából, a legrégebbiek esetében földből és ágakból állnak. Mini fakapuk, fából készült gyilokjárók és aprócska létrák teszik teljessé a képet, aminek köszönhetően az ember tényleg úgy érezheti magát, mint Gulliver Lilliputban. A büdös kölykökön persze nem fog a történelmi pátosz, mert bujócskázásra használják a várakkal gazdagon ellátott terepet.

 

 

Igény szerint tárlatvezetés is kérhető a „történelmi ismeretek elmélyítésére"

 

A hely építői szerencsére gondoltak arra, hogy a várakon kívül mással is lekössék a gyerekeket, a már említett csigás játékon túl, egy kis játszótér, karika dobó és egy kirakott íj is hozzátesz az élményhez, de aki nagyon komolyan gondolja a várazást, az egyik sarokban beülhet egy kis faházba, ahol kivetítőn nézheti meg a várak történeteit. Jellemző a tápos, városi gyerekeinkre, hogy a várak mellett kiemelt figyelmet kaptak a szomszéd csirkéi is, akiket akáclevéllel csábítgattak a drótkerítéshez.

 

 A sétányt emlékoszlopok övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket


A bő egyórányi várazás után még bőven volt a délelőttből, ezért éltünk a jegypénztáros néni tippjével, és felkerekedtünk, hogy megnézzük a néhány utcával odább kialakított Évszázados gépudvar nevű kiállítást. Kb. két perc autózás után az Ady Endre utca és Lóránt Péter utca sarkánál egy vidéki porta előtt álltunk meg, amely nyitott kapuval csábította a látogatókat, vagyis minket, ugyanis ott jártunkkor abban a luxusban lehetett részünk, hogy egyedül nézhettük meg a kertben felhalmozott kincseket. Ezek alatt régi cséplőgépeket, ekéket, traktorokat és még számos általam ismeretlen dolgot kell érteni.

 

 

 A vármakett udvartól alig egy perc autózásra találjuk az ingyenes gépudvart

 

Sajnos feliratok, magyarázó táblák nem könnyítik meg a városi szülők dolgát, akik egyre zavartabban próbálják elhárítani a kicsik kérdéseit, hogy ez meg az a rozsdás fémkupac valaha mi célt szolgálhatott. Miután végigfogdostuk és ültük az összes kiállított tárgyat, a gyerekek kiszúrták, hogy a szomszédos füves placc másik felén egy kis homokkal felszórt játszótér árválkodik, ezért ott fejeztük be a délelőtti programunkat és a rengeteg élményen túl kb. fél kiló homokkal is gazdagabbak lettünk. Ennek egyébként pozitív hozadéka is volt, mert másnap, miután kiporszívoztam az autót, egy csomó elveszettnek dolog került elő a hátsó ülések alól.

 

 

 

 

Kacsolódó cikkek:

Ilyen a kilátás a Velencei-tó új kilátójából

Tókerülés extrákkal - avagy így kerüld meg a Velencei tavat

Cikkajánló