Programok

Fotósles, akvárium, izgalmas családi programok

Március 12-én ismét megnyitja kapuit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkja. Számos újdonsággal - többek között a fotósok számára kialakított leskunyhóval - várják az érdeklődőket.

Szerző:
kmnp.hu/TM
Fotó:
Babák Zoltán
2016. március 9.

Március 12-én ismét megnyitja kapuit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkja. Számos újdonsággal - többek között a fotósok számára kialakított leskunyhóval - várják az érdeklődőket.

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

 

Már a nyitás napján, március 12-én is érdemes lesz ellátogatni a látogatóközpontba, ugyanis „Kikeleti séta az Állatparkban” címmel látványetetéssel egybekötött szakvezetéses túrát tartanak. 10.00 órától egy közel kétórás program során mintegy 50 állatfaj csaknem 100 egyedét figyelhetik meg a látogatók.

 

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán


A tél folyamán a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) munkatársai azon dolgoztak, hogy a tavaszi nyitásra minél több újdonsággal lepjék meg az érdeklődőket. Az Anna-liget egyik eldugott zugában - egy tölgyekkel, kőrisekkel és szilfákkal tarkított erdőrészletben - egy fotóslest alakítottak ki. A félig föld alá süllyesztett leskunyhóból speciális üvegen keresztül, észrevétlenül lehet megfigyelni vagy lencsevégre kapni a közeli itatónál szomjukat oltó énekesmadarakat, karvalyokat, mókusokat, őzeket. A szakemberek az állatokat a tél folyamán próbálták odaszokatni a frissen kialakított itatóhoz, hogy a fotóslesben tartózkodó természetbarátok ne maradjanak látnivaló nélkül. Ez az új szolgáltatás napi- illetve óradíj ellenében vehető igénybe.

 

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán


Az ökoturisztikai szezon kezdetére három korosztály (óvodások, kisiskolások, tizenévesek) részére környezeti nevelési munkafüzetek készültek el. A gyermekeknek ez egyfajta segédlet, illetve vezérfonal lehet a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark látnivalóinak megismerésében. Mivel a hosszabb túravezetések az egészen fiatalok, például az óvodások és a kisiskolások számára fárasztóak lehetnek, az ő igényeiknek megfelelően az idei évtől játékos zoopedagógiai programokkal is várják a kicsiket.

Szintén újdonság, hogy a vakok és gyengénlátók számára részleges akadálymentesítést alakítottak ki. Több helyen Braille-írással, tapintható térképpel ellátott információs pontokat helyeztek ki az állatparkban és a látogatóközpontban. Ehhez kapcsolódik az audio guide szolgáltatás is.

 

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán


Új interaktív, értelmező táblasorral bővült a tavaly átadott 7 ezer literes akváriumrendszer, amelyben békés, ragadozó és adventív (behurcolt, betelepített) halfajok kaptak helyet. Érdekesség, hogy az akváriumban a 2016-os év halának választott compó több példányát is megfigyelhetik a látogatók.

További információért látogass el a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapjára.

 

Hasznos információk
A KMNPI Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkjának belépőjegyárai idén nem emelkedtek. A felnőttek változatlanul 900, a diákok és a nyugdíjasok pedig 650 forintos belépőjegyet válthatnak, s természetesen különböző kedvezmények is vannak. Ami a nyitvatartást illeti, a március 12-15. közötti hosszú hétvégén a hétfői napon (március 14-én) is nyitva tartanak, a későbbiekben pedig hétfő kivételével mindennap 9.00 - 18.00 óráig várják a látogatókat. A pénztár 17.00 óráig tart nyitva.
 




Kapcsolódó cikkeink:

Felébredtek téli szendergésükből a szarvasi borzok

Előbújtak a gőték, párt választanak a madarak

Megjelentek a tavasz hirnökei

Cikkajánló