Késő ősszel különös, vándorló növénygömbök jelennek meg a Fehér-tónál: a szél sodrására induló sziki ballagófüvek a puszta legkülönlegesebb nomádjai.
A kardoskúti Fehér-tó ősszel nemcsak a darvak krúgásától és a vadludak érkezésétől válik élővé. Ilyenkor indulnak útnak a sziki ballagófüvek is – azok a világosszürkés, sárgás növénygömbök, amelyek rejtélyes vándorlásukkal minden évben újraírják a puszta látképét. A Körös–Maros Nemzeti Park e különleges halofiton (sókedvelő) növénye a szikes tómedrek és vakszikes felszínek sóval átitatott világához alkalmazkodott. A Fehér-tó kiszáradó iszapfelszíne idén különösen kedvezett nekik: a vízjárásnak hála rendkívüli mennyiségben jelentek meg.
A sziki ballagófű egész nyáron szívja magába a nedves iszapból kinyerhető vizet, majd hosszú időre eltárolja. Magas nátrium-karbonát-tartalma – innen tudományos neve, Salsola soda – tovább segíti alkalmazkodását a zord, sós élőhelyhez.
Az egynyári növény október–novemberre zárja életciklusát: gömbölyűvé formálódik, elszárad, majd elválik a talajtól.
Ekkor válik a puszta híres „ördögszekerévé”, amelyet a szél messzire sodorva szórja szét magjait.
A Fehér-tó medrében most sorra gördülnek ezek a növénygömbök, néha akadályoknak ütközve, máskor továbbgurulva a környező gyepek felé. A ballagófű e nomád mozgással biztosítja saját terjeszkedését – és egy kis vad pusztai misztikumot is csempész a késő őszi tájba.
Ördögszekér módon terjedő fajok máshol is élnek, gondoljunk csak például az amerikai western filmek klasszikus képsoraira. Az Egyesült Államokban is több faj él ezzel a terjedési stratégiával, és ott időnként az is előfordul, hogy a szél által görgetett növények olyan tömegben vannak jelen, hogy utakat torlaszolnak el. A legismertebb, és a western filmekben is látott faj, a homoki ballagófű (Salsola tragus) egyébként nem őshonos az USA-ban, Európából hurcolták be, de olyan kiválóan alkalmazkodott új élőhelyéhez, hogy ikonikus részévé vált az amerikai vadnyugatnak. És ilyen, amikor „támad”.









