Gyógynövényhét Pannonhalmán

Ebben az évben immár negyedik alkalommal kerül sor a tradíciókat felelevenítő Gyógynövényhétre Pannonhalmán. Az érdeklődőket kézműves foglalkozások, bemutatók, koncert, táncház, illetve étel- és italkülönlegességek várják augusztus 15-20-ig.

Szerző:
itthon.hu
Fotó:
Horváth Tímea
Dabis Balázs Silvius
2014. július 27.

Ebben az évben immár negyedik alkalommal kerül sor a tradíciókat felelevenítő Gyógynövényhétre Pannonhalmán. Az érdeklődőket kézműves foglalkozások, bemutatók, koncert, táncház, illetve étel- és italkülönlegességek várják augusztus 15-20-ig.

A középkori kolostori gyógynövényes hagyományokat felelevenítve idén negyedik alkalommal rendezik meg a Pannonhalmi Bencés Főapátságban a Gyógynövényhetet. A program augusztus 15-től 20-ig tart majd. A nyitóeseményre Nagyboldogasszony napján kerül sor, melynek keretein belül ünnepélyesen megáldják a gyógynövényeket. A hét során a látogatók szakmai vezetés segítségével ismerhetik meg a legfontosabb gyógyhatású növényeket: a levendulát, a mentát, a zsályát, a kakukkfüvet és a citromfüvet. A bemutató után különböző kézműves foglalkozásokon saját gyógynövényes emléket készíthetnek a vállalkozó kedvű vendégek.


A programsorozat zárónapján, augusztus 20-án a reggeltől estig tartó kézműves foglalkozások mellett a komáromi Hárompatak zenekar ingyenes népzenei koncertje, majd táncház várja az idelátogatókat.
A program kiegészítéseként egész héten gyógynövényes étel- és italkülönlegességeket szolgálnak fel a Gyógynövényházban és a Viator Apátsági Étterem és Borbárban.

 

Cím: 9090 Pannonhalma, Arborétum és Növénykert
Földrajzi koordináták: É 47° 33' 1", K 17° 45' 15"
Telefon: +3696570191
Fax: +3696570192
Email: info@osb.hu
Honlap: http://www.bences.hu

 

A Pannonhalmi Főapátságról készült cikkünket itt olvashatod.

Cikkajánló