Legalábbis reméljük, ugyanis 2018-ban is útjára indították a Varázslatos Magyarország fotópályázatát, és így idén is rengeteg izgalmas képre számíthatunk hazánk nemzeti parkjairól.
Pár hónapos pihenő után újraindult a hazai természetfotózás egyik kiemelkedő pályázata, a Varázslatos Magyarország, amit idén kilencedik alkalommal rendeznek meg. A kilenc hónapig tartó versenyre április 1-től egészen december 20-ág várják a hazai nemzeti parkok területén készült képeket. Ezúttal is a havi versenyekre négy plusz három kategóriában lehet nevezni a műveket. Az éves ranglistába is beleszámító négy alapkategória a Varázslatos Magyarország természeti szépségei, madarai, egyéb állatai, valamint a Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből. A plusz három kategória közül, ahogy az eddigi években is, Az ember a természetben kategóriát a Turista Magazin támogatja. A mozgásban a természet kategóriára rövid videókkal lehet nevezni, a tavaly óta indult A képek a nagyvilágból pályázatra pedig külföldön készült természetfotókat várnak.
Nagy Bertold: Téli bagolymese - Fertő-Hanság Nemzeti Park

Ez a kép lett a 2017-es pályázat képeiből készült album boritófotója
Minden természetet és fotózást szeretőt bíztatunk a pályázaton való részvételre, hiszen a szervezők célja a hazai nemzeti parkok természeti értékeinek népszerűsítése mellett, hogy teret adjanak a hazai természetfotósoknak, akár amatőr akár professzionálisabb szinten űzik. A verseny végén az elismerés mellett számos díjat osztanak ki, és a legjobb képekből kiállítás és egy album is készül. A tavalyi pályázat díjátadójáról készült összeállításunkat ide kattintva nézheted meg.
Inspirációként pedig összeállítottunk nektek egy válogatást az előző év decemberének pályamunkáiból.
Sosztarich Krisztián: Disznós - Fertő-Hanság Nemzeti Park

![]()
Hencz Judit: Aprajafalva - Aggteleki Nemzeti Park

![]()
Horesnyík Ervin: Figyelem - Duna-Ipoly Nemzeti Park

Potyó Imre: Hibernáció - Duna-Ipoly Nemzeti Park

![]()
Adorján Gábor: Csüngőlepke - Duna-Ipoly Nemzeti Park

![]()
Kaszás Norbert: Tánc a vizen - Duna-Ipoly Nemzeti Park

![]()
Orbán Péter: Paletta - Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Násfayné Kőházi Mária: Macsó varangy - Bükki Nemzeti Park

![]()
Daróczi Csaba: A szikes tó színei - Kiskunsági Nemzeti Park

![]()
Barta Gábor: Didergő - Bükki Nemzeti Park

![]()
Potyó Imre: Spórazuhany - Duna-Ipoly Nemzeti Park

![]()
Sosztarich Krisztián: A szem - Fertő-Hanság Nemzeti Park

![]()
Szakolczai Krisztina: A Festetics-fasor - Balaton-felvidéki Nemzeti Park

![]()
Bercsi Gábor: Fagyos magány - Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Kandolka Károly: Csodálat - Balaton-felvidéki Nemzeti Park

![]()
Szabó Irma: Ősz - Románia

![]()
Gutter Krisztián: Répáshuta - Bükki Nemzeti Park

Koncsek János: Periszkópok - Duna-Dráva Nemzeti Park

![]()
Kaszás Norbert: Pille könnyedség - Duna-Ipoly Nemzeti Park

![]()
Keszthelyi Zoltán: Hárman - Balaton-felvidéki Nemzeti Park

![]()
Nézz meg még több képgalériát a Varázslatos Magyarország pályázat képeiből:
Mesevilág - Varázslatos Magyarország képekben







