Mohácson a fő esemény természetesen a bundába burkolózó, ijesztő álarcot viselő busók zajos felvonulása lesz vasárnap, de emellett még számos programmal várnak, egészen keddig.
A mohácsi busójárás mára igazi tömegrendezvénnyé nőtte ki magát. 2009-től szerepel az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján, 2012 óta pedig hungarikum is. Hagyománya a horvátság egyik népcsoportjához, a sokacokhoz köthető, és egészen a 18. század végéig vezethető vissza. Azt is mondják, hogy a törökök elűzéséhez van köze, de ez nem valószínű, mert a sokácok csak később telepedtek meg a környéken. Sokkal inkább a tél búcsúztatásaként, egyben a tavasz köszöntéseként alakult ki, egyfajta termékenységvarázsló, oltalmazó népszokás.


- A Volán rendkívüli járatokat indít Budapestről, a Népligetből (a buszok ugyanide érkeznek vissza Mohácsról). Részletekért kattints ide .
Bár a jelmezek változatosak lehetnek, hagyományosan a bunda, a szalmával kitömött nadrág, a cifra gyapjúharisnya és a bocskor alkotja a busók öltözékét, meg persze az elmaradhatatlan birkabőrcsuklyás álarc, amit egykor a tradíció szerint fűzfából faragtak és állatvérrel festettek meg. A busóknál kereplő és buzogány is van, derekukról kolomp lóg. Őket a jankelék kísérik azzal a céllal, hogy a tömeget távol tartsák a busóktól; ronggyal vagy fűrészporral töltött zsák van náluk. Aztán ott vannak még a maskarák, azaz a lefátyolozott arcú nők, a lakodalmas viseletbe öltözött férfiak és úgy általában a karneváli jelmezt viselő emberek.
Ha még nem voltál busójáráson, az esemény honlapja ad egy kis ízelítőt abból, hogy is nézhet ki a vasárnapi fő attrakció: A mai busójárás a régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel.
A kisfarsangtól Húshagyókeddig tartó hat napban, idén február 8-tól február 13-ig a felvonuláson túl is rengeteg programmal várnak Mohácson. Fellépnek tánccsoportok, zenekarok, lesz maszkfaragó-bemutató, táncház, népművészeti és kézműves vásár, aki pedig kiállításokat is szívesen megnézne, ellátogathat a Fehérgólya Múzeumba, Mohácsi Történelmi Emlékparkba vagy például a Busóudvarba.
Még több infóért látogasd meg a www.mohacsibusojaras.hu oldalt, vagy lesd meg az eseményt Facebookon!
Kapcsolódó cikkünk:
Télen is megéri a természetben mozogni - Hétvégi programajánló