Kéktúrázik a család!

Vincze Andrea és férje, dr. Szigeti Krisztián már gyermekként is aktív természetjárók voltak. Az erdei környezet és a hegyek jelentették számukra a legjobb feltöltődést, így amikor lehetőség nyílt rá, útnak indultak. A legszebb túraélményeik a Bükkhöz és a Zemplénhez kötődnek. A gyerekkort ugyan maguk mögött hagyták, de a túrázás azóta is szerves része az életüknek. Oly annyira, hogy nemrégiben fejezték be az Országos Kéktúra teljesítését, nem is akármilyen társasággal: a most 8, 10, 13 és 15 éves gyermekeikkel járták végig az Írott-kő és Hollóháza között vezető útvonalat.

2022. február 23.

Vincze Andrea és férje, dr. Szigeti Krisztián már gyermekként is aktív természetjárók voltak. Az erdei környezet és a hegyek jelentették számukra a legjobb feltöltődést, így amikor lehetőség nyílt rá, útnak indultak. A legszebb túraélményeik a Bükkhöz és a Zemplénhez kötődnek. A gyerekkort ugyan maguk mögött hagyták, de a túrázás azóta is szerves része az életüknek. Oly annyira, hogy nemrégiben fejezték be az Országos Kéktúra teljesítését, nem is akármilyen társasággal: a most 8, 10, 13 és 15 éves gyermekeikkel járták végig az Írott-kő és Hollóháza között vezető útvonalat.

Hatan összesen 52 jelvénnyel és számtalan tapasztalattal lettek gazdagabbak. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan birkózott meg a Szigeti család a kéktúrázás kihívásaival. Kérdéseinkre az édesanya, Vincze Andrea válaszolt.

MTSZ: Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy a gyerekekkel együtt járjátok végig az Országos Kéktúrát?

Vincze Andrea: A Kőszeg melletti Velemben, egy zenei tárborban szoktuk tölteni családilag a nyarakat. A szabadidőnkben gyakran sétálgatunk a környéken, ahol az Országos Kéktúra útvonala is elhalad. Az egyik ilyen alkalommal a fiam kitalálta, hogy ha már ott vagyunk, akkor vágjunk neki a környékbeli kéktúra szakaszoknak. A sok pecsét begyűjtése nagyon motiváló volt a gyerekeknek. Ekkor, 2019-ben a tábor előtt és közben megtettük az első kilométereket, amik tényleg nagyon kezdeti lépések voltak a naponta megtett 10-15 kilométerrel.

A gyerekeknek amúgy nem volt szokatlan a természetjárás, hiszen már egészen kicsi korukban is sokat vittük őket, akár a hátunkra kötve hordozókendőben is. Szerintem akkor szívták magukba ezt a fajta életérzést.

Mennyi idő alatt jártátok végig az OKT-t?

V.A.: 2019 évben az volt az elképzelésünk, hogy 5 év alatt bejárjuk a teljes útvonalat. Az akkori napi teljesítményeinkkel ez tűnt reálisnak. A kezdeti nehézségeket gyakran egy kis motivációval segítettük, vagyis ha sikerült bizonyos távokat időre, napon belül teljesíteni, akkor csokit kaphattak. No, itt nem komoly dolgokra kell gondolni, általában 3-3,5 km/h átlagsebességet kellett ehhez tartani.

Írott-kőtől indultunk és sorban haladtunk, nem kevertük a szakaszokat. Az volt a cél, hogy a gyerekek megismerjék Magyarország tájegységeit és régióit, mi-mi után következik. Emiatt kicsit nehezebb volt a szervezés. Amikor az otthontól távolabbi szakaszokon mentünk, akkor több napos túrákat kellett szervezni, összeegyeztetve az időbeosztásunkkal.

2021. nyarán jutottunk el Budapestre, ami a teljes távnak kb. a fele. Ekkor merült fel ötletként a nagylányunk miatt, aki éppen 2021-ben töltötte be a 14. évét, hogy lehetnénk kicsit ügyesebbek és gyorsabbak is, hiszen akkor év végéig ő is össze tudná gyűjteni a Gyermekkéktúra jelvényeket. Végül sikerült megvalósítani, mert 2021. novemberében megérkeztünk Hollóházára. A gyerekek megkapták a 9 tájegységi és a Gyerekkéktúra jelvényeket, plusz az Országos Kéktúra teljesítéséért járó elismeréseket. Hatan összesen 52 jelvénnyel büszkélkedhetünk.

Milyen állandó felszerelést vittetek magatokkal?

V.A.: Nagyon különböző időben és felszereléssel kezdtük el a kéktúrázást. Amikor az otthonunk közelében jártunk, akkor egynapos túrákat szerveztünk, csak egy kis hátizsákot vittünk, enni és innivalóval megtöltve, és autóval közelítettük meg vagy a kezdő vagy a végpontot. Amikor az ország távolabbi részein vezető szakaszokat teljesítettük, akkor általában 4-5 napos túrákat tettünk, de előfordult 8 napos is. Ilyenkor a közösségi közlekedést használtuk, mert így volt egyszerűbb megközelíteni a szakasz elejét vagy végét. Rendszeresen foglaltunk szállást, és cipeltük a néhány napra való váltóruhát, tisztasági felszerelést. Aztán amikor már igazán gyakorlottabbak voltunk, több szakaszt is nomád túrázva teljesítettünk, sátorral. Ekkor a teljes felszerelést vittünk magunkkal, sátorral, hálózsákkal. Igazából az állandó felszerelés, ami mindig nálunk volt, az csak a bakancsunk, a kulacs víz és a férjem svájci bicskája volt. Mondjuk, ő külföldre sem megy el bicska és fürdőnadrág nélkül. Ősszel és tavasszal ehhez még az esőkabát társult, erre gyakran szükség is volt, mert néhányszor nagyon elkapott minket az eső.

Milyen körülmények határozták meg a szokásaitokat?

V.A.: Az elején még csak 10-15 km-t tettünk meg, az utolsó szakaszokon viszont már a napi 30-35 km volt az átlag táv. Nyáron a nagy meleg miatt korán indultunk, délben próbáltunk pihenni, ezek a július – augusztusi napok nagyon megerőltetőek voltak. Volt, hogy hőségriadót rendeltek el, amikor kint voltunk a terepen, akkor a tervezett 5 napból csak 4 lett. Nem bírtuk a meleget és inkább hazamentünk. Az eső kevésbé zavart, volt olyan túranapunk, amikor egész nap esőben mentünk. Az őszi-tavaszi napokon inkább a sötét volt problémás, úgy kellett indulnunk, hogy sötétedés előtt a szállásra érjünk. Amire azonban nagyon figyelni kellett az a bakancsok állapota, a szúnyogok és főleg a nap és a kullancsok elleni védelem. Ez utóbbinál mindenféle módszert kipróbáltunk, végül a kombinált hang és illóanyagok váltak be.

Hozott-e változást a gyerekek életében az Országos Kéktúra teljesítése? Ha igen, akkor melyek azok?

V.A: Azt gondolom igen. Egyrészt felismerték, hogy nagyon sokat tudnak fizikailag fejlődni, és ha kitűznek maguknak egy célt, amely nem tűnik irreálisnak, akkor csak akaraterő kérdése és meg tudják csinálni. Persze a természet közbe szólhat, és akkor érdemes elfogadni a fizika és a demokrácia határait. A másik fontos, hogy megtanulták értékelni, hogy mi fontos mi nem, vagyis egy kis hátizsákkal is lehet eljutni valahová, lehet jól érezni magukat. Nem kell feltétlenül sok játék, egy bot is elég és egy kis fantázia. A két kisebb gyermek órákig tudott fejben játszani és beszélgetni mindenféléről, nagyon összetartóak lettek, és ez a mindennapokban azóta is látszik.

Melyek a legkedvesebb kéktúra szakaszok számotokra?

V.A.: Sok ilyen van. Például Dorogról hazafelé, hátizsák nélkül nagyon kellemes volt megtenni 42,5 kilométert. Ez volt a leghosszabb, amit egyben megtettünk. A másik ilyen a Mátrában egy olyan szakasz, amely hazánk legősibb erdején vezet keresztül. Nagyon inspiráló, hogy több száz éves hatalmas bükkfák néznek le ránk, volt akkora matuzsálem is, amit hatan sem értünk körbe. Szintén maradandó emlék a Bódva-völgye és környéke, amely egy igen vadregényes és kevéssé ismert vidéke hazánknak. Ekkor találkoztunk egy kóbor kutyával, akit befogadtunk, és azóta a társunk lett a hétköznapokban.

Mik jelentették a legnagyobb kihívást a családi kéktúrázásban?

V.A.: Kérdés volt, hogy ki mekkora hátizsákot cipel. Volt, aki legszívesebben semmit nem vitt volna, de végül mindenki, még a kisebb gyerekek is cipelték a saját hátizsákjukat, benne ennivalóval és vízzel, többnapos túránál pedig a saját ruháikkal. Persze ez nem mindenkinek tetszett, de elfogadták és hozzászoktak. Nehézséget jelentettek a korlátozott vízvételi lehetőségek. Néhol közkutak le voltak zárva, a forrás pedig elapadt, a kis falvakban sajnos bolt sem volt. Amikor nomád túráztunk, akkor a pakolásnál figyelni kellett arra, hogy minden szükséges nálunk legyen, a táskák mégis könnyűek maradjanak, hogy tudják cipelni azokat még a kisebb gyerekink is. Az éjszakák az erdőben néha kalandosak voltak: egyszer egész éjjel szarvasbőgést hallgattunk. A korlátozott tisztálkodási lehetőségek sem mindenkinek tetszettek, mégis nagyon élveztük ezt a fajta túrázási módot is. Teljesen más érzés így járni több napon keresztül az erdőt, mint előre lefoglalt szállásokra megérkezni a nap végén.

Adódtak veszélyhelyzetek?

V.A.: Nem igazán emlékszem ilyenre. Vannak a családban nálunk olyan gyerekek, akik gyakran meggondolatlanok, mondhatni szeleburdiak. De szerencsére a túrázás alatt megértették, hogy a határaikat nem az erdőben, 10-20 kilométerre a legközelebbi lakott területtől kell keresni.

Mit tanácsoltok azoknak a családosoknak, akik egyelőre csak tervezik elkezdeni a kéktúrázást?

V.A.: Szerencsére vannak olyan túrázók, akik gondolva a többiekre leírják tapasztalataikat. Ezek a honlapok nagyon hasznosak voltak számunkra is. Érdemes alaposan elolvasgatni mások beszámolóit. Sajnos a szállások egyes helyeken nagyon ritkák, a kis falvakban sokszor nincs bolt. Azonban érdemes betérni a helyi kisboltokba, kocsmákba, ahol van erre lehetőség. Mindenhol szívesen látják az embert, és nagyon segítőkészek. A kéktúrázó furcsa ember és ezt a helyiek is tudják, sokszor hangosan és nagy örömmel köszöntek az utcán is, látva hogy kik vagyunk. Igyunk egy italt a helyi boltban, így olyan infókat tudhatunk meg, amely sehol nincs leírva, de létfontosságú lehet.

Milyen túraterveitek vannak 2022-re?

V.A.: No, ebben nem állapodtunk még meg. A család néhány tagja a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát szeretné elkezdeni, de a magam részéről visszamennék az Országos Kéktúrára, és olyan dolgokat néznék meg, amelyet túrázás közben csak érintettünk. Egy hosszú listánk van azokról a látnivalókról, amelyek mellett elhaladt a kéktúra útvonala, de akkor ott nem volt lehetőségünk a kitérőre, hogy ezeket megnézzük. Tavaly télen például visszamentünk a Rezi várába, de számos látnivaló vár még alaposabb megtekintésre.



Cikkajánló