Kiderült, kiket díjaztak az idén a Varázslatos Magyarország fotópályázatán

Hatodik alkalommal adták át a Varázslatos Magyarország természetfotó-pályázatának díjait a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal a pályázat leglátványosabb képeiből rendezett kiállítás is megtekinthető. 

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Gulyás Attila
2016. március 11.

Hatodik alkalommal adták át a Varázslatos Magyarország természetfotó-pályázatának díjait a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal a pályázat leglátványosabb képeiből rendezett kiállítás is megtekinthető. 

 

A szervezők idén is 10 pályázatot írtak ki. Minden hónapban, 4-4 kategóriában (Varázslatos Magyarország természeti szépségei, madarai, egyéb állatai és Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből) nevezhettek profi és amatőr fotósok egyaránt. Ebben az évadban már másodszorra hirdették meg a Földművelésügyi Minisztérium és a Turista Magazin támogatásával az Ember a természetben kategóriát, amelynek sikerességét a beküldött fotók számának növekedése is jelzi. A nemzeti parkok és Magyarország természeti értékeinek népszerűsítését zászlajára tűző természetfotó-pályázat népszerűségét mutatja, hogy idén már több mint 900 regisztrált pályázó 16 279 természetfotója látható a varazslatosmagyarorszag.hu weboldal galériájában.

 

Gaál Péter köszönti a megjelenteket 

 

A díjátadót Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. alapítója nyitotta meg, majd dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet. Ezután dr. Kalotás Zsolt, a Varázslatos Magyarország zsűrijének elnöke és Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

 

A 2015-2016-os évadban megtört a jég, és először fordult elő a Varázslatos Magyarország (VM) történetében, hogy nem Máté Bence vagy Daróczi Csaba vitte el a fődíjat. Idén Potyó Imre lett a VM legjobb természetfotósa, a második helyen Marsó Vilmos, a harmadikon Kércz Tibor végzett. Különdíjasok: Gutter Krisztián (Ember a természetben); Ledács Kiss Gábor (Legtöbb kategória); Szabó Ilona (Legtöbb nemzeti parkban készített képet a legtöbb kategóriában); Sz. Kiss Márta és Kovács Norbert (Legtöbb feltöltött fotó); Dr. Barsi Ernő (Közönségszavazás); dr. Nagy Edit (VM legjobb női természetfotósa 2015-ben).

 

Idén az első helyezett Potyó Imre (középen), a második Marsó Vilmos lett (balra)

 

2016-ban már március 11-től folytatódnak is a havi természetfotó-pályázatok, és a pályázati év december 31-én zárul. 10 havi pályázatból - minden pályázó esetén - a legeredményesebb 8 hónap számít majd a ranglistában. Az eddig „jól bevált” kategóriák mellett május 1-től egy új műfajban, a VM videós kategóriájában is kipróbálhatják magukat a vállalkozószellemű természetfilmesek. A videós pályázat havonta kerül majd kiírásra, amelyen értékes fődíjat lehet nyerni. Érdemes lesz folyamatosan figyelemmel kísérni a VM weboldalán a különálló videoranglistát.

 

 

A Magyar Természettudományi Múzeum kupolatermében még április 25-ig látogatható a fotópályázat legjobb képeiből összeállított kiállítás, ezután a tárlat átköltözik a Magyar Villamos Művek székházába. Az idei díjátadón sem maradhatott el a 2015-2016-os évad legérdekesebb képeit egy kötetbe gyűjtő Varázslatos Magyarországunk című album bemutatója, amely a kiállítás 117 természetfotóját tartalmazza.

 

Nézd meg a nyertesek fotóiból készített válogatásunkat!

 

2015 legjobb természetfotósa, I. helyezett

 

Potyó Imre: Apa gyermekeivel - Duna-Ipoly Nemzeti Park

 

 

Potyó Imre: Csillagtánc - Őrségi Nemzeti Park

 

 

 

2015 legjobb természetfotósa, II. helyezett


Marsó Vilmos: Bölömbika - Duna-Ipoly Nemzeti Park

 

 

 

Marsó Vilmos: Hess - Duna-Ipoly Nemzeti Park

 

 

 

2015 legjobb természetfotósa, III. helyezett

 

Kércz Tibor: Réti csetepaté - Balaton-felvidéki Nemzeti Park

 

 

 

Kércz Tibor: Végjáték - Őrségi Nemzeti Park

 

 

 

Különdíjak

Ember a természetben kategória nyertese

A Turista Magazin és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával

 

Gutter Krisztián: Az utolsó pillanat - Bükki Nemzeti Park

 

 

 

Gutter Krisztián: Egy forró nyári reggelen - Bükki Nemzeti Park

A fotó érdekessége, hogy a képen látható narancssárga hátizsákos modell maga az alkotó, Gutter Krisztián

 

 

 

A legtöbb kategóriában indult nyertes

 

Ledács Kiss Gábor: Kacsafarkú szender - Duna-Ipoly Nemzeti Park

 

 

 

Ledács Kiss Gábor: Reggeli ködpára - Balaton-felvidéki Nemzeti Park

 

 

 

A Legtöbb nemzeti parkban készített képet a legtöbb kategóriában nyertese

 

Szabó Ilona: Láthatatlan valóság - Aggteleki Nemzeti Park

 

 

 

Szabó Ilona: Közeli barátság - Aggteleki Nemzeti Park

 

 

 

A legtöbb feltöltött fotó kategóriájának nyertesei

 

Sz. Kiss Márta: Pirkadat - Kiskunsági Nemzeti Park

 

 

 

Sz. Kiss Márta: Röpke pillanat - Duna-Ipoly Nemzeti Park

 

 

 

Kovács Norbert: Olvadáspont - Duna-Dráva Nemzeti Park

 

 

 

Kovács Norbert: Lemorzsolódás - Duna-Dráva Nemzeti Park

 

 

 

A közönségszavazás nyertese

 

Dr. Barsi Ernő: Gyengéd pillanat - Hortobágyi Nemzeti Park

 

 

 

Dr. Barsi Ernő: Reggeli nász - Hortobágyi Nemzeti Park

 

 

 

A Varázslatos Magyarország legjobb női természetfotósa 2015-ben

 

Dr. Nagy Edit: Levetkőzve - Kiskunsági Nemzeti Park

 

 

 

Dr. Nagy Edit: Estefelé - Kiskunsági Nemzeti Park

 

 

 

Nézegess még több képet a 2015-ös pályázatról galériáinkban!

Arcok és hangulatok - Varázslatos Magyarország képekben 

Összhangban a természettel - Varázslatos Magyarország képekben

 

Cikkajánló