Körpanoráma a fellegvár fölött – Zsitvay-kilátó

A Börzsöny és a Visegrádi-hegység találkozásánál terül el hazánk egyik legszebb tájegysége, a fenséges Dunakanyar – a fölé emelkedő, ezeréves fellegvárral. Ezt a kettőt együtt is megcsodálhatjuk a magasból.

Szöveg és fotó:
2021. május 12.

A Börzsöny és a Visegrádi-hegység találkozásánál terül el hazánk egyik legszebb tájegysége, a fenséges Dunakanyar – a fölé emelkedő, ezeréves fellegvárral. Ezt a kettőt együtt is megcsodálhatjuk a magasból.

Ez legnagyobb részben Zsitvay Tibor (politikus, igazságügy-miniszter, országgyűlési képviselő, a Magyar Turista Szövetség védnökelnöke) érdeme. Az ő kezdeményezésére készült el 1933-ra, a Magyar Turista Szövetség megalakulásának 20 éves jubileumára a történelmi környezetbe illő, kőburkolatú kilátó a Nagy-Villám 378 méter magas csúcsán. A 2005 óta műemléki védelem alatt álló építmény tetejéről teljes körpanoráma tárul a látogatók elé: a Duna kanyargó kék sávja tiszta időben Budapest határától egészen az Ipoly torkolatáig követhető, a hegyek közül pedig a Magas-Börzsönytől a Pilis csúcsaiig terjed a panoráma. A Dunán és a partjain haladó járművek csupán apró játékoknak tűnnek idefentről.

Megközelítése a legkényelmesebb kirándulók számára is igazán egyszerű: mindössze 200 méterre a kilátótól egy tágas fizetőparkoló található. Az Országos Kéktúra Dobogókő és Visegrád közti szakaszáról a szintén a parkolóból kiágazó, rövid kék háromszög jelzésen juthatunk fel a hegytetőre, Visegrádtól idáig összesen 3,5 kilométert megtéve.

A hegy forgalmas környezetében a kis ajándékboltok mellett fél tucat étterem, kalandpark, nyári bob- és canopypályák, kemping, erdei iskola, illetve egy elegáns szálloda kelleti magát, de aki keres, az néhány perc alatt ritkán járt ösvényeket, panorámás mezőt vagy csendes erdőt is talál.

A kilátó április 15. és október 15. között hétfő kivételével mindennap 10-től 18 óráig tart nyitva, és életkortól függően 200–400 Ft-os belépő ellenében látogatható. Egyeztetés után csoportok vagy rendezvények számára bármely más időpontban is elérhető.

Cikkajánló