Keresés eredménye

Neked melyik a kedvenc hazai kilátód?

Válogatni egy-egy táj legjellemzőbb arcát bemutató kilátók közül az egyik leghálásabb feladat, főleg úgy, ha ebből a szempontból a mögöttünk álló év újfent igazán termékenyre sikerült. Válasszunk együtt kedvencet a 2018-ban megjelent Turista Magazin-lapszámok Messzelátó rovatából!

2018.12.30.

„Rakétás” kéktúravideó

A Bakancslistások ezúttal a Visegrádi-hegységben bandukoltak Nagymarostól Dobogókőig. A vár és néhány kihagyhatatlan természeti látnivalón túl megnéztek két hajdani légvédelmi rakétabázist is.

2017.10.24.

Látványos fotókon négy bakancsos úti cél átváltozása

Hogy nézett ki a Nagy-Villám tetején álló Zsitvay-kilátó régen, mi volt annak idején a Lázbérci-víztározó helyén, és milyennek látta a korabeli utazó Balatonfüredet és környékét több évtizeddel ezelőtt? A kérdésekre most egyszerűen megkapod a választ összeállításunkból, amelyben meglepetéseket tartogató időutazásra hívunk a természetbe.

2015.06.12.

Fel a Nagyvillám tetejére!

A Nagyvillámot mindenképp érdemes meghódítani: a Zsitvay-kilátóból tiszta időben a fővárost és 100 kilométeres környezetét is belátni, a Mátrától a Börzsönyön át egészen a Zsámbéki-medencéig.

2015.04.29.