Májusban debütál a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn

2015-ben első alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, amelynek küldetése, hogy lehetőséget adjon a tehetséges természetfilm-készítőknek műveik szélesebb körben való bemutatására.

Szerző:
MME
Fotó:
Shutterstock
2015. január 16.

2015-ben első alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, amelynek küldetése, hogy lehetőséget adjon a tehetséges természetfilm-készítőknek műveik szélesebb körben való bemutatására.

A szervezők 2015. február 28-ig várják a profi és amatőr filmesektől egyaránt. A beérkezett pályázatokat nemzetközi zsűri értékeli, majd a zsűrizett filmeket 4 napos fesztivál keretén belül mutatják be a nagyközönségnek Gödöllőn 2015 májusában.


A szervezők célja, hogy hagyományteremtő szándékkal egy olyan európai szintű, nívós rendezvényt hozzanak létre, amely publikálási és kapcsolatépítési lehetőséget nyújt a tehetséges filmeseknek.


Kilenc kategóriában lehet nevezni, melyek a következők: természetfilm; vadászat, halászat/horgászat; természeti értékeink, természet, mint turisztikai cél; dokumentumfilm (ezen belül tudomány és természet; természetvédelem, környezetvédelem, biodiverzitás; vidéki élet, fenntartható gazdálkodás); etűd, kísérleti film; kisjátékfilm - ember és természet kapcsolata; cserkész életet népszerűsítő és bemutató filmek; állati színészek és animáció.


A fesztiválról és a nevezésről bővebb információt ide kattintva találsz!

 

 

Cikkajánló