Már Erdőspusztán is új kilátás vár

Erdőspusztán mostantól egy 25 méter magas új kilátóról tekinthetnek körbe a túrázók. Az elmúlt három évben sor került turistaösvény és kerékpárút kialakítására is, a jövőben pedig az itteni erdei iskola korszerűsítését tervezik.

Szerző:
MTI
Fotó:
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
2014. december 9.

Erdőspusztán mostantól egy 25 méter magas új kilátóról tekinthetnek körbe a túrázók. Az elmúlt három évben sor került turistaösvény és kerékpárút kialakítására is, a jövőben pedig az itteni erdei iskola korszerűsítését tervezik.

Papp László polgármester a Debrecen melletti Erdőspusztán megépült hármashegyi kilátó átadásakor elmondta: az összehangolt erdészeti fejlesztések eredményeként új turisztikai célponttá válhat a várostól keletre elterülő térség.
A polgármester azt is bejelentette, hogy a város fejlesztési tervének része a Civaqua-program, azaz a térség vízháztartásának javítása, amely az erdőspusztai tórendszer - a Vekeri tó, a Fancsikai tavak és a Mézeshegyi tó - jelenlegi alacsony vízállására ad megoldást.


A Zsuzsi erdei kisvasút végállomásánál lévő Hármashegyen a korábbi, elavult 14 méter magas kilátó helyett építették fel a 25 méter magas tornyot, amelynek a tetejére 101 lépcsőfok megmászásával lehet feljutni. Az Alföldi Kéktúra útvonalán elhelyezkedő kilátóból nemcsak Debrecen, hanem a hatvan kilométerre, a Bihari-hegyek gyűrűjében fekvő Nagyvárad is jól látszik.


Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: az új 25 méteres kilátó, a Mézeshegyi tónál megépített, 8,1 kilométeres turistaösvény és a 4,3 kilométer hosszú kerékpárút 171 millió forintos beruházásához 163 millió forint európai uniós forrást használtak fel.


Az igazgató tájékoztatása szerint a fejlesztések folytatódnak: jövőre korszerűsítik az önkormányzattól szeptemberben átvett erdei iskolát, ahol tanösvényt és kerti foglalkoztatót is kialakítanak.

 

25 méteres magasságával hazánk egyik legmagasabb faszerkezetű kilátója

 

 

 

dr. Papp László, Debrecen polgármestere és Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója

Cikkajánló