Mimó és Csipek meseösvények a Budai-hegységben

Imádjuk a tanösvényeket, de nagyon szerettünk volna már egy olyat bejárni, amely egyszerűen és a mese nyelvén szól a legkisebbekhez. Az Európalánta Egyesület által kitalált Mimó és Csipek meseösvények pont ilyenek, ráadásul könnyen megközelíthető helyeken, a Ferenc-hegyen és a Kis-Sváb-hegyen találjuk őket. Megnéztük mindkettőt.

Szerző:
Szigeti-Böröcz Ferenc
Fotó:
Szigeti-Böröcz Ferenc
2017. szeptember 25.

Imádjuk a tanösvényeket, de nagyon szerettünk volna már egy olyat bejárni, amely egyszerűen és a mese nyelvén szól a legkisebbekhez. Az Európalánta Egyesület által kitalált Mimó és Csipek meseösvények pont ilyenek, ráadásul könnyen megközelíthető helyeken, a Ferenc-hegyen és a Kis-Sváb-hegyen találjuk őket. Megnéztük mindkettőt.

Indulás a ferenc-hegyi parkolótól

 

Merthogy a legtöbb tanösvény túlságosan felnőttesen, túlságosan szövegközpontúan és túlságosan tudományosan mutatja be az egyébként gyönyörű és érdekes látnivalókat, így aztán a kisebbekkel úgy lehet legjobban abszolválni ezeket, ha komolyan rákészülünk otthon, viszünk mesét, játékot. Régóta álmodoztunk olyan tanösvényről, ami igazából egy meseösvény, és amely újszerű, játékos módon, sok rajzzal és valami mesehőssel, tehát valóban a gyerekek nyelvén mutatja be az élővilágot. Az élményközpontú környezeti neveléssel foglalkozó Európalánta Egyesület önkéntesei szerencsére nemcsak álmodoztak róla, hanem meg is valósították, és most már három Mimó és Csipek tanösvény van Budapesten. A Ferenc-hegyen 2013-ban készült kettő, a Kis-Sváb-hegyen pedig 2017-ben jött létre egy.

 


Érzékek Ösvénye eligazító tábla


A mindössze 400 m hosszú, tényleg a kisebbek által is teljesíthető, babakocsival is bejárható Érzékek Ösvénye az érzékelés segítségével mutatja be a Ferenc-hegy területén megtalálható élővilágot, míg a másik irányba induló Tükörben az élővilág ösvény a környezetvédelemről szól, és inkább nagyobb óvodás kortól megfelelő. A Ferenc-hegyi meseösvények a Ferenchegyi út végénél található parkolónál kezdődnek, itt egy kisebb játszóteret is találunk (a nem túl forgalmas parkoló pedig nem mellesleg remek bringás terep). Az ösvények további előnye, hogy ide a 11-es busszal, a Móricz Zsigmond Gimnáziumnál leszállva tömegközlekedéssel is könnyedén eljuthatunk.


A Ferenc-hegy a Budai-hegység egyik látványos, a várossal körbeölelt zöld területe. A 6,5 hektáros védett hegyhát Budapest legtermészetesebb állapotában megmaradt karsztbokorerdejének ad otthont, ahol védett növényeket és a városiasodott állatok mellett egy-egy kisebb termetű, igazi erdőlakót is találunk, mint például a lábatlan gyíkot. A Törökvész út-Ferenchegyi út elágazásától nem messze található hazánk nyolcadik leghosszabb barlangjának, a mintegy 6 km hosszú, csak kutatók által látogatható Ferenc-hegyi barlangnak a bejárata. A barlangot csatornafektetés közben találták 1933-ban. Ha szerencsénk van, megpillanthatjuk a szomszédos budai kockaházak tövében átöltöző barlangászokat, ami mindenképpen egy remek városi hangulatkép.

 


Főszereplők


Az Érzékek Ösvénye során két fantáziahőst, Mimót és Csipeket követhetjük, ahogy végigjárják az erdőt, s az egyes állomásokon megismerkednek egy-egy erdőlakóval, nem mellesleg pedig a természetismeret alapjaival. Először is az egyesület honlapjáról letölthető mesét kell elolvasni, a térképet pedig kinyomtatni. A séta minden állomásánál egyszerű, interaktív játékok várják a gyerkőcöket (pl. távcső, amellyel a fákon elrejtett állatokat kereshetjük meg), a mesében feltett kérdésekre pedig a gyerekek a helyszínen találhatják meg a választ, ha papírral és zsírkrétával (ezt tehát hozni kell magunkkal) átrajzolják, átsatírozzák az ott elhelyezett mintákat. Az Érzékek Ösvénye a Zuhany utca-Törökvész út kereszteződéséhez közel ér véget, vagy éppen indul el, mert mindkét irányból bejárható.

 

 
Erdei hangszer az Érzékek Ösvényén (balra) és a megfejtés satírozása (jobbra)


Mint mondjunk? Egyszerű és nagyszerű. Jó, hogy van ilyen! A helyszínen olvasható információkat ráadásul az állomásokon elhelyezett táblákon található QR-kódok segítségével a honlapról további érdekességekkel egészíthetjük ki. A parkolótól és a játszótérről az ellenkező irányba - tehát a Duna felé - indulva a környezetvédelemre koncentráló, szintén egyszerű, interaktív játékokat és satírozó felületeket tartalmazó Tükörben az élővilág ösvényt járhatjuk végig, amely hasonló arculattal és hangulattal rendelkezik.

A Tükörben az élővilág eligazító táblája a ferenc-hegyi lépcsőnél

 

Szemléltető eszköz a Tükörben az élővilág ösvényén


A Kis-Sváb-Hegyen 2017-ben építették meg az Érzékek Ösvényének pontos mását, igaz, jóval rosszabb minőségben. Amennyire tetszett a Ferenc-hegyen vezető ösvény, annyira nem értjük az itt elkövetett, laikusnak is szembetűnő hibákat. A meseösvény indulópontját a Trencséni út-Álom utca találkozásánál találjuk. Ha tömegközlekedéssel érkezünk, akkor a Normafa és a Svábhegy felé tartó buszokról (21, 21A, 212) kell leszállnunk a Pethényi útnál. Ezen, tehát a Pethényi úton kell besétálnunk a játszótérig, itt pedig jobbra forduljunk a Trencséni útra. Ahol az élesen jobbra tér az erdő alatt, ott találjuk az eligazító táblát (jobbra fordulva már az Álom utca a folytatás, tágas parkolóval).

 


Az Élmény a természetben eligazító táblája a Kis-Sváb-hegyen


A Kis-Sváb-Hegyen található ösvénnyel - ami egyébként az Élmény a természetben címet kapta - a legnagyobb bajunk az volt, hogy ellentétben roppant egyszerűen követhető társáéval, ezt szinte lehetetlen elsőre abszolválni, mert semmi nem jelzi, hogy merre kell menni a négy pont között. Úgyhogy mi keresztül-kasul bejártuk a hegyet, mire megtaláltuk mind a négy pontot.


Szóval íme, egy kis segítség: a parkoló melletti eligazító táblától a széles erdei úton menjünk be az erdőbe. Pár lépést követően jobbra elágazik egy út felfele, ezt kövessük, de innen már látszik is az első pont (Légy az apróságok barátja!) piros katicabogara. Tartsuk az eddigi irányt, az ösvény felmegy a hegytetőn található rétre, azt szintén irányban keresztezzük! A rét túlsó oldalán, ahol két padot is találunk, jobb kéz felől leljük meg a második pontot (Szippantsd be az erdő illatait!). A padok alatt közvetlenül keresztben fut egy út, itt balra térjünk, s ezt a szintén széles, a hegy pesti oldalán visszakanyarodó utat kövessük a harmadik pontig (Fülelj, hányféle hangot hallasz?).

 

Állatfigurák az Élmény a természetben ösvényen 

 

Tovább haladva az ösvényen először lépcsőzünk egyet, majd elérünk egy nagy elágazást, itt élesen, 180 fokban forduljunk vissza jobb kéz felé. Az ösvény bal oldalán kerítés van és rajzok mutatják, hogy annak túloldalán szakadék tátong. Enyhén emelkedve ezen az úton elérünk egy kisebb rétet, itt találjuk az utolsó pontot (Lesd meg, ki rejtőzik a faágak között!). Innen vagy visszafordulunk, s az ösvényt követve hamarosan visszaérünk a kiindulóponthoz, vagy a négyes ponttól tovább haladva az ösvény a Kissvábhegyi útra vezet le bennünket.

 


Szemléltető eszköz az Élmény a természetben ösvényén


Bár a Kis-Sváb-hegy is remek terepválasztás, ez az ösvény több helyen meredek lépcsőkön halad, babakocsival nehezen járható. A másik nagy problémánk azonban inkább az volt, hogy a satírozós felület valahogy más kialakítást kapott itt, mint a Ferenc-hegyen, a gyerekeknek sehogy sem sikerült a rajzlapra átsatírozni az állatfigurákat. Mindenesetre a kalandozás eredménye egy hosszú és emlékezetes térképrajzolás lett - soha rosszabb levezetést!

 

Még több gyerekes túrát találsz ide és ide kattintva.

Cikkajánló