Offline az erdőben – Természetélmények mindenkinek

A digitális túlterheltség problémájával is foglalkozott az Accessible Forest (Erdő mindenkinek) elnevezésű nemzetközi természetkapcsolat projekt, amelynek fő célja, hogy a tudatos, szemlélődő és természetkapcsolat-orientált erdei séták eljuthassanak olyan célcsoportokhoz is, akik élethelyzetük, körülményeik miatt nehezen vagy egyáltalán nem tudnának csatlakozni az ilyen jellegű programokhoz.

A 2024-ben indult és most záruló nemzetközi projektben Magyarország mellett Lengyelország, Portugália és Németország vett részt. Ezekben az országokban program célcsoportjai a fogyatékkal élő emberek, az idősek és a bevándorlók voltak.

A hazai szakemberek anyaotthonban élő édesanyák, illetve kistelepüléseken élő kis és nagy kamaszok számára – akik között voltak hátrányos helyzetű diákok is – vezettek sétákat. A céljuk az volt, hogy megismerjék az adott célcsoportok sajátosságait, amiket a számukra tervezett séták során érdemes figyelembe venni, de arra is keresték a választ, hogy hogyan lehet a digitális túlhasználat hatásait ellensúlyozni a természettel való kapcsolat erősítésével. Mielőtt megismernénk a konkrét projektet, nézzük meg, vajon miben másak a digitális világból és a természetből érkező ingerek, és ezek hogyan hatnak ránk.

Leterheljük az agyunkat

Ma már egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy az okostelefonok túlzott használata milyen hatással van az agyműködésre és a mentális jóllétre. A képernyőn keresztül nap mint nap rengeteg inger ér bennünket, a telefon mindenhol ott van velünk, ha esetleg pár órára távol kerülünk tőle, már hiányérzetünk van.

Ezért aztán újra és újra visszatérnek, és közben nem veszik észre, hogy pár perc helyett már legalább egy órája valamelyik közösségi oldalt görgetik.

Az agy mindeközben folyamatos aktivitásban van, nem tud pihenni, illetve más, nem digitális örömforrásokra már kevésbé tud reagálni. „Olyan ez, mintha kifáradnánk a bennünket érő sok kicsi ingertől, mint, amikor egész nap nassol az ember, és este már nem tud egy jólesőt vacsorázni” – mondja Vásárhelyi Kriszta klinikai szakpszichológus, az Accessible Forest projektben részt vevő egyik hazai szakember.

A természet ingerei nem tolakodnak

„A digitális világgal szemben a természet teljesen másként hat ránk, ott egy folyamatos, lágy ingerlés van jelen, ami csak megkínál bennünket azzal, hogy figyeljünk oda. Mozgásban van egy levél, besüt a nap a fák között, csicseregnek a madarak, tehát mindig van mire figyelni, mindig van valami, ami történik, de maga a megfigyelő határozza meg, hogy mit választ a sok felkínálkozó ingerből” – magyarázza Kriszta.

„Ezek illeszkednek a megfigyelő saját tempójához és a saját kíváncsiságához. Aki szeretne, az gyorsan megy és sok mindent felfedez, akinek meg jólesik, az el tud mélyedni egy-egy dologban is. Mi azt gondoljuk, hogy nagyon jót tesz az emberi elmének, ha a természet ingereivel helyettesíti, pihenteti az agyát a digitális eszközök túlgyorsított és túlszínesített ingervilága helyett. Ha sikerül a figyelmünket a természet ingerei felé irányítani, akkor azok nagyon optimális és nagyon jóleső ingerlést tudnak biztosítani az embernek” – mondja Kriszta.

Ezeken a programokon a résztvevők egy vezetett séta keretében 2-3 órát eltöltenek a természetben. De nemcsak testben vannak ott, hanem teljes figyelmüket az itt és a most élményére, az őket körülvevő természetre és önmagukra fordítják. A természet adta élmények tudatos megélésében különböző relaxációs és közérzetjavító gyakorlatok segítik őket.

Telefon helyett toboz és faág

Az Accessible Forest projekt keretében a hazai szakemberek négy évszakban vezettek természetkapcsolati sétákat egy falusi iskola tanulóinak, akik között sok tanulási és szociális problémával küzdő gyerek van. Figyelték, hogy milyen hatást vált ki a gyerekekben egy ilyen típusú séta, és azt is, hogy milyen módszerek, milyen gyakorlatok válnak be náluk.

„A séta elején megkértük őket, hogy a telefonjukat hagyják az iskolában. A nyolcadikosoknál az elején lehetett érzékelni a kamaszok ellenálló stílusát, de aztán azt tapasztaltuk, hogy akkor is, ha nyeglén viselkedtek, vagy úgy adták elő, mint akiket annyira nem köti le ez a program, nagyon jól bele tudtak mélyedni a természet ingereibe” – meséli Vásárhelyi Kriszta.

„Ami nagyon érdekes volt, hogy sokan közülük apró botokkal, tobozokkal babráltak a séta ideje alatt. Az volt az érzésem, hogy ez helyettesítheti azt a manuális ingerlést, amit mondjuk a telefonjukkal is csinálnak pótcselekvésként. Itt megmarad a kézi ingerlés, de nincs hozzá az az ingermennyiség, amit a telefonok meg a kütyük adnak.

Nagyon lelkesek voltak, rettentően jól érezték magukat, hihetetlenül lenyugodtak, és nem hiányzott nekik a telefonjuk, Sőt, azt is pedzegették, hogy vissza fognak térni ebbe az erdőbe, ami ugyan a lakóhelyükhöz közel van, de sokan nem ismerték azt.”

Biztonság, elfogadás, pozitív élmény

A projekt másik részében családok átmeneti otthonában élő anyáknak, illetve az ország legszegényebb településein élő, hátrányos helyzetű nőknek és anyáknak vezettek sétákat. „Ezeknek az anyukáknak már az nagyon különleges élmény volt, hogy valaminek ők vannak a központjában, és hogy ők kapnak valamit, mert az ő életükben ilyen nem történik. De számukra semmilyen vonzóerővel nem bír az erdő, sőt félnek tőle, maguktól nem mennének ki” – meséli Berecz Ági környezeti nevelő, tréner, a projekt másik hazai résztvevője, aki sok más mellett nyolc éve vezet egy anyáknak szóló projektet, így sok tapasztalata van ezen a téren. „Volt olyan anyuka, aki a kisbabájával jött a sétára, a baba végig mosolygós volt, pedig, mint kiderült, egyébként folyton nyöszörög és sír. Az anyuka mondta, hogy nem is érti, hogy most miért van ilyen jól.”

Ági szerint a korábbi sétáihoz képest itt számos dolgot másképp kellett csinálnia.

„A legtöbb csoportnál azt láttuk, hogy az anyukák nem akarnak egyedül lenni, inkább együtt szeretnének lenni. Az egyik csoport például orgonát szedett, majd visszajöttek elképesztő örömmel, és elmondták, hogy milyen jó volt nekik ez a kis együtt töltött idő. Ez így számukra valószínűleg többet adott, mintha egyedül szemlélődtek volna. Az is látszik, hogy ezek az anyukák megszokták azt, hogy megmondják nekik, hogy mit csináljanak. A feladat itt az volt számunkra, hogy kitaláljuk, hogyan lehet őket bátorítani arra, hogy felfedezzék a környezetüket.”

A természetkapcsolati módszereket sok területen lehet alkalmazni

Kriszta szerint az ilyen csoportoknál különösen fontos a biztonságos keretek kijelölése és az elfogadó, megengedő hangnem, hogy érezzék, itt mindenki csak abban vesz részt, amiben szeretne. „A sérülékenyebb, hátrányosabb helyzetű, vagy kevesebb lehetőséggel élő személyeknek a biztonságérzete nagyon más tud lenni. Nehezebben bíznak meg valakiben, aki hoz nekik egy programot, nehezebben oldódnak fel akár egy erdei környezetben, nehezebben maradnak egyedül, tehát sokkal erőteljesebben igénylik a társas kapcsolatokat. Tehát ha el is jönnek egy ilyen programra, nagyon ragaszkodnak azokhoz a társaikhoz, akiket már ismernek.”

„Pont ezt volt a projekt lényege, hogy megismerjük ezeket a célcsoportokat és tudjunk ajánlásokat tenni azoknak, akik velük szeretnének dolgozni, hogy mi az, amit másképp csináljanak az eddig megszokottakhoz képest.” – teszi hozzá Ági.

„Nekem az a tapasztalatom, hogy ma már a pedagógusok, óvónők, tanárok és egyéb, akár szociális, akár egészségügyi szférában dolgozó szakemberek is nagy örömmel viszik be a munkájukba a természetkapcsolati módszereket, ennek a projektnek az eredményei számukra is hasznosak lehetnek” – mondja Kriszta.

A kétéves projekt második felében a szakemberek összegezték tapasztalataikat, és online kiadványok, illetve podcast beszélgetések formájában szeretnék azokat másokkal is megosztani, hogy a jövőben egyre többen megtapasztalhassák a természetkapcsolati séták pozitív hatásait. A projektről az https://www.accessibleforest.com/ oldalon lehet tájékozódni, és itt találjátok meg az eredményeket összegző változatos anyagokat is, amelyek könnyen használhatók, ingyenesek és magyar nyelven is olvashatók.