Őszre megújul a Helikon Kastélymúzeum kertje

Nemsokára már új pompájában láthatod a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumot és környezetét. Szeptemberre elkészül a viktoriánus kert, később pedig rendbe hozzák az egykori Amazon szállót és több új kiállítást is megvalósítanak.

Szerző:
turizmus.com
Fotó:
http://helikonkastely.hu
2015. augusztus 4.

Nemsokára már új pompájában láthatod a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumot és környezetét. Szeptemberre elkészül a viktoriánus kert, később pedig rendbe hozzák az egykori Amazon szállót és több új kiállítást is megvalósítanak.

 

Végéhez közeledik a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum felújítása. A Környezet és Energia Operatív Program keretében 250 millió forintból megvalósuló fejlesztés célja, hogy az 1880-as évekbeli tervek alapján visszaállítsák a viktoriánus kertet, s ehhez helyenként már modern anyagokat is felhasználnak. A munkálatok várhatóan szeptemberre fejeződnek be.


Egy másik projekt, a Nyugat-dunántúli Operatív Program 2 milliárd forintból jövő év elejére valósul meg. A beruházás egyebek mellett magában foglalja a kastélyhoz tartozó 18. századi épület, az egykori Amazon szálló rekonstrukcióját. Az itt kialakított tárlat az 1880 és 1930 közötti főúri utazásokat mutatja majd be.


Részben magát a kastélyt is felújítják, átalakul a bejárat és a kijárat. A múzeumot illetően elsődleges szempont, hogy megfeleljen a 21. századi elvárásoknak. A titkárság és az igazgatói iroda kiköltözik a kastély közepéből, így a látogatók ezt a teret is birtokba vehetik. Ezekben a szobákban Festetics-arcképcsarnokot rendeznek be.


A beruházás keretében a kastély pincerészében egy új bormúzeumot is kialakítanak, ahol emlékszobát hoznak létre Bakonyi Károly szőlőnemesítőnek. 

 

Helikon Kastélymúzeum infók

Nyitva tartás
Szezonban:
Június 1-szeptember 30-ig: minden nap 9-18 h
Július-augusztus hónapokban szerdán: 21-24 h
Szezonon kívül:
Október 1-április 31-ig, keddtől vasárnapig: 10-17 h
A jegyárakról ide kattintva tájékozódhatsz. 


Elérhetőség
www.helikonkastely.hu
Telefon: +36/83/312-191
E-mail: titkarsag@helikonkastely.hu

 
 

 

 

 

Cikkajánló