RITKA MADÁRFAJOK ÉLŐHELYÉT JAVÍTJÁK

A túzok, az ugartyúk és a széki lile életfeltételei is kedvezőbbé válnak a Sáros-réten, ahol szeptembertől a táj helyreállításán dolgoznak.

Szerző:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó:
shutterstock.com
2014. augusztus 30.

A túzok, az ugartyúk és a széki lile életfeltételei is kedvezőbbé válnak a Sáros-réten, ahol szeptembertől a táj helyreállításán dolgoznak.

Hamarosan indulnak a munkálatok Soltszentimre határában, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartozó Sáros-réten, melynek keretein belül helyreállítják a nyílt, sík felszínű pusztai táj eredeti formáját. Az év végéig több mint 30 kilométernyi, egykori rizstelephez tartozó árkot és töltést számolnak fel, melyek akadályozzák a természetes vízmozgást és hozzájárulnak a terület szárazodásához. A felszín helyreállítása olyan fokozottan védett madárfajok életfeltételét is javítja majd, mint például a túzok, az ugartyúk vagy a széki lile.


A csaknem 120 millió forint európai uniós támogatás lehetővé teszi, hogy elegyengessék az ötvenes évekből megmaradt rizskalitkák töltéseit és eltávolítsák az otthagyott műtárgyak, pl. vasbeton áteresztő csövek, zsilipek, aknafalak és kerítésoszlopok maradványait.

 

 

Évtizedekig a rizsföldek határoztak meg a táj képét. A helyreállítás a természet kímélése érdekében ősszel kezdődik


A terület számos ritka és világszerte veszélyeztetett madárfaj élőhelye, melyek igencsak megsínylették az 1950-es években történt emberi beavatkozásokat. Amellett, hogy az árkok és töltések akadályozzák a természetes vízmozgást, búvóhelyet kínálnak a rókáknak és borzoknak, melyek elpusztítják a túzok és más földön fészkelő madarak tojásait és fiókáit.


A hulladékként otthagyott műtárgyak mellett a tájidegen fafajokat és a cserjéket is eltávolítják a területről, az őshonos fák példányait azonban meghagyják, hisz ezek fészkelőhelyül szolgálnak egy különleges és ritka kis testű ragadozó madárnak, a sólyomfélékhez tartozó kék vércsének.


A természetvédelmi oltalom alatt álló területeken történő tereprendezéskor mindig fontos szempont, hogy a beavatkozások a lehető legkevésbé zavarják az élővilágot, épp ezért csak nyár végén ŹŹ- ősszel kezdik a terepmunkát, amikor az élővilágot már kevésbé zavarják a munkagépek.

 

 

Kék vércse pár


A soltszentimrei szikes pusztán eddig nem volt látogatókat segítő objektum, a projekt keretében azonban épül egy többszintes madármegfigyelő torony is, így jövőre már minden természetbarát érdeklődő és kiránduló gyönyörködhet a helyreállított szikes pusztai tájban, és kis szerencsével számos ritka madárfaj példányaiban.


A munkálatok egy korábbi projekt folytatásának tekinthetők, melyek a mostanival szomszédos területen valósultak meg 2009-ben. Az élőhely helyreállítását az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjának támogatásával végzi a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A Natura 2000 területen zajló természetvédelmi program a kivitelezés ideje alatt mintegy 15 főnek ad munkát.

 

Cikkajánló