„Csip-csip csóka, vak varjúcska…” – szól a gyermekmondóka, de igazából sem a csókához, sem a varjúhoz nincs köze annak a madárnak, amit népies nevén vakvarjúnak is hívnak.
A gyermekmondóka rejtélyes madara valójában a bakcsó (Nycticorax nycticorax), amely nemcsak nevében, hanem kinézetében is igen játékos. Szürkületkor nádasok szélén, vagy a part menti fákon állva figyel vörös szemeivel, mint valami szigorú, öltönyös ellenőr, de van, aki mókás kinézetű pingvinnek nézi őt.
Bakcsó a Tisza-tó egyik vadregényes szegletében
Bár mozdulatlanul áll és figyel, nem olyan könnyű megközelíteni, és mintha szándékosan szórakozna velünk, megvárja, amíg kíváncsiságunk egészen közel visz minket, de egy bizonyos távolságon belül besasszézik a nádas vagy a fák lombjának rejtekébe, vagy épp elreppen.
Nem várják meg, hogy túl közel kerüljünk hozzájuk
Sokakat megihletett ez a gémfélék családjába tartozó madár, például Fekete Istvánt is, aki Tüskevár című művében meg is fejti nekünk a különös vakvarjú elnevezést:
- Ez mi?
- Szürkegém.
- Hát ez, Matula bácsi?
- Bakcsó, de úgy is mondják: vakvarjú.
- De azért lát, ugye?
- Nem azért mondják, mert vak, hanem azért, mert úgy szól, hogy: kvak-vak...
- Furcsa.
- Mér lenne furcsa? Azt mondja, hát azt mondja. Ű tudja, hogy mit kell mondani...
A bakcsó Magyarországon gyakori fészkelő, legnagyobb számban a Tisza-tónál, a Felső-Tiszánál és a Kis-Balaton környékén látható, de bárhol előfordulhat hazánkban, ahol megfelelő élőhelyet talál, amely számára az ártéri ligeterdők, mocsarak, lápok, tavak, folyók és patakok környéke.
Lesben állva a víz szélén: türelmesen megvárja, míg a zsákmányhal odaúszik hozzá
Összetéveszthetetlen krákogó kvakk-kvakk hangját röptében hallatja, viszont amikor zsákmányszerzésben van, akkor csendben, mozdulatlanul várja be áldozatát, és hirtelen csap le rá, akárcsak a többi gémféle. Étlapján főként halak, kétéltűek szerepelnek, de fogyaszt rovarokat és kisebb emlősöket is.
Ezúttal egy törpeharcsa akadt csőrvégre, így még abban is segédkezik, hogy ritkuljon ennek az invazív halnak az állománya
A bakcsó egyáltalán nem vaksi, sőt, remekül lát nagy vörös szemeivel, ezért is választotta főként az éjszakai életmódot, amelyre latin neve is utal: Nycticorax, azaz éjszakai holló. Persze a varjakhoz sincs köze, azon kívül, hogy ez is madár, meg az is.
Leginkább éjjel aktív, zömmel alkonyatkor és hajnalban láthatjuk, amikor kirepül táplálkozóhelyeire. De amikor fiókáik vannak, akkor lemond az éjszakai bújkálásról, és nappal is megmutatkozik, hiszen a sok kis éhes csőrt muszáj betömni valami tápláló falattal a bakcsószülőknek.
Egy fiatal, már önállóan vadászni tudó példány. A felnőttek fekete, szürke és fehér tollazatához képest neki még barnás tollazata van feltűnő fehér pettyekkel
A bakcsó bár társas lény, vadászni egyedül szeret, pihenését viszont szívesen tölti társaival. Költéskor kifejezetten híve az összebútorozásnak, ugyanis fajtársaival és más gémfélékkel együtt fészkel. Hazánkban a legnagyobb számban ártéri ligeterdőkben költ szürke gémekkel, kis kócsagokkal, kárókatonákkal, de egyre nagyobb számban rak fészket halastavak melletti nádi gémtelepeken is.
Méretét nehéz szemmel megállapítani, mivel gyakran gubbasztva ül, így sokkal kisebbnek látszódhat, mint amekkora valójában. Testhossza 60 centiméter körüli, szárnyait pedig egy méternél is szélesebbre tudja tárni. Tömzsi testalkatával kecsesség terén esélytelen lenne egy szépségversenyen a nála nagyobb szürke vagy vörös gém mellett.
Tömzsi alakját gyakran behúzott nyakának is köszönheti, de ha olykor kinyújtja, akkor már egészen másképp néz ki, és ilyenkor némi kecsességet benne is fel lehet fedezni
Bár állománya hazánkban stabil, mégis az egykori hatalmas létszáma alaposan lecsökkent, ezért Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft. Védelmét segíti, hogy előszeretettel fészkel olyan vegyes gémtelepeken, ahol más fokozottan védett fajok is vannak, így ezeknek a fészkelőhelyeknek az oltalma egyben a fajok oltalmát is jelenti.
A bakcsó vonuló madarunk, októberben útra kel, hogy Afrikában teleljen, majd március-április táján újra felbukkan nálunk az öltönyös uraságok hada a víz melletti nádasokban és fákon.
Bakcsó egy Tisza menti fán
