Hírek

Sikeres a geotúra-vezető képzés

Magyarországon ezidáig egyedül a Bakony-Balaton Geopark Csoport indított nyílt geotúra-vezető képzéseket. Eddig már hat tanfolyamot tartottak meg. Most újra lehet jelentkezni.

Szerző:
BFNPI
Fotó:
BFNPI
Gulyás Attila
2014. augusztus 18.

Magyarországon ezidáig egyedül a Bakony-Balaton Geopark Csoport indított nyílt geotúra-vezető képzéseket. Eddig már hat tanfolyamot tartottak meg. Most újra lehet jelentkezni.

Egy korábbi tanfolyam csapata a Szet-György-hegyen


Eddig hat geoturisztikai térség - Magas-Bakony, a Balaton-felvidék keleti és nyugati része, a Káli- és a Tapolcai-medence valamint a Bakonyalja - gazdag földtani örökségét ismerhették meg a résztvevők. Igen magas a „visszajárók” aránya is, azaz vannak olyan geotúra-vezetők is, akik az összes eddigi tanfolyamot elvégezték!

 

A Bakony-Balaton Geopark geotúra-vezetői szinte mindannyian felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, de egyáltalán nem biztos, hogy földtudományi szakemberek (ez természetesen nem is elvárás a jelentkezéskor!). Van közöttük többek között nyelvész, pedagógus, református lelkész, kertész- és vegyészmérnök, jogász és matematikus is. Valami azonban közös bennük: a kövek iránti rajongás és kíváncsiság, a földtani és felszínalaktani folyamatok megértése iránti vágy - és persze egyfajta közlésvágy is, amely arra sarkallja őket, hogy mások számára is bepillantást engedjenek ebbe a kincsesládába. Vannak közöttük, akik „pusztán” saját örömükre, kedvtelésből végzik el a képzést, de olyanok is végeztek már, akik pl. geotúrák vezetése révén egy teljesen újszerű - a jelek szerint nem túlzás: hiánypótló - szolgáltatással lépnek ki a turisztikai piacra.

 

aug-1-2_183-2.jpg

 

A szentbékkállai kőtenger hullámain
 

2014. szeptember 19-től geotúra-vezetői tanfolyam indul a Keszthelyi-hegységben!

Az Európai Geopark Hálózat és az UNESCO által támogatott Globális Geopark Hálózat által is elismert geopark elsődleges küldetése gazdag földtani örökségünk megőrzése és bemutatása, mégpedig a helyben élő emberek és közösségek bevonásával, különböző ismeretterjesztő és geoturisztikai programok beindításával. Utóbbiak egyike a BfNPI Bakony-Balaton Geopark programjának hazánkban máig egyedülálló, nyílt geotúra-vezető képzése. Mostani tanfolyamot a gyenesdiási Forrásvíz Természetbarát Egyesülettel együttműködve, az Egyesület nyertes pályázatának köszönhetően indították el.

 

Idén ősszel a Keszthelyi-hegység „földtani kincsesládájába” pillanthatnak be az érdeklődők. A képzés egyben egyedi lehetőség a térség föld- és víztani, ökológiai és történeti értékeinek terepi felfedezésére a helyszínt kitűnően ismerő szakemberek vezetésével: Felkutatják az őshévizek működési nyomait: átkovásodott forráskürtők, dolomitliszttel kitöltött barlangok, hévforráskúpok, lyukacsosra oldott sziklák várnak az érdeklődőkre.


Meglátogatják a vulkanizmus kőbe dermedt emlékeit a Tátikán és a Kovácsi-hegy bazaltutcájában.
Végigjárják a Pannon-tó hajdani szigetének sziklás partvidékét.

Megismerkednek különleges barlangokkal (Vadlány-likak), víznyelőkkel és óriás karsztforrásokkal.
Mindezt kora őszi erdei környezetben, csodálatos kilátópontokkal!

 

A tanfolyam szervezői - az eddigi kurzusok sikerességét látva nem minden alap nélkül - hisznek abban, hogy ezt az ismeretanyagot át lehet úgy adni, hogy az bárki számára érdekes és érthető legyen.

 

jul-1_142-2kk.jpg

 

A most induló tanfolyam a Keszthelyi hegység különlegességeit tárja fel

 

A tapolcai helyszínű elméleti oktatás mellett rengeteg terepbejárás is színesíti a programot, és el lehet sajátítani az igényes geotúra-vezetés fortélyait is. A szeptember 19-től kezdődően három hétvégét érintő, összesen 60 órás képzés során természetesen nem csupán az élettelen természeti értékekről, a földtani és karsztos folyamatokról esik szó: az avatott földtudományi és természetvédelmi szakemberek előadásain túl a növény- és állatvilág legfontosabb értékeivel, és nem utolsósorban a gazdag kultúrtörténeti - ezen belül kiemelten régészeti és néprajzi - örökséggel is megismerkedhetnek a hallgatók. Az előadók között lesz mentőorvos is, hiszen a résztvevőknek meg kell ismerkedniük a terepi balesetek megelőzésének legfontosabb szabályaival is. 

 

 

A legfontosabb információk

Időpontok:
2014. szeptember 19-21. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2014. október 3-5. (péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2014. október 11-12. (szombat reggeltől vasárnap késő délutánig)

Előadások helyszíne (egyben igény szerint szálláshely is): Református Vendégház, 8300 Tapolca, Darányi u. 2. (térkép)

 

Részvételi díj: bruttó 36.000,- Ft/fő. A részvételi díj nem tartalmaz étkezést és szállást. Kedvező árfekvésű szállás foglalására (a jelentkezési lapon jelezve) az előadások helyszínéül is szolgáló Tapolcai Református Vendégházban van lehetőség (árak, további részletes információ a jelentkezési lapon). Igény szerint további szállásokon is van lehetőség (egyénileg intézendő) foglalásra.

 

Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 12., péntek (ez a 20.000,- Ft előleg befizetésének is határideje!) A képzést legalább 30 fő jelentkezése esetén indítjuk el.

 

 

 

 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság,
a Bakony-Balaton Geopark Csoport vezetője
Telefon: +36 30 640 9053
E-mail: korbely@geopark.hu

Cikkajánló