Szelektív hulladékgyűjtésre nevel az IKSZ

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptemberben induló programjában játékos feladatokkal, élménypedagógiai módszerekkel tanulhatja meg 45 budapesti iskola mintegy 15 000 diákja, hogy milyen módon lehet újrahasznosítani a szelektíven gyűjtött hulladékot, italos kartont.

Szerző:
MTI
Fotó:
shutterstock.com
2014. október 5.

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptemberben induló programjában játékos feladatokkal, élménypedagógiai módszerekkel tanulhatja meg 45 budapesti iskola mintegy 15 000 diákja, hogy milyen módon lehet újrahasznosítani a szelektíven gyűjtött hulladékot, italos kartont.

A kezdeményezés célja, hogy fejlessze az általános iskolás korosztály környezeti érzékenységét és szelektív hulladékgyűjtésre nevelje őket. A programot Budapest V., XI., XIV. kerületeiben indítja el az idén 10 éves nonprofit szervezet, januárjától pedig várhatóan további iskolák is csatlakoznak majd - olvasható az IKSZ csütörtöki közleményében.


Az öt blokkból álló tanórák keretében a diákok megtudhatják, miként lehet megelőzni a hulladékképződést, mi történik a lerakókra kerülő hulladékokkal vagy az italos kartonok újrahasznosításakor. Ezen felül egy kisfilm segítségével szemléltetik, milyenné válhat Magyarország klímája 2050-re, ha az emberek nem figyelnek oda a környezetünkre.

 

 

Az átlagosan 75 százalékban papírból készülő tejes- és gyümölcsleves dobozok szelektíven gyűjthetők


Az IKSZ 2004-es megalakulása óta hirdeti, hogy az átlagosan 75 százalékban papírból készülő tejes- és gyümölcsleves dobozok szelektíven gyűjthetők, a bennük lévő papír pedig újrahasznosítható. Ennek köszönhetően az elmúlt tíz év során 14 ezer tonna italos kartonból mintegy 10 400 tonna "újrapapír" készülhetett. Manapság az egy év alatt hulladékká váló, tejes és gyümölcsleves doboz 22 százalékát gyűjtik az emberek szelektíven, az IKSZ ezzel szemben 2020-ra 50 százalékos szelektív visszagyűjtési arányt kíván elérni.

Cikkajánló