Hírek

Szuper buli volt a Természetjáró Fesztivál

Aki véletlenül lemaradt volna a második Természetjáró Fesztiválról, most a karosszékből pótolhatja be az élményeket.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Farkas Péter
Gulyás Attila
Nógrádi Attila
Lévai Zsuzsa
Szabó Eszter
2019. szeptember 12.

Aki véletlenül lemaradt volna a második Természetjáró Fesztiválról, most a karosszékből pótolhatja be az élményeket.

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

 Itt még kipihent és (nagyjából) egyben van a fesztivált szervező Magyar Természetjáró Szövetség csapata, ez a kép ugyanis az első nap reggelén készült. A fotósért egyébként nem kell aggódni, mert az egy drón volt, amit Farkas Péter, a Természetjáró főszerkesztője irányított egy babzsákból, ügyesen elvegyülve a sárga pólós „tömegben”

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

Nem tévedés történt, ez a kép is a fesztiválon készült, pontosabban annak a nulladik napján, ekkor tartották a harmadik V4-es Nemzetközi (Nyári) Turista Találkozót a Csattogó-völgyben. A mintegy 200 fős szlovák, cseh és lengyel turistasereg nem tétlenkedett, mert ők is kenuzással, kerékpározással és gyalogos túrákkal ünnepelték 100 éves közös múltjukat a Magyar Természetjáró Szövetséggel

 

  

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

Egy percig sem unatkoztak a bejáratoknál ülő dolgozó kollégáink, mert idén is több ezren regisztráltak az ingyenes fesztiválra és a különböző programokra. A fesztiválos karszalag mellé egy-egy Turista Magazin is járt ajándékba

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

Ez a kép az egyik tematikus fotós túrán készült a Nagy-Kőnél. Bár az időjárás nem volt  tökéletes, mégis jó pár szép képpel mehettek haza a résztvevők. Nem mellesleg a túravezetők között ott volt fotósunk, Gulyás Attila is

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

Itt éppen elrajtol egy kenus csapat Zebegényből, hogy egészen Verőcéig csorogjon. A fesztivál központi helyszíne a Csattogó-völgy volt, de számos környező településről indultak vezetett túrák. A résztvevők dolgát egy menetrend szerint közlekedő fesztiválbusz segítette, de karszalaggal a vonatközelekedés is ingyenes volt. És végül egy szolgálati közlemény a fenti képhez: senki sem borult be a vízbe a fesztivál ideje alatt :)

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

A vízi és gyalogtúrák mellett szerveztek bringás megmozdulásokat is. A kerékpárokat és a sisakokat a MAKETUSZ  biztosította mindenkinek, így csak magunkat kellett vinni. A kép egy közel 40 km-es körtúrán készült, háttérben a nógrádi vár, ahová egyébként feltekert a társaság

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

Kiadónk, a Magyar Természetjáró Szövetség is számos programmal és játékkal készült a háromnapos rendezvényre. Ahogy a képen is látszik, a sátrainkat nem lehetett nem észrevenni. Szerencsére egyik felfújható építményünk sem kapott defektet

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

 A fenti kép némileg csalóka, mert tényleg hatalmas bulit csaptak a (kis)gyerekes anyukák és apukák a Kolompos együttes szombat délutáni koncertjén. Itt éppen egy csendes-ülős blokkot láthatunk, de volt később vonatozástól kezdve toppants-szökkenj, nyomokban csürdüngölőt is tartalmazó táncmozdulatokig minden

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

 A fesztivál nagyszínpadján vehette át oklevelét és a teljesítésért járó Kéktúra-jelvényét 29 túrázó. A legfiatalabb teljesítő 11, a legidősebb 58 éves. Voltak, akik családjukkal, volt aki állandó túratárssal, s volt, aki egyedül rótta a túraösvényeket. Páran egy menetben, apróbb megállókkal jutottak el Írott-kőtől Hollóházáig, míg többen éveken át, szakaszokban gyalogolva teljesítették az útvonalat. Ketten jubiláltak, tizedik és tizenegyedik alkalommal járták be a legendás „kék” útvonalat, egy természetjáró pedig a teljes Kékkört, azaz az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéket is teljesítette

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

 A színváltós, világító melltartóban fellépő Péterfy Bori és a Love Band volt a fesztivál egyik zenei csúcspontja. A hangulaton még az sem tudott nagyon rontani, hogy a koncert felétől eleredt az eső, mert egy természetjáró fesztiválon (majnem) mindenkinél volt esőkabát :DD

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

 Ez a kép remekül visszaadja a fesztivál mottóját: "Nappal túra, este buli". Ez első hallásra akár furcsának is tűnhet, de tessék elhinni: szuper kombináció 

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

 Vasárnap délután ez a látvány fogadta a nagyszínpad elé tévedt fesztiválozókat. Egészen lenyűgöző volt látni, hogy milyen mutatványokra is képes az emberi test - nyilván rengeteg edzés és gyakorlás után

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

 A gyerekek (és vállalkozó kedvű) felnőttek egyik kedvence a mászófal volt a fesztivál központi területén

 

Fotó: MTSZ
Fotó: MTSZ

Ez már a vasárnap délutáni pakolás. Itt éppen a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója és jókedvű kollégái engedik le a felfújható sátraikat. Érdemes megfigyelni, hogy a vízbe ugrásnál használt klasszikus póz mennyire be tud válni a szárazföldön is. Sajnos a képről úgy tűnhet, mintha a narancssárga nadrágos úr tüntetőleg kivonná magát a munkából, ám a valóságban ő egy másik sátorral volt elfoglalva. Róla annyit érdemes tudni, hogy amikor nem a Természetjáró Fesztiválon serénykedik, (egyebek mellett) ő készíti a Turista Magazinban megjelenő térképek jelentős részét

 

 

És aki idáig eljutott, megérdemli, hogy megnézze a fesztiválon készült rövid (hangulat)filmet is. 


 

Cikkajánló