Turistacsúcs Nyíregyházán

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és a Nyíregyháza Városi Természetbarát Szövetség rendezte meg a kelet-magyarországi megyék természetbarát vezetőinek és aktivistáinak tanácskozását.

Fotó:
Nyíregyháza Városi Természetbarát Szövetség
2014. október 27.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és a Nyíregyháza Városi Természetbarát Szövetség rendezte meg a kelet-magyarországi megyék természetbarát vezetőinek és aktivistáinak tanácskozását.

Győri Tamás József összefoglalja a szövetség működésében zajló változásokat és eredményeket

 

A résztvevők megismerkedtek Nyíregyháza belvárosának nevezetességeivel, írott és anekdotikus történelmének jelképeivel, a megye számos és egyben egyedülálló vallásturisztikai értékeinek tematikus bemutatását célzó, örökségvédelmi szempontból is rendkívül indokolt turizmus-fejlesztési céljaihoz kapcsolódó aktív - elsősorban kerékpáros -túraútvonalak kialakításának folyamatával. A program lehetőséget biztosított az MTSZ aktualitásainak megismerése, megvitatása mellett a megyék kapcsolatainak erősítésére is.

 

A belvárosi sétát követő bőséges vacsora után Haraszti Béla (a megyei szövetség és a Pedagógus TE elnöke) köszöntötte a kelet-magyar megyék képviselőit és a tanácskozáson résztvevő megyebeli egyesületek, szakosztályok vezetőit és aktivistáit. Ismertette a megye szervezett természetjárásának helyzetét, a tájegységein működő és kialakítás alatt lévő jelvényszerző túraútvonalait, a határ menti kapcsolataikra épülő túra-lehetőségeiket.


Molnár István (Záhonyi Vasutas SC szakosztályvezetője) bemutatta az egyének és közösségek határokon átnyúló kapcsolatépítő eszközét, a CBC parlament internetes rendszerének felépítését, a magyar-szlovák-ukrán-román határ menti megyékben élő egyének és működő közösségek közvetlen kapcsolatépítési lehetőségeit.

 

 

Molnár István előadása


A napi program zárásaként Molnárné Szilágyi Erzsébet hangulatos játékra invitálta a résztvevőket. A véletlenszerűen összeálló csapatok tagjai közötti ismerkedést a tájjellegű „üdítő”-italok fel-, illetve félreismerése segítette.
 

A szombati nap információ-áradatát a körvonalazódó Szent László Kerékpáros Túraútvonal bemutatásával, rét-közi szakasza érintőpontjainak felkeresésével kezdtük. Az államiságunk kezdeteinek és megerősödésének jelentős helyszíne volt Szabolcs földvára és az eredetileg bazilikás formájú temploma. A lovag-király által elnökölt „szent zsinat” 1092-ben itt fogadta el „az egész papság és a nép tanúskodása mellett” a keresztény vallás megszilárdítását és a tulajdon védelmét szolgáló szigorú törvényeket.


A várfal eső-áztatta meredélyeinek leküzdését követően Oláh István (MFÜ ügyvezetője) és Deák Attila (vezető projektmenedzser) mutatta be a „Középkori templomok útja” címen elképzelt tematikus útvonalat, amely a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel ismerteti meg mélyrehatóan az érdeklődőket. Ez a tematikus útvonal hivatott bemutatni a valaha egy történeti régiót alkotó, Északkelet- Magyarország, Kárpátalja, valamint a Partium északi részének középkori egyházi örökségét.


Tarpai József (TOURINFO Beregszász) az aktív turizmus fejlődő lehetőségeinek kihasználására, a jelenlegi ukrajnai politikai helyzet ellenére a kárpát-aljai nevezetességek felkeresésére invitálta a hallgatóságot.
Tiszabercelen Bessenyei György a felújított szülőháza, Paszabon a szövőház, Dombrádon a vasúttörténeti kiállítás és a helytörténeti gyűjtemény, Kisvárdán a megújult Rétközi Múzeum, a csodatévő harcos-szent lovasszobra, a katolikus templom kőfaragványai és az Alföld második legnagyobb tégla-vára bizonyította és az utazás közben a tervezett útvonal most meg nem látogatott értékeinek felsorolásával keletkezett kérdések sokasága igazolta az útvonal kialakításának helyességét. A Kisvárdán elköltött házias májgombóc leves és a pikánsan füstös ízű rétközi töltött-káposzta sejtette, hogy mi vár itt a kulináris különlegességekre is vadászó turistákra.


Az autóbuszos programot összeállította és vezette Molnárné Szilágyi Erzsébet (ZVSC).

 

A késő délután az MTSZ aktualitásaié volt. A Visegrádon ugyanebben az időben zajló túravezetők tanácskozásáról megérkező Győri Tamás József igazgató úr összefoglalta a szövetség működésében zajló változásokat és eredményeket - kiemelve, hogy az MTSZ és a Magyar Kormány stratégiai együttműködési megállapodása (2012, Dobogókő) megvalósulásait láthatjuk szerte az országban. Vázlatosan ismertette a lezárás előtt álló projektek eredményeit és a jelenleg zajló fejlesztések részeredményeit:


Befejeződött az Országos Kék Kör teljes, kb. 2.500 km-es és megkezdődött a kapcsolódó tematikus utak - összesen mintegy 3.000 km turistaút digitális fölvétele.


Elkészült a felmérést megjelenítő, több célt szolgáló szoftver is - a Természetjárók Térinformatikai Rendszere.
Elkészült egy okos telefonra letölthető mobil-applikáció is, aminek a segítségével nem csak a turistautakat lehet nyomon követni - akár off-line is -, hanem ezen a felületen jelezni is lehet a túrázás közben tapasztalt változásokat, akadályokat, esetleg rongálásokat.

 

 

Készülő Természetjáró Kártyák az MTSZ központjában


Megkezdődött a Kéktúra szakaszainak karbantartására jelentkezőkkel a szerződéskötés. Észak-Magyarországon Galya-tető: kilátó, épülő túraközpont; Hideg-kút: pihenőhely építésének helyzetét. Természetesen elhangzottak a túravezető képzés átalakítását célzó igények,különböző elképzelések.  Megismertük az MTSZ új címerét. Érdeklődve hallgattuk tartalmának magyarázatát.

 

Az előadást követő konzultáción szóba került:
- a „többes tagság” problémája,
- a Természetjáró Kártya kiállításának és adatai pontosságának, hiányainak kiküszöbölhetősége, a hosszú elkészítési idő,
- a szakági szakmai találkozók hagyományainak visszaállítása és ezek költségeinek megtervezése,
- a következő évi központi programok - különösen azok, amelyeknek a költségeit a tagszervezetek viselik - időpontjának, helyszínének, költségeinek meghatározása,
- az MTSZ címerének - kiadványokon, plakátokon, internetes felületeken - használhatóságának igénye és feltételeinek meghatározása,
- a diákokkal, a kisgyermekes családokkal, az oktatási intézményekkel kapcsolatépítési problémákról. 

 

 

Miért vállalta az előadást?
„Úgy tekintem, hogy minden nap, amit megélek, az az élet ajándéka. Amit meg még túrával tölthetek, vagy turisták között tölthetek, az az életnek egy kegyes ajándéka. Azon kívül, szerettem volna látni a régi ismerősöket. Szerencsére még nagyon sokan vagytok akikkel régen együtt járkáltunk, meg hát még időnként most is. Másrészt meg azoknak az utódai.
Addig menjetek, amíg erőtök tartja, amíg a lehetőséget megkapjátok, amíg anyagi, fizikai, munkahelyi lehetőségetek van.”

A napi programot jó hangulattal keretezte megyénk legismertebb, a szervezett természetjárás különböző szakágainak megismertetéséért és ezek gyakorlása feltételeinek megteremtéséért közel 50 éve tevékenykedő, a napjainkban éppen kéthetes Dr. Egri Kiss Tibor (77) (Honvéd Bottyán János SE) a Nemzetközi Tisza Túra történetét bemutató előadása.
 

Matolcsi György, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség főtitkára röviden ismertette a BTSSZ jövő évi Alföldi-Kék-Túra programját (Sátoraljaújhely - Berettyóújfalu) és kérte az érintett megyék aktivistáinak támogatását, valamint a tanácskozás résztvevőin keresztül ajánlotta túrájukat. Természetesen vállaltuk, hogy a túraterv kialakítását, pontosítását segítjük, a részvételt túratársainknak ajánljuk. 

 

 

Dr. Egri Kiss Tibor a Nemzetközi Tisza Túra történetét bemutató előadása


Vasárnap délelőtt a konzultációk eredményeként az összegzést, javaslataink konkretizálását, megfogalmazását végeztük. 

 

Az MTSZ új címerét elfogadjuk, alapszabályba foglalását javasoljuk. Kérjük és javasoljuk, hogy a szövetség tagszervezetei a kiadványaikon a sajátjaik mellett feltüntethessék az MTSZ címerét is. Javasoljuk, hogy a használat feltételeit a szövetség Alapszabálya, vagy SzMSz-e konkrétan határozza meg.


Kérjük, hogy a szövetségi „központi programok” és „védett napok” (Választmány, szakági, bizottsági összejövetelek, képzések, találkozók, stb.) időpontjai és helyszínei minden év október végéig kerüljenek meghatározásra.


A várható költségek meghatározásával tartozzanak e körbe azok az események is, melyek nem központi finanszírozásúak, hogy tagszervezetek, hogy a tagszervezetek, az együttműködő partner-szervezetek (pl. megyei szövetségek) a következő évi működési, vagy egyéb pályázati forrásokból a költségek fedezetét lehetőleg biztonságosan megteremthessék.


A szövetség „nagyívű, hosszú távú stratégiai fejlesztési elképzelései” között jelenjen meg:
a tagszervezetek marketingjének fejlesztése, anyagi- és eszköz-támogatása,
a szövetségi szakági túravezetők képzési szintjeihez (alap-, közép-, felső fokú) igazodó követelmények, tudáselemek meghatározása, kompetenciák megfogalmazása, központi, de sok helyszínen egy időben zajló természetjáró események rendszere, a nem csak a hegyvidéki természetjárást népszerűsítő turista létesítmények kialakítása.


Az általános iskolák „Bejárható Magyarország” kerettantervi lehetőségeinek támogatása - általános iskolás diákok részére szerkesztett, nyomtatott kiadványok (pl. Első Túranaplóm, közösségi felületeken megosztható digitális túranaplók, oktató térképek, stb.), középiskolás diákok alapfokú túravezető-képzése, a közösségi kötelezettség-vállalásukat támogató foglalkozások vezetése, támogató segédletek készítése, a pedagógusok részére összeállított nyomtatott és digitális feladatminták, különböző tantárgyakhoz kapcsolódó  feladatgyűjtemények, térképek, eszköz-használati segédletek, stb.


A következő évi tanácskozás megrendezésére figyelmeztető, az eddigi találkozók emlékeit idéző szalagokkal ékesített fokost Szolnok-Jásznagykun Megyei Természetbarát Szövetség képviseletében Hegedűs Istvánné elnök vette át.

 

Cikkajánló