Újraindulnak a hajós körjáratok a Dunakanyarban

Április 24-én, szombaton a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon indulnak újra a hajós körjáratok. Júniusban három további körjárat is indul majd, amelyek idén új megállóhelyként Szobot és Verőcét is érintik.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Gulyás Attila (Kimelt kép)
Forrás:
2021. április 19.

Április 24-én, szombaton a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon indulnak újra a hajós körjáratok. Júniusban három további körjárat is indul majd, amelyek idén új megállóhelyként Szobot és Verőcét is érintik.

A Mahart PassNave Kft. körjárataira az utasok napijegyet válthatnak, amellyel az adott napon bármelyik kikötőben ki- és beszállhatnak a hajóra, tetszőlegesen megszakítva az utazást.

Áprilisban a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon közlekedő járatok indulnak újra. Áprilisban egyelőre csak pénteken, szombaton és vasárnap indul hajó Visegrád hajóállomásról, délelőtt 10 órakor, valamint délután 14 órakor. Májustól szeptemberig viszont már hétfő kivételével minden nap közlekedik majd a körjárat, és hétvégenként nagyobb gyakorisággal indulnak majd a hajók.

A napi jegyár egységesen 1000 forintba kerül, aki kutyát vagy kerékpárt is vinne magával, annak további 500-500 forintot kell fizetni. A Kajla-útlevéllel rendelkező diákok és a 2 éven aluliak számára az utazás ingyenes.

Júniustól három további körjáratot indítanak a Dunakanyarban, az Esztergom-Szob-Zebegény és a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád, illetve újdonságként a Vác-Verőce-Visegrád útvonalon. Minden körjáratra külön-külön kell majd megvásárolni a napijegyet, ha azokat kombinálva veszik igénybe az utasok.

A Budapest-Vác-Visegrád-Esztergom útvonalon közlekedő szárnyashajók, illetve a Budapest-Szentendre útvonalon közlekedő kirándulóhajók előreláthatólag májustól indulnak majd.

A járványhelyzet miatt a Mahart PassNave járatain különleges biztonsági szabályozások vannak életben. A hajón tartózkodó összes utasnak, illetve a személyzet tagjainak a hajóút alatt a maszk viselése kötelező. Az utasok testhőmérséklet-ellenőrzést és kézfertőtlenítést követően léphetnek a fedélzetre. A járatok maximális befogadóképességét is csökkentették, dunai kirándulóhajók esetén 125 főre.

Indulás előtt érdemes tájékozódni a menetrendről a Mahart oldalán.

Cikkajánló