Vácról a Naszály csúcsára

Félnapos bakancsos túra a Nyugat-Cserhát legszebb déli részein.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Turista Magazin Archív
2013. augusztus 12.

Félnapos bakancsos túra a Nyugat-Cserhát legszebb déli részein.

Jelleg: bakancsos, félnapos túra

Nehézség: közepes

Távolság: 16 km

Szint: 550 m

 

Vác belvárosában, a 2-es főút melletti Naszály áruháznál indul a S-, amit túránk elején követünk. A Naszály úton átkelünk a vasút alatt, majd Deákváron át a 2A jelzésű főúthoz érünk. Átmegyünk alatta, majd jobbra folytatjuk a túrát (továbbra is S-). 300 m után balra kanyarodva, egy bokorsáv mellett emelkedünk. A tetőn újra balra tartva, kőkereszthez érünk. Itt a S-szétválik, egyik ága balra folytatódik, mi maradjunk az eddigi, északra tartó úton. 200 m után egy Y-elágazásnál a S- megszűnik, innen SC jel vezet tovább mindkét irányban. A jobb oldali utat válasszuk. 600 m után ismét elágazás, a SC jobbra visz, de mi a balra induló S háromszöget kövessük. 

 

 

 

Feltűnő estikék
A Duna bal oldalán sasbércként kiemelkedő hegy növényzete is érdekes, átmeneti jellegéből adódóan fajokban igen gazdag. Több ritka bennszülött fajt is találunk itt, köztük a fokozottan védett halványsárga repcsény és a magyar gurgolya mellett két orchideafaj is előfordul. tavasszal, lombfakadás előtt azonban sokkal feltűnőbb az ilyenkor tömegesen virágzó, finom illatú odvas keltike.

Hamarosan megtudjuk, milyen egy igazi emelkedő! Előbb kicsit még kanyargunk a hegy tövében, majd a jelzés szinte toronyiránt visz felfelé, alig egy km-en mintegy 300 m szintet kell leküzdenünk.

 

A kíméletlenül emelkedő ösvény keresztez egy szintutat, itt a jobbról jövő z félkör a S háromszöggel együtt folytatódik, de korai örülnünk: előttünk az emelkedő utolsó harmada. Csak a végén szelídül az út, s megpillantjuk a Naszály tetején álló tornyot. 

 

Nyugatra indulunk le a kék jelzésen, ez a szakasz az oKt része. Egy régi esőbeállónál (vaditató) balra megyünk tovább (a K innen jobbra tart). A SC-n ereszkedünk lefelé, figyeljünk, nehogy elvétsük az utat. Irányváltások után, telkek között érjük el a S sávot, a már ismert szakaszán (a kőkereszt felett). Ezen megyünk vissza Vácra, ahol a túrát megtoldhatjuk egy városnézéssel.

 

LÁTNIVALÓK:

 

A hegy fő tömegét alkotó dachsteinimészkőben számos barlang található. Bár a leírt útvonal nem érinti őket, kettőről mindenképp érdemes említést tenni.

 

Az egyik a Naszályi-víznyelő, mely hoszszú ideig bérelte a dobogó harmadik helyét hazánk legmélyebb barlangjainak sorában, jelenleg a hetedik helyen áll. Bejárása csak képzett barlangászok számára lehetséges. A másik a hegy belsejébe mintegy 200 m hosszan benyúló Násznép-barlang, melyet a kék jelzést követve kb. félórás kitérővel tekinthetünk meg, hegyünk északkeleti oldalában.

 

 

Cikkajánló