Valóságos Szentendre ez a kis palóc város

Pásztó központja vetekedhetne hazánk legnépszerűbb településeinek belvárosával, csak éppen senki nem tud róla. Pedig itt található az ország egyik legrégebbi lakóháza és egy egyedülálló ipartörténeti emlék is, de céltalan sétálgatásra és nézelődésre éppen olyan alkalmas, mint turistáskodásra.

Szöveg:
2023. július 27.

Pásztó központja vetekedhetne hazánk legnépszerűbb településeinek belvárosával, csak éppen senki nem tud róla. Pedig itt található az ország egyik legrégebbi lakóháza és egy egyedülálló ipartörténeti emlék is, de céltalan sétálgatásra és nézelődésre éppen olyan alkalmas, mint turistáskodásra.

Oké, talán túlzás rögtön Szentendréhez hasonlítani, mégis hatalmas meglepetés, amit Pásztó központjában, a Múzeum téren találunk. Olyan – szépen rendben tartott – épületek sokasága sorakozik fel itt egy kupacban, melyek nem kis történelmi jelentőséggel bírnak. Rövid idő alatt körbejárhatjuk őket, némelyikbe pedig be is mehetünk, ha megváltjuk az 1000 Ft-os (diákoknak, nyugdíjasoknak 500 Ft-os) belépőt a múzeum épületében, amit onnan ismerhetünk fel, hogy mind közül ez a legnagyobb.

Egykor a ciszterciek kolostoraként működött, és 1717-ben épült a korábban itt álló épület köveiből. Most kiállításoknak ad otthon: lent a szerzetesi közösségről tudhatunk meg többet, illetve egy helytörténeti tárlatot nézhetünk meg, a pincében és az emeleten pedig természettudományi gyűjteményt találunk Nógrád megye geológiai és élővilághoz kapcsolódó leleteivel: ásványokkal, kőzetekkel, csontmaradványokkal. Egy szobát berendeztek Rajeczky Benjámin zenetudós, népzenekutató, ciszterci szerzetes emlékére, akit pásztói díszpolgárként tartanak számon, és barátságban állt Kodály Zoltánnal is.

A múzeum mellett találjuk a régi, 12-13. században épült bencés kolostor és templom alapjainak romjait, a tér másik oldalán pedig az egykori kovácsműhely és üveghuta maradványait fedezhetjük fel. Ez utóbbi állítólag

olyan ipartörténeti emlék Közép-Európában, amihez hasonlót nem találunk még egyet.

A kemencéket bencés szerzetesek építették a 11. század végén, de száz évvel később már a ciszterciek használták. Nemcsak ablakokat, de üvegtárgyakat is készítettek itt a szerzetesek. A tatárjáráskor pusztulhatott el.

Egyedülálló épületek a középkorból

A már messziről fehérlő házikó a tér közepén az Oskolamester háza. Szintén kiemelkedő jelentőségű emlék, amit pedig 1978-ban majdnem lebontottak, ám a régészeknek, illetve a műemlékes szakembereknek feltűntek a gótikus ablakok, így inkább feltárásba kezdtek. Kiderült, hogy az épület az ország legrégibb lakóházai közé tartozik, és azért is egyedülálló, mert kőből, és nem vályogból épült. A 15. századból származik. A mindenkori kántortanító és a családja lakott itt egészen 1968-ig, egyik szobájában folyt a tanítás. Három helyiségből áll, amelyeket most a korabeli kinézetüknek megfelelően rendeztek be. Az ajtón belépve a konyhába juthatunk, balra a hálószobaként és tanteremként funkcionáló rész, jobbra pedig egy kiállítótér található. Utóbbiban megnézhetjük azokat a használati tárgyakat is, amelyeket 1551-ben az akkori tulajdonos a földbe mélyített gabonatartó vermekbe rejtett a törökök elől.

Pásztó másik fontos díszpolgára, Csohány Kálmán kétszeres Munkácsy-díjas grafikusművész alkotásaiból a klasszicista stílusú épületben rendeztek be kiállítást. Csohány könyvillusztrátorként vált ismertté, a tárlaton pedig tus- és tollrajzait lehet megtekinteni, melyek közül a legtöbb a pásztói emberek életét, szokásait ábrázolja.

Sajnos az impozáns Szent Lőrinc-plébániatemplomba ezúttal nem jutottunk be, mert éppen felújítás alatt áll. Természetesen a templom nem nézett ki mindig így, először a 12. században húztak itt fel egy román kápolnát, aminek az ablaka ma is látható a déli oldalon. A 13. században bővítették, a 15. században pedig gótikus stílusban építettek hozzá, ekkor hozták létre a csúcsíves ablakú oldalkápolnát. Az 1700-as években a barokk jegyében készült el a tornya, a szentélye és a mellékhajója. Bent található állítólag hazánk egyik legszebb késő reneszánsz feszülete, de a díszes templombelső is párját ritkítja. 2011-ben az épület díszkivilágítást kapott, így bizonyára estefelé is hangulatos sétát lehet tenni a pásztói Múzeum téren.

A cikk először 2022 augusztusában jelent meg.


Cikkajánló