Vigyázz, kész, kéktúra!

A kéktúrázás napját országszerte rengetegen várják, hiszen az Országos Kékkör útvonala hazánk szinte összes részét érinti Kőszegtől Kisvárdáig, Visegrádtól Bajáig.

2023. október 3.

A kéktúrázás napját országszerte rengetegen várják, hiszen az Országos Kékkör útvonala hazánk szinte összes részét érinti Kőszegtől Kisvárdáig, Visegrádtól Bajáig.

A gyalogtúrázás szerencsére mindenki számára elérhető kikapcsolódás, és különösen igaz ez az ingyenes, csak regisztrációhoz kötött túranapon. A kéktúrázás napjára nemcsak a túrázók és a szakaszfelelősök készülnek, hanem az útvonal mentén fekvő települések, önkormányzatok, természetjáró egyesületek is.

Néhány túrához ki is települnek a “helyiek”, hogy frissítővel, reggelivel, uzsonnával, ajándékkal kedveskedjenek a résztvevőknek. Néhány példa a felajánlások közül: Piliscsaba Város Önkormányzata pogácsával és üdítővel várja az onnan induló csoport túrázóit, Galambok a Gesztenye Napok rendezvényén vendégeli meg az arra járó kéktúrázókat, Egyházasrádóc gulyással és rétessel kedveskedik a túranap résztvevőinek, Encs Város Önkormányzata rajt-, illetve célcsomaggal ajándékozza meg a tőlük induló vagy hozzájuk érkező kéktúrázókat, Gyulaháza polgármestere körbevezeti a csoportot a helyi múzeumban és református templomban, míg az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület a gulyakúti pihenőhelyen (103-as túra) frissítővel és némi harapnivalóval készül.

Köszönjük a közös túrázás élményét emelő, vendégváró ajándékokat!

A honlap túraleírásai között ezek a felajánlások és minden egyéb praktikus információ is megtalálható.

Cikkajánló