Megjelent szeptemberi számunk
2018/9
Megjelent szeptemberi számunk
Körkép

Outdoor trendek – Párhuzamok és metszések
(Írta: Nagy Loránd István)
Egyetlen kizárólagos irányt kijelölni az élet semmilyen területén nem könnyű, a globális outdoor ipar tekintetében pedig egyszerűen lehetetlen. Cikkünkben azt a négy „fő csapást” mutatjuk be egy rakás klassz terméket segítségül hívva, amelyeket mi a legmeghatározóbbaknak gondolunk. Külön-külön és együttesen is.

Paleo
Az iharkúti Jurassic Park – Bakonyi dinoszauruszok nyomában
(Írta: Tóth Judit)
A Bakonyban találhtó Iharkút egykori bauxitbányája a kétezres évek elején tudománytörténeti jelentőségű lelőhely lett, ugyanis két egyetemista itt találta meg az első hazai dinoszauruszcsontokat. Azóta minden év júliusában őslénykutatók és önkéntes egyetemisták jelennek meg, hogy három héten át folytassák a feltárást. Egy forró nyári délelőttön meglátogattuk őket.

Messzelátó
Szuhafői panorámapáros – Ikertornyok a dombok tetején
(Írta: Nagy Loránd István)
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elhelyezkedő Putnoki-dombság északnyugati szegletében fekszik egy alig százötven lelket számláló zsákfalu, amely nemcsak egy szép református templommal és egy római katolikus kápolnával, hanem rögtön két kilátóval is büszkélkedhet – a szóban forgó objektumokat 2015-ben emelték.

A Hónap Turistaháza
Nomád Baradla turistaszálló és kemping
(Írta: Nagy Loránd István
Az Északi-középhegység geológiai csodákban egyik leggazdagabb része az Aggteleki-karszt, amelynek barlangjai – a Szlovák-karszt barlangjaival együtt – 1995-ben kerültek fel az UNESCO-világörökségek listájára. Rég voltunk már e vidéken, az Aggtelek szélén fekvő szállásegyüttes felkeresését pedig már szintén jó ideje tervezgettük. Odamentünk.

Ti írtátok
Mehalák városa – Szentendre felfedezése a „másik oldalról”
(Írta: Jónás Beáta)
Szentendre felé a HÉV-en sorra vettem, ami a városról eszembe jut: Visegrádi-hegység, skanzen, Kovács Margit Múzeum, óváros, Kívánságok tere, macskakő, Duna-korzó, művésztelep, kötelező iskolai kirándulások, hömpölygő turistacsoportok. Télen és nyáron egyaránt kedvenc magyarországi helyszíneim egyike. Azért, hogy még többet tudjak a Szent András apostolról elnevezett városról, jelentkeztem egy szerb tematikára épített sétára.

Kitekintő
Szurdoktúra a Szádelői-völgyben
(Írta: Joó Annamária)
A magyar–szlovák határtól néhány kilométerre egy, a hazai turisták által talán kevésbé ismert, de igen látványos kirándulásra csábító szurdokot találunk. Vadregényes kanyon, változatos sziklaalakzatok, virágos rétek és festői kilátások várnak ránk Szádelő völgyében. Érdemes legalább egy fél napot rászánni a felfedezésére, ha Észak-Magyarországon vagy Aggtelek környékén járunk.

História
A Horthy család lábnyomán Kenderesen
(Írta: Hidvégi Brigi)
A hangulatos alföldi kisvárosban született Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója. Emlékének ápolására máig nagy hangsúlyt fektet a település. Kastély, templomok, tengerészeti kiállítás, park és kripta – ezekből áll össze Kenderesen a Horthy-túra, amely igazi csemege azok számára, akiket érdekel a 20. századi magyar történelem.

Két keréken
Bringával a Dolomitok-vasút nyomában
(Írta: Varga Zsóka és Abelovszky Tamás)
Dél-Tiroltól a Piave folyóig egy egészen különleges kerékpárút szeli keresztül a Dolomitokat. A nem egészen ötven évet üzemelt Dolomitok-vasút felhagyott pályája helyén kétezer méter fölé törő hegycsúcsok között, egykori állomásépületek, vasúti őrházak mentén, helyenként alagutakon és viaduktokon át egy kis híján hetven kilométeres élménybringázás várja a turistákat.

Kitekintő
Vasalt utakon a Körmöci-hegységben
(Írta: Nógrádi Attila)
Kipróbáltuk Szlovákia legújabb via ferratáját Körmöcbánya szomszédságában. Az akár egy nap alatt is teljesíthető túra családi programnak sem utolsó.

Rejtett Kincseink
Gönctől Vizsolyig a Hernád völgyében
(Írta: Tóth Judit)
Ahogy magunk mögött hagyjuk a Zempléni-hegység vadregényes bérceit, és leereszkedünk a Hernád völgyébe, álmos kis településeken haladunk át. Nyugalmasan csordogál errefelé az élet, századokkal ezelőtt azonban nagy jelentőségű események történtek itt.


Mesél a Térkép
Kittenberger, a börzsönyi oroszlánvadász
(Szöveg: Lánczi Péter)
Sokan csak magyar Afrika-vadászként vagy „nagy oroszlánölőként” ismerik, de a kalandos utat bejárt Kittenberger Kálmán élete ennél sokkal többről szólt. Nevével kirándulás közben a Dunakanyar és a dél-börzsönyi táj több pontján is találkozhatunk, igaz emléket ugyanakkor híres barátja, Fekete István állított neki, aki a nimbusz mögé látva írta meg a vadász hányattatott történetét.

Gasztro
Őszköszöntő – vackorral, sommal, mályvával
(Írta: Tóth Judit)
A szeptember nemcsak aranyló, őszi napsütéssel ajándékoz meg bennünket, de vadon termő finomságokkal is. A színes, kora őszi étlapról most három növényt választottunk.Zöldhullám

Ürge, a füves puszták rágcsálója
(Írta: Nagy Loránd István)
A nem is oly rég még mezőgazdasági kártevőként számon tartott, sajátos hangjelzéséről, az ürgefüttyről is felismerhető kisemlős hazánkban elsősorban a sík vidékeken fordul elő, elterjedésére ugyanakkor a mozaikosság jellemző – populációi szigetszerűek, egymástól elszigeteltek. Fennmaradása szempontjából kiemelten fontos a rövid füvű, száraz gyepek megőrzése, azok legeltetése vagy rendszeres kaszálása.