MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2016.06.09. 13:00,   Szöveg: MTI,   Fotó: Facebook/davidkleinexpedition

A K2 megmászására készül Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Klein Dávid csak néhány hete ért haza az Annapurnáról, Suhajda Szilárd pedig tavaly már megpróbálkozott a K2-vel. A páros június 14-én együtt indul a Föld második legmagasabb csúcsára, ahol még nem járt magyar hegymászó.

A két sportoló már több alkalommal is túrázott együtt, de ez lesz az első, hogy nagyobb expedícióba vágnak bele közösen. A hegymászók utoljára az Alpokban tettek téli túrát, amellyel már a tavaszi–nyári idényre készültek.

 

Fotó: Facebook/davidkleinexpedition


A Karakorum hegységben található, 8611 méteres K2-t először két olasz hegymászónak sikerült meghódítania 1954-ben. A K2 a himalájai csúcsokkal ellentétben leginkább a nyári időszakban mászható, hiszen a Himalája vonulata a monszunnal érkező csapadékot felfogja, így annak hatása a Karakorumban már nem igazán érzékelhető.

 


2005-ben Kollár Lajos vezetésével Erőss Zsolt és csapata kísérelte meg elérni a K2 csúcsát, azonban az időjárási viszonyok miatt 8350 méterről Erőss Zsolt kénytelen volt visszafordulni. A magyarok közül utoljára Suhajda Szilárd és Varga Csaba tett kísérletet a hegycsúcs elérésére tavaly, akkor azonban az összes magasabban elhelyezkedő tábort elvitte egy lavina, megsemmisítve a sátrakat és felszereléseket is, és az időjárási viszonyok sem voltak kedvezőek. Ezek miatt a 2015-ös nyári szezonban senki nem mászta meg a K2-t, Suhajda Szilárdnak és Varga Csabának ugyanakkor sikerült a helyszínen lévő 100 hegymászó közül a legmagasabbra, 7400 méterig jutni.


A mostani expedíció során Klein Dávid és Suhajda Szilárd célja, hogy oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érjék el a csúcsot.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Elmarad a csúcstámadás a K2-n

Északról jutott fel a Mount Everest csúcsára

Klein Dávid oxigénpalack nélkül mászta meg az Annapurnát





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
171819
20
212223
24252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...