MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

A Medves-vidék gyöngyszemei

Nógrád megye északi peremén, a szlovák határ mentén, a Cserhát lankái és a Mátra bércei által körül ölelt vulkánok tüzében született gyönyörű hegyvidékünk, amely az egykoron benne tanyázó nagyvadakról kapta nevét: ez a Medves-vidék. 

Páratlan és sokoldalú táj ez, egyszerre érdekes geológiai, történelmi, és néprajzi szempontból is. Európa legnagyobb kiterjedésű, 550 m átlagmagasságú bazaltfennsíkjának környékét a hagyományaikat máig őrző palócok lakják, a határon innen és túl is. A Medves-vidék középkori történetét várak, várromok regélik, 20. századi legendáit pedig a tucatnyi szebbnél szebb kőbánya meséli el nekünk, melyek méltán nevezhetőek a Medves gyöngyszemeinek.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Meseország. Somoskő felé autózva ez jut eszébe az embernek, mikor egy dombhátra érve megpillantja a mesék világából elé bukkanó kis kastélyt, Losonczy Anna és Balassi Bálint sasfészkét, és az alatta elterülő falucskát. A pár évtizeddel ezelőtt még romokban heverő erősséget az egykori csehszlovák műemlékvédelem ébresztette fel Csipkerózsika álmából, még a '80-as években, helyreállítása azóta is tart, lassan, de biztosan épülgetnek falai. Hogy miért a csehszlovák? Ennek története van.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

1920-ban a teljes hegyvidéket elcsatolták Salgótarján határától északra, beleértve a Medves-fennsíkot, Somoskőt és Salgó várát is. A legenda szerint egy magyar orvosprofesszor, Dr. Krepuska Géza, akinek kőbányái a határon túlra kerültek, nem hagyta annyiban az ügyet, és mikor egy angol diplomatát gyógyított fizetségként csupán annyit kért, hogy segítsen neki a bányáit visszaszerezni. Száz szónak is egy a vége, 1924 február 15-én, a máig élő egyetlen számunkra pozitív határmódosítással négy falut és a Medves-vidék nagy részét visszakapta Magyarország, a Somoskői vár azonban stratégiai okokbóla a túloldalon maradt. A helybéliek azóta minden évben február 15-én ünneplik a Hazatérés Napját.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A somoskői vár parkolójából kezdtük túránkat, a gyerekek egy pillanat alatt már a határ túloldalán voltak, és az egy eurós belépő leszurkolása után hamarosan be is vették a várat. Bár szlovák oldalon vagyunk, szabadon járhatunk, kelhetünk, a palóc vidéket szépen egybefogó Novohrad-Nógrád Geopark törekvéseinek köszönhetően. Sokszor voltunk már itt, de ezúttal is megcsodáltuk a kilátást, a romokat, majd ezek után a fürgébbek már el is tűntek a vár alatt kezdődő kis ösvényen, mely az Európa-hírű, páratlan szépségű, ívesen megszilárdult bazaltömléshez vezet. Kamenné vodopád, azaz kő vízesés, az elnevezés találó.

 

Fotó: Konfár Tibor  Fotó: Konfár Tibor

 

Rövid pihenőt követően indultunk a legnagyobb felhagyott bazaltbánya, a Macskalyuki-kőbánya felé, jól jelzett, remekül járható úton. Egykoron egészen Somoskőújfalutól kisvasút vezetett ide is, ennek nyomvonalán vezetik ma a szlovákok a sárga turistajelzést. A bánya felé útközben egy árva kis csille emlékeztet a régi kisvasútra, majd egy finom vizű forrást mellőzvén egy nagyszerű fakilátó következik, érdekes kilátással az egymás mögött felsorakozó két szomszédvárra, Salgóra és Somoskőre.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A Macskalyuki-bánya pazar bazaltformái egyszerre idézik a szomszédos vidékek bazaltömléseit és a Badacsony gyönyörű orgonáit is. Egykoron ebből a bányából látták el Bécs és Budapest utcáit kövekkel, de az innen származó, nevét is a bányáról kapó macskakő eljutott Párizs és London utcáira is. Az egykori itt létezett több száz fős bányászfalura ma csupán egy romos iskola épülete emlékeztet.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Somoskőre visszatérve, majd a falut átszelve újabb gyöngyszemek, újabb bányák felé indultunk. A szintén egykori töltésen vezető piros kerékpáros jelzésen röpke fél óra alatt már a Közép-bányában voltunk, melynek bazaltfalak által övezett kis tava, mint egy kis tengerszem, bújik meg a fennsík ölelésében. Érdekessége még hogy hóolvadás után vizét a fennsík pereméről aláhulló kicsiny vízesés táplálja.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Innen kitérőt tehetünk az Új-bánya és a Nagy-bánya udvara felé is, akár órákat eltöltve nézelődéssel, fotózgatással. Mi a Kis-bányán keresztül, immár a zöld átlós tanösvény jelzésen indultunk Zenthe Ferenc egykori szülőfaluja, Salgóbánya felé. Salgóbánya, ahol a Nemzet Színésze a gyermekkorát töltötte pici, rendezett település, amely nagyon büszke szülöttére. A színész egyre erősödő kultuszát Zenthe Ferenc emlékpark, és a minden évben megrendezett Zenthe Ferenc emléknap is jelzi.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A főutca végén a gyermektábor, és az autós parkoló mellett elhaladva erdőhatárt érünk, ahonnan egy negyedórás masszív kapaszkodást követően már a Salgó várának káprázatos körpamorámáját élvezhetjük. Tiszta időben - főleg télen - a Mátrától a Tátráig ellátni, kelet-nyugati irányban pedig a Bükk és a Palóc Olympos, a Karancs tömbje mögül kandikáló Börzsöny zárja a látóhatárt. A gyerekek nem bírnak magukkal, ugrándozva járják be a romot, olykor rájuk is kell szólni, mert nem mindenhol veszélytelen mutatvány a falakon ugrálni.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Jó fél óra pihenőt követően a piros rom jelzésen indulunk vissza Somoskő felé. Gyönyörű, évszázados bükkerdőben oldalazunk a várhegyen lefelé, majd tölgyesbe érve hamarosan megpillantjuk a Dornyay turistaház romjait. Én még teáztam itt gyerekként a '80-as években, a mamáékkal, szép emlék, kár ezért a turistaházért.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Az eresztvényi buszmegállóig aszfaltos az út, majd Eresztvénytől a zöld sáv jelzésű Petőfi-sétány következik, amely szintén egykori kisvasúti töltésen vezet Somoskő irányába, szép kilátásokkal fűszerezve a Karancs, a Sátoros és Somoskő vára felé. A Petőfi-forrást, majd a Balassi-pihenőt is magunk mögött hagyván, immár több mint 15 kilométerrel a lábunkban egyszerre csak Somoskő egyik kicsiny utcácskáján találtuk magunkat, majd a vár tornyát megcélozván, egy utolsó nekiveselkedéssel, szó szerint toronyiránt kapaszkodtunk vissza a vár parkolójában ránk váró kényelmes autóhoz. 

 

Szöveg és fotók: Konfár Tibor

 

 

A cikk először 2017 júniusában jelent meg.

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (1):
hobobobo 2019.05.05. 15:36
A pontosság kedvéért tennék egy kiegészítést az íráshoz, mert volt már olyan akiben ez -tévesen- felmerült.
Valóban és ténylegesen is ez az egyetlen olyan határmódosítás, amely máig érvényben maradt, és a mi javunkra hozták meg, melynek során a már meghúzott, elfogadott, és fizikailag is létrejött trianoni határokat 1924 februárjában a mi javunkra módosították.
Később is volt még ilyen de ezeket később a II. VH után vis****endezték, nem maradtak érvényben.
(I. és II. Bécsi Döntések, melyek etnikailag sokkal igazságosabbak voltak trianonnál)

Természetesen ismerem a nyugat-magyarországi harcokat, a soproni népszavazást, a félelmetesen nagyszerű Rongyos Gárdával együtt, a lélekemelő, példamutatóan hősies balassagyarmati ellenállást, az Ózd környéki falvak (Susa) történetét is, melyeknek során több falu és város maradt meg magyarnak, de ezek a harcok, küzdelmek még a határ tényleges kijelölése előtt történtek meg, még a fizikai határmeghúzások ELŐTT zajlottak.

Tehát:
Trianont évekkel az elfogadása, és a határok fizikai kialakítása UTÁN csak itt, a Medves-vidéken módosították a javunkra, úgy hogy a visszakapott terület meg is maradt magyarnak.

Sőt, mi több:
A Somoskőújfalu főutcáján meghúzott 1924-es határvonalat a '60-as években még pár száz méterrel kitolták a magyar oldal javára, egy csehszlovák-magyar államközi egyezménnyel, de ez már valóban egy másik történet...





Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. május
Orliczki Gábor :
Tekergős az út hazafelé
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...