MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2018.12.29. 09:00,   Szöveg: Dömsödi Áron,   Fotó: Dömsödi Áron

A palóc Olimposz felfedezése

A Felvidék déli medencéi és az Északi-középhegység hegyvidékei között többnyire lankás, dombvidéki tájakat találunk. Ebbe a környezetbe ékelődött be egy apró, ám szomszédságához mérten markáns magaslat, a Karancs hegytömbje, amelyet már távolról kiszúrhat az erre utazó.

A Karancs lényegében „egynapos” hegy. Tömbje annyira kis kiterjedésű, hogy ha nem kalandozunk át a szomszédos erdővidékekre, egyetlen túra során felkereshetjük legfontosabb látnivalóit. Mégsem érdemes lebecsülni: meredek lejtőit egyik irányból sem kerülhetjük el, és az izzasztó kaptatást maradandó panoráma jutalmazza. A tetején álló kilátóból szokatlan perspektívából, észak felől méricskélhetjük az ország legmagasabb vonulatait, de Szlovákia északi határáig is elláthatunk.

 

Fotó: Dömsödi Áron

Az ország legmagasabb pontja takarja el az Alföldet a Karancsról

 

Fekvő elefánt

 

A környező dombvidék jócskán a Karancs magassága alatt marad, ezért a Börzsönytől a Bükkig azonnal kiszúrhatjuk a jellegzetes formájú hegyet. Az éles elkülönülés oka a földtörténeti múltban keresendő: a tájegység területét sekélytengeri üledékek töltötték föl. A felhalmozódott agyagba és homokkőbe andezites magma nyomult a mélyből, de a felszínt már nem sikerült elérnie, mindössze kissé kiemelte annak egy apró darabkáját. A magma közben alant behatolt minden repedésbe, végül kihűlve megszilárdult, ezzel egy hatalmas mélységi kőzetlencsét, azaz lakkolitot formált. A vulkánosságot követően forró vizes oldatok is átjárták a kőzettestet, ennek folyományaként arany- és ezüsttartalmú cink- és ólomérctelérek képződtek. A későbbiekben a külső erők váltak uralkodóvá a táj formálásában: az erózió lepusztította a gyengébb ellenálló képességű üledékes fedőkőzetet, így kerülhetett a felszínre, illetve magasodhatott lealacsonyodó környezete fölé a Karancs tömbje, a „palóc Olimposz”. A hegyet apró, helyenként igen meredek falú, vízeróziós völgyek tagolják nagyjából sugárirányban, de a kis kiterjedés miatt ezekben rövid, időszakos patakokat találunk csak.

 

Fotó: Dömsödi Áron

Keresztben fekszenek a Cserhát vonulatai

 

A legutolsó időkben az ember is csatlakozott a tájat formáló erőkhöz. Az említett ércek kitermelése nem gazdaságos, és a múltban is az andezit bányászata és a fakitermelés határozta meg a hegytömb gazdasági hasznosítását. Ezért több kisebb kőbányát is találunk az erdők mélyén, de mára ezek mindegyikében felhagytak a kőfejtéssel. A természetjárók szerencséjére az erdőgazdálkodás látványos nyomaival ritkán szembesülünk: a turistautak végig sűrű, tömött erdőket szelnek át, tarvágások, letarolt hegyoldalak nem jellemzők a területen.

 

Fotó: Dömsödi Áron

Somoskőújfalu a hegy lábánál

 

A táj egyébként közepes szintű természetvédelmi oltalom alatt áll: itthon a Karancs–Medves Tájvédelmi Körzet, a szlovák oldalon a Cseres-hegység TK fedi le a hegycsoportot. A sűrű, ritkán járt erdőségekben az utóbbi években a határ mindkét felén elő-előfordulnak kóborló, olykor áttelelő medvék, és a túloldalon néha farkasfalkák jelenlétét is megfigyelik. Az egész hegytömb mindössze kb. 50 km², az országhatárt hordozó, rövid gerinc pedig hozzávetőleg 10 km hosszú. A hegy bizonyos szögből szemlélve elefántra emlékeztet, amelynek feje a Kápolna-hegy, háta a maga a Karancs.

 

Nehéz hegymenet

 

A honi hegyvidékek közül a Karancsot nemcsak elszigeteltsége, hanem meglepő lejtőmeredeksége is kiemeli. Válasszuk bármely oldalt, a főcsúcs combizomfeszítő lejtőit nem tudjuk elkerülni. Minden égtáj felől nekirugaszkodhatunk, de a Karancs apró kupolája csak nehéz kaptatók árán adja magát.

 

Fotó: Dömsödi Áron

A csúcsot közelítve

 

Az átlagosnál csapadékosabb, hazai viszonylatban igen hűvös mikroklímájú hegycsoportot télen gyakran fedi hó. A hótakaró tulajdonképpen megkönnyíti a túrázást, ugyanis (ameddig nem képződik rajta jégpáncél) kényelmes kapaszkodót biztosít minden lépésünknek. A sáros, meredek ösvényeken jóval nehezebb járni. Ráadásul télen, tiszta időben különösen messzire tekinthetünk a kilátóból, és a felhők fölötti élmény sem ritka.

 

Fotó: Dömsödi Áron

 

A legrövidebb út Somoskőújfalu vasútállomásáról indul – a Salgótarján ipari múltjának apropóján létrehozott Bányászkörút sárga jelzése és a piros sáv az állomásépülettel szemközti oldalon vág neki a hegyoldalnak. A vasúti végállomásról a magasba emelve tekintetünket kiszúrhatjuk elsődleges célpontunkat, a Karancs kilátóját, és ezzel szembesülhetünk a kihívás komolyságával is. Az előttünk álló táv rövidsége senkit se tévesszen meg, 400 métert kell emelkednünk 2 verítékes kilométeren.

 

Fotó: Dömsödi Áron

 

A település éppen csak elfér a szűk völgyben, ennek megfelelően a turistaút is gyorsan beér az erdőbe. Egy éles jobbkanyar után elcsendesül mögöttünk a falu autóútja, és nekivágunk a határhoz vezető erdei útnak. Hátrapillantva a fák mögött kirajzolódik a Salgó várat hordozó sziluettje. A határkövek megjelenése és a rendszerint telefonunkra érkező hálózati értesítések mellett a zöld jelzés is előbukkan. A sűrű erdő aljára még télen is alig-alig ér le a napfény, bár a határsáv szűk léniája beenged valamennyit a napsugarakból. A zöld, illetve a piros és a sárga nem együtt halad, de mindegy, melyiket választjuk, mert rövidesen újra összefutnak.

 

Fotó: Dömsödi Áron

Útközben Salgó vára

 

Találkozásuk után a piros és a sárga balra hajlik, és ahol hamarosan nekivágnának a hegyoldalnak, ott érdemes egyenesen továbbmennünk a közeli kőfejtő tetejére. Az ösvény jelzetlen ugyan, de jól követhető, és a fák mögött nem is nehéz kiszúrni a napsütésben fürdőző kőbányát. Tetejéről széles panoráma nyílik Észak-Magyarország dombvidékére, amelyet a távolban a Mátra határol. Bal felé a Medves fennsíkja és a belőle égnek törő Salgóvár vulkáni kúpja uralja a látképet, dél felé pedig, a völgy mélyén feltűnnek Salgótarján paneltömbjei. Kelet felé, a Karancs nyúlványai mögött a Cserhát dombsorai hullámoznak egészen a Börzsönyig.

 

Fotó: Dömsödi Áron

 

Visszatérve az ösvényre a Kis-Karancs oldalában haladunk. A kellemes hangulatú hegyi ösvény alternatívája a határvonalon tekergő zöld jelzés, amely a Karancs oldalsó, kilátással nem szolgáló csúcsára is felkapaszkodik – hogy aztán leereszkedjen róla a főcsúcs előtti nyeregbe. Egy mély völgy fejezetében van a csúcsra induló turistautak csomópontja, ahol esőbeállót is találunk. Nyári túrák esetén jól jöhet a lejjebb található Katalin-forrás, ehhez azonban ereszkednünk kell egy keveset a piros háromszög jelzésen.

 

A hegyoldalnak nekivágó, piros sáv jelű ösvény a következő 300 méteren igen fárasztó, a lejtőre merőleges kapaszkodásba kezd, és bár kétségkívül ez a gyorsabb megoldás a csúcs felé, mi mégis inkább a kis kitérőt jelentő, de könnyebben teljesíthető, szebb alternatívát nyújtó sárga háromszöget választottuk. Ehhez tovább kell mennünk a hegyoldalban szintező sárga sávon, majd a Kápolna-hegy előtti nyeregben éles visszafordulással rátérnünk a Karancs délnyugati gerincére.

 

Csúcsélmény

 

A fél kilométeres szakasz a legszebb, néma bükkösön vezet keresztül, hogy végül egy vékonyka gerincen megérkezzen a csúcs déli nyúlványának végén emelt rádiótoronyhoz. A kerítés mellett parkoló, hóláncos Lada emberi jelenlétet jelez, de a következő kanyar végén elénk kerülő kilátótorony általában is népszerű célpont – gyakran találkozunk erre más turistákkal.

 

Fotó: Dömsödi Áron

Az acéltorony közel 30 éve magasodik a Karancson

 

Az acélszerkezetes torony jeges-csúszós létráinak tetején fedett, de nyitottsága következtében szeles felső szint fogad. A határon emelkedő csúcsról izgalmas a kilátás mindkét ország irányába: Magyarország felé alaposan felszabdalt, erdős dombvidéket látunk, háttérben pedig a Mátra kétosztatú gerince, a Galya-tető és a Kékes tömbje takarja el szemünk elől az Alföldet. Salgótarján szocialista betonrengetege közel van ugyan, de szerencsére épp elég távol ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmünket a régebbi korok elegánsabb épületeiről, Salgó váráról és Somoskő kecses tornyairól. A Medves terjedelmes bazaltplatójának szinte csak a szélébe harapnak bele aprócska patakvölgyek, a fennsík mögött pedig a Heves–Borsodi-dombság hullámzik. Leghátul a Bükk lapos alakjára ismerhetünk a Bél-kő felsebzett, hótól világító leszakadásával.

 

Furcsamód ez egy olyan kilátóhely, ahonnan átlagos látási viszonyok esetén éppen a Felvidék mutatkozik unalmasabb domborzatúnak. A Nógrádi-medence és az Ipoly mente képét a szántóföldek rendezett mozaikja uralja. Tiszta időben jól látszik Losonc paneltengere, amelyhez képest a szemközti Salgótarján a szocialista városépítészet önmegtartóztató, szerény képviselőjének tűnik csupán. A felvidéki város hátterét az Északnyugati-Kárpátok vulkáni övezetének óriásai, a Polyána és a Jávoros szolgáltatják. Tiszta időben persze a Kárpátok sziklafogas koronájaként fehérlő Magas-Tátra vonzza magára a tekinteteket. A Karancshoz tartozó bónusz egyébként, hogy hazaérkezve megkereshetjük magunkat a kilátóra néző webkamera felvételén.

 

Erdőből betonba

 

Bár körutakra nemigen van lehetőségünk, és a leggyorsabb ereszkedés Somoskőújfalu ismételt felkeresését jelentené, a változatosság vonzásában inkább Salgótarján felé vettük az irányt. Így csak a Kápolna-hegy nyergéig kellett követnünk az előzőleg már megtett utunkat, de mivel ez volt a legszebb szakasz, egyáltalán nem bántuk a duplázást – amely ráadásul lefelé lényegesen barátságosabb volt.

 

Fotó: Dömsödi Áron

A Ceberna-völgy szűk ösvénye

 

A sárga jelzés egészen a városig kalauzol. Eleinte mérsékelten ereszkedik, majd nehezen járható, csúszós, meredek lejtőn fordul le a Ceberna-völgybe. A Karancs egy tipikus völgyében járunk: magas gerincoldalak fognak közre egy szurdokszerű, száraz völgyet. A sáros szakasz végén a Ceberna-tisztáson érjük el a hegytömb lábát. A bájos, tágas rét déli oldalán már a Sátoraljaújhely melléki dombok közé térünk, hogy nagyjából 5 kilométer gyaloglást követően megérkezzünk a Pipis-hegy kálváriadombjára.

 

Fotó: Dömsödi Áron

Salgótarján csábítása

 

Elég hirtelen a változás, amely a szemünk elé tárul: az erdő eddig szemérmesen eltakarta a bányászat miatt átalakított város emeletes panelsorait. Egyelőre a legfölső emeletek fölött állunk, így lehetőségünk nyílik megszemlélni az érdekes, hazánkban ritkán látható városszerkezetet. A szűk völgyben egy ponton túl már csak fölfelé volt érdemes terjeszkedni: számolatlanul épültek a panelek. A település idilli fekvése egyre kevésbé szembetűnő, ahogy aláereszkedünk a városi forgatagba, és lassan eltűnik a dombok mögött a Galya-tető tömbje is.

 

Térkép: Bagaméri Gergely

Térkép: Bagaméri Gergely

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. februári számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

Kapcsolódó cikkeink:

A Karancs–Medves legszebb bazaltcsúcsai

Túrák a Medves-fennsíkon

Két ország peremén – Somoskő vára

 

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (1):
hobobobo 2018.12.30. 07:55
A Wikipédia tévedése alapján sokan mondják hogy a Karancson alig 30 éve áll az egykori olajfúrótoronyból kialakított kilátó, holott én már '82-ben is felmászhattam rá például.
Valamikor a '60-as években állították fel eredetileg a Karancs tetején ezt a tornyot, ráadásul előtte is volt itt kilátó, csak fából.
Egyébként jó az írás, tetszik hogy a sárgán jött le az író, egészen a városközpontig, gyönyörű az az útvonal. (is)
Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. június
Boronkai Miklós:
Viharban
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...