MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2019.05.27. 14:18,   Szöveg: Hidvegi Brigitta,   Fotó: Francz Ilona

Ahol még a denevérek se járnak – Séta a budai vár alatt

Magyarország egyik legsajátosabb barlangrendszerét használták borospinceként, jégveremként, volt itt számtalan kút, a második világháború alatt pedig óvóhely és parancsnoki helyiségek is. Ugyan természetes módon keletkezett, mégis együtt változott az emberekkel az évszázadok folyamán, most májusban pedig újra megnyílt a nagyközönség előtt. Nem is haboztunk felkeresni.

A Szentháromság téren találkozunk a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) munkatársaival, akik végigkalauzolnak minket a szövevényes, 3,3 kilométeres barlangrendszer nagyjából másfél kilométeres szakaszán, először az Országház utca alatt, érintve a volt Pénzügyminisztérium épületét, majd a 16-os busz megállóját, a Hadik-lovasszobrot, a régi városház épületét és a Ruszwurm cukrászdát – persze mindezt alulról. Bár a táv az utcán álldogálva egyelőre egyáltalán nem tűnik hosszúnak, lent egészen más dimenziók várnak minket.

 

Fotó: Francz Ilona

A vár alatt három pinceszint van, ez a második, a sarokban pedig egy kút látható


A Dárda utcai bejáraton leérve Borzsák Sarolta, a nemzetipark-igazgatóság barlangtani referense elmagyarázza, hogy három pinceszint van: a másodikba lejutva rögtön meg tudja mutatni a sarokban azt a kutat, ahonnan egykor a vizet vételezték a felette lakók (ezekből még jó sok van a barlangban), illetve egy másik helyiségben a nyílást, melyeken keresztül legurították a hordókat, amikor még borospincének használták a termet.

 

Fotó: Francz Ilona

Lejárat a legalsó szintre. A fenti résen egykor hordókat gurítottak le, amikor a helyiség még borospinceként funkcionált


Kutakat egyébként már a középkorban is ástak itt, a vár 300 házából nagyjából 280 alatt, így a pincéből kényelmesen le tudtak menni vízért. Ugyanakkor azért nem mindig bizonyult olyan jó megoldásnak ezeket használni, mert a 8-10 méterrel a felszín alatt ásott kutakba a vékony és nem túl jó szűrőképességű kőzetrétegen keresztül lejutó csapadék még tovább súlyosbította a járványok idején a betegség terjedését.
A fokozottan védett barlang azért nagyon különleges, mert az ember és a természet hosszú évszázadokon keresztül együtt formálta. Most ugyanúgy megtalálhatók a téglával megerősített termek mellett azok is, ahol a csupasz kőzet mutatja, hogyan nézhetett ki a barlangrendszer a kialakulásakor. Lent még kis cseppkőképződményeket is találunk, a denevérek viszont – nem tudni miért, hiszen a szellőzőkön egyszerűen le tudnának jutni – elkerülik a helyet.

 

Fotó: Francz Ilona

A túra közben fotók és térképek is előkerülnek, itt a barlangrendszerről készült ábrát mutatja a vezetőnk


Egykor azt beszélték, a budai várbarlang elvezet egészen a Margit-szigetig, sőt, Visegrádig Ez persze nem igaz, van viszont öt olyan futárfolyosó, amit a második világháború alatt az utánpótlások leszállítása, illetve a parancsok könnyebb kijuttatása érdekében alakítottak ki. Ezekből kettő a Duna felőli oldalra, három pedig a Vérmező felé vezet. Bár fizikailag összefügg a Sziklakórházzal és a Labirintussal is - mindkettőbe át lehet lesni néhány helyen – jogilag mára a három látványosság teljesen elkülönült egymástól.

 

Mint az ementáli sajt

 

Hajdanán a várhegy Dunával átellenes oldalán folyt az ős Ördög-árok, ami az akkori márgából álló felszínre lerakta mészkőből és dolomitból álló hordalékát. A jégkorszak alatt pedig elkezdtek működni azok a hőforrások, amelyek ma a híres budapesti gyógyfürdőink vizét adják. Ezek vastag, édesvízi mészkősapkát raktak le a kavicshordalék tetejére. Később, ahogy az Ördög-árok és a Duna egyre mélyebben folyt, lepusztították maguk körül a felszínt, és csak a már említett mészkősapka védte meg a Vár-hegyet a pusztulástól. A jégkorszak végén a hőforrások elkezdtek felfelé törni, de nem bukkantak a felszínre, hanem a márga és a mészkő határán kis üregeket oldottak ki (ezek az oldásformák sok helyen szépen látszanak a barlangban). Így jött létre az a rengeteg kis barlang, amelyek ekkor még egymástól függetlenek voltak, mint lyukak a sajtban.

 

Fotó: Francz Ilona

Sok helyen találkozik az épített környezet és a természet munkája, ettől olyan egyedi a barlangrendszer


A második pinceszintet tehát még a mészkőrétegbe vájták, a harmadik pedig a természetes barlangokból alakult ki. Ezeket valószínűleg kútásás során fedezték fel, aztán szélesítették, mélyítették, sokszor átlyukadtak a szomszédba, aláfalazták – tehát folyamatosan alakítgatták őket. Kadić Ottokár neve a bükki ősemberkutatás kapcsán lehet ismerős, de itt is sok évet töltött el, és neki köszönhetjük azt, hogy ma a barlangrendszer látogatható. Akkoriban ugyanis, amikor már egyre kevésbé volt szükség a harmadik pinceszintre, mert a bortermelés is kijjebb szorult a városból, és a termek megteltek szeméttel, törmelékkel vagy beszakadtak, ő volt az, aki felismerte az itt rejlő lehetőségeket, és kitisztította, majd 1935-ban elsőként megnyitotta a barlangot.

 

Hogy kerül mamutfoglenyomat a barlangba?

 

Mi már régen elveszítettük a tájékozódó képességünket így 8-10 méterrel a felszín alatt, de vezetőnk mindig elmagyarázza, éppen hol járunk. Amikor a régi városháza van a fejünk felett, egy fél percre lekapcsolja a világítást, hogy megmutassa, milyen az igazi barlangi sötétség. Mit is mondhatnék, borzasztóan sötét. Ez már csak azért is érdekes pont itt, mert egyes feltételezések szerint ezen a helyen lehetett a városháza börtöne. Ezt sugallja egy falból kiálló vaskarika is, de közvetlen bizonyíték nincs rá. Mindenesetre, ha mégis így volt, nem lehetett egy leányálom itt raboskodni a teljes sötétségben, vasra verve.

 

Fotó: Francz Ilona

Csak feltételezés, de talán ez lehetett egykor a városháza börtöne 

 

Továbbhaladva falba vésett monogramokat veszünk szemügyre, elmegyünk egy egykori vörös márvány lépcső darabjai mellett, majd megérkezünk egy cseppkőkezdeményig, ami pont úgy néz ki, mint egy földre ejtett tükörtojás, mert a közepe valamivel sötétebb. Megtudjuk, hogy ez úgynevezett antropogén cseppkő, azaz nem a kőzetből képződik, hanem a habarcs cementtartalmából, és viszonylag gyorsan nő. Persze így is több százezer év kellene hozzá, hogy igazán látványos legyen, de valószínűleg akkor sem lenne túl szép, hiszen felettünk utcák húzódnak, amiken autók járnak, az utat sózzák, és sok piszok is lefolyik.

 

Fotó: Francz Ilona

A körbekerített részen apró cseppkövek növekednek. Valószínűleg sosem lesznek olyan szépek, mint például Aggteleken, a fentről leszivárgó kosz miatt


Eljutunk a geológiai szempontból legértékesebb terembe, ahol jól megfigyelhetőek a hévízi oldási tevékenység nyomai. Egyébként a Budai-hegység többi barlangjában, például a Pál-völgyiben vagy a Szemlő-hegyiben is ilyeneket láthatunk, csakhogy azok nem édesvízi mészkőben alakultak ki. Itt még egy érdekesség vár: a terem egyik sarkában felnézve egy mamutfog nyomait lehet kivenni. A gyerekeknek nagyon tetszik, hogy bizonyítékkép a kezükbe vehetnek és megvizsgálhatnak egy igazi mamutfogat is, Sarolta pedig elmagyarázza, hogy amikor a hőforrások a felszínre bukkannak, rengeteg mész kicsapódik, és mindenre rárakódik, ami az útjába akad: falevelekre, ágakra, mohákra, elhullott állatok csontjára. Sajnos maga a fog eltűnt a barlangból, és már csak a lenyomata őrzi a jégkorszak emlékét.

 

Fotó: Francz Ilona

Egy igazi mamutfog. Egy ilyen lenyomatát lehet felfedezni a barlang egyik termében 

 

A kút, amibe a háremhölgyeket dobták

 

Az egyik teremben csupán egy üvegajtó választja el a barlangrendszert a Sziklakórháztól, ahová át is lehet lesni. Tulajdonképpen még 3 ponton kapcsolódik hozzá, és egykor nagyon hasonlóan festhetett, ma viszont már egyetlen tenyérnyi felületen sem lehet felfedezni a természetes eredetet. Először a Sziklakórházat választották le a második világháború alatt, később pedig a budai barlangrendszer egy része óvóhely lett, és parancsnoki helyiségeket is kiépítettek.

 

Fotó: Francz Ilona

Az üvegen keresztül a Sziklakórházba lehet belesni, a kettő valójában ugyahhoz a barlangrendszerhez tartozik 

 

Kadić Ottokár nagyon fájdalmasan élte meg, egyenesen vandalizmusnak titulálta a járatok átalakítását, úgy érezte, minden megsemmisült, amit ő nagy gonddal létrehozott, és azt gondolta, hogy ha időben nekiállnak, ehelyett akár a Gellért-hegy belsejében is kivájhattak volna légoltalmi pincéket. Egy emlékiratában olvasható, hogy csak az vigasztalja, végül ezer ember megmenekült, de egyes források alapján valójában négy-, mások szerint tízezren is voltak, akik itt húzták meg magukat a bombázások alatt. Az egyik teremben meghagytak egy vasból készült szellőzőcsövet, ami anno az egyik futárfolyosótól vezetett egészen idáig, keresztül a barlangrendszeren. Még egy régi ventillátort is láthatunk kiállítva, amit rákötöttek a csőre, és kézzel kellett tekerni, hogy meginduljon a légáramlás. A második világháború alatt zuhanyzó- és tisztálkodó helyiségeket is kialakítottak, a nyomaikat még ma is szemügyre vehetjük.

 

Fotó: Francz Ilona

A járatrendszerben az ember hamar elveszíti a tájékozódóképességét, nem is baj, hogy csak vezetővel látogatható


A 60-as években Barátosi József barlangkutató próbálta feléleszteni a turizmust a Vár-barlangban, de ez technikai és pénzügyi okok miatt végül kudarcba fulladt. A 90-es években vált ismét látogathatóvá. Sarolta képeket is mutat a nagyszabású megnyitóról, amin elvileg háremhölgynek öltözött, bár azoknál is sokkal lengébb öltözékben feszítő nők masíroznak. A ruha nem teljesen véletlen: ebben a teremben, ahol éppen állunk, található a háremhölgyek kútja is. Azért nevezték így, mert rengeteg csont került itt felszínre, amiből egy minden valóságalapot nélkülöző legenda született, mely szerint a törökök ide hajigálták a megunt

szeretőiket.

 

Már nem lehet felugrani krémesért

 

Nem messze innen található csontkamra, ahol lépcsőzetes dobogón – a nevéből már ki lehetett találni – csontok és koponyák sorakoznak. Ma sajnos csak töredéke látható annak a mennyiségnek, amit a barlang takarítása során találtak, illetve amelyek a Magdolna-torony aljában lévő egykori osszáriumból kerültek ide. A 90-es évek után ugyanis a barlang ismét hosszú időre gazdátlanná vált, és bárki lejöhetett ide a számos bejárat egyikén, úgyhogy a hajléktalanok és a bulizni vágyó fiatalok fedezték fel maguknak, és úgy tűnik, a csontokat sem kímélték. Amikor a barlangrendszer a nemzeti park kezelésébe került, lezárták a bejáratokat, csak néhány, kulccsal zárható ajtót hagytak meg.

 

Fotó: Francz Ilona

Itt egykor sokkal több koponya és csont sorakozott, mára ennyi maradt belőle


A csontkamra melletti teremből egy iszonyatosan meredek és omladozó lépcső vezet felfelé, keresztül a három pinceszinten a vár egyik legnépszerűbb cukrászdájába. Természetesen felül ezt is lebetonozták. Vezetőnk elmondja, hogy Mosonyi Aliz és Háy Ágnes Mesék Budapestről című könyvében szerepel az a vicces kis sztori, amely szerint a török időket követően két basa valahogyan lenn rekedt a barlangban, és boldogtalanul tengették a napjaikat, mígnem egyszer csak megtalálták a cukrászdába vezető lépcsőt, és onnantól kezdve rendszeresen felugrottak krémesért – szegények, mostanra megint biztosan nagyon megéheztek.

 

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság körülbelül kétórás túrájára csak elővételben, online lehet jelentkezni és jegyet venni. A túrák pontos időpontja, ill. a jegyvételi lehetőség a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapján érhető el. A felnőttjegy 3500 Ft-ba, a diák-, illetve a nyugdíjas jegy 2500 Ft-ba kerül. Bővebb információ: www.dunaipoly.hu, ill. Kunisch Gyöngyvérnél a ímélcímen vagy a +36 30 153 0980-ás telefonszámon.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Leereszkedtünk Magyarország legszomorúbb sorsú kristálybarlangjába

Befejeződött a mecseki barlangok felújítása

Aggteleki fejlesztések a látogatók és a denevérek érdekében

Források nyomában a főváros alatt






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. szeptember
Herczeg Kinga:
Helix
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...