MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2013.07.07. 11:12,   Szöveg: Gyurina Zsolt,   Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Átadták a felújított Julianus-tornyot a Dunakanyar szívében

Az Ipoly Erdő Zrt. a kilátó környezetét is rendezte.

Nagymaros a turistaútvonalak kiindulópontja. A kompkikötőből indul az Országos Kéktúra börzsönyi szakasza. A Nagymaros-Visegrád vasútállomást érintő jelzés mentén haladva a Templom-völgyön keresztül, a Szent Mihály-hegy érintésével, a 482 méter magas Hegyes-tető megmászását követően a Julianus kilátóhoz jutunk. A középkori hangulatú tornyot 1939-ben építették az Encián Turisták (a hányatott sorsú, 1914 és 1943 között létező sportegyesület számtalan létesítményt - tornyot, védművet, pihenőhelyet - hozott létre az ország hegyeiben). A kilátóról a teljes Dunakanyar belátható.

 

Északról a Magas-Börzsöny zárja le a látóhatárt, dél felé a Pilis vonulatai adják a kép keretét, melyhez nyugatról a Garamkövesd környéki hegyláncok csatlakoznak. Keleti irányban a Naszályig, sőt szép időben a Mátráig is el lehet látni.

 

A felújításra azért volt szükség, mert a torony állapota erősen leromlott, repedések keletkeztek rajta, nem lehetett tudni, mikor omlik le a mellvéd. A szakértői vélemény alapján először ezt bontották el a közvetlen életveszély miatt, majd megerősítve építették vissza. A felső kerengőszint teljesen megújult, kijavították, illetve pótolták a fugázást, stabilizálták a mozgó köveket.

 

Az Ipoly Erdő Zrt. a műszaki renoválás mellett rendezték a környezetet illetve megújultak az emléktáblák is.

 

Megközelítése:
Nagymarosról a kék sáv jelzésen délnyugat felé, körülbelül 3,5 kilométer, Zebegényből a sárga sáv jelzésen délkelet, majd dél felé, körülbelül 4 kilométer. Koordinátái: N 47°47,07'. E 018°56,05'




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...