Athéni olimpikonunk győzelmével kezdődött a Dráva Tour

Csütörtök délután Varasdon kezdetét vette a horvát-magyar rendezésű Dráva Tour négynapos kerékpáros túraverseny, a prológot első magyar mountain bike olimpikonunk, Vinczeffy Zsolt nyerte.

Szerző:
TM.hu
Fotó:
Vuelta Sportiroda
2014. június 13.

Csütörtök délután Varasdon kezdetét vette a horvát-magyar rendezésű Dráva Tour négynapos kerékpáros túraverseny, a prológot első magyar mountain bike olimpikonunk, Vinczeffy Zsolt nyerte.

Az EU-s projektént megvalósuló és a horvát-magyar kerékpáros kapcsolatokat mélyítő esemény nem indult felhőtlenül, rögtön esőt kapott a nyakába a 120 fős mezőny. A bringások 6 óra után félpercenként, egyenként vágtak neki a 1,5 kilométeres távnak, a Varasd belvárosában kijelölt pályán.

A rövid távon gyakorlatilag végig maximumot kell hajtani, nincs mese, a győztes is megszenvedett a pályán. Sokat nem tudtam készülni a versenyre, de legalább pihenten tudtam rajthoz állni. Amikor elkezdett „fájni”, már úgy voltam vele, hogy fájjon rendesen, kiadtam magamból, amit tudtam - mondta Vinczeffy Zsolt a verseny után.

Az eredményhirdetésen Varasd polgármestere adta át a díjakat, aki elmondta, hogy az 50 000 fős városban 20 000-en használják a kerékpárt, ami bárhol Európában figyelemre méltó szám. Holnap Koprivnicából rajtol a Pécsre érkező 182 kilométeres szakasz, a Dráva Tour érdekessége, hogy a verseny egy 30 kilométeres mért szakaszon zajlik, a táv többi részét túratempóban teszi meg a mezőny.
Az összetettben vezető férfi, Vinczeffy a kék trikóban tekerhet holnap, míg a ma legjobb időt hajtó hölgy, a horvát Kristijana Pavlic a zöld megkülönböztető mezt húzhatja magára. Pécsre várhatóan 5 óra után érkezik pénteken a mezőny, ahol a mai naphoz hasonlóan kísérőprogramok - többek között freestyle show - várják a kilátogatókat. Szombaton Nagykanizsára futnak be a bringások, vasárnap Hévízen zárul a Dráva Tour.

Eredmények:

Férfiak:
1. Vinczeffy Zsolt (Footstrong SE) 01:49,45 perc
2. Trabach Norbert (DKSI-Freeriderz) 01:52,22 perc
3. Moravek Ludovit (Brigetio-Komárom) 01:51,51 perc

Nők:
1. Kristijana Pavlic (Puls 1 Cakovec) 02:13,79 perc
2. Virág Zsuzsanna (ZSOTA Kerékpártúra Egyesület) 02:14,27 perc
3. Tóth Éva (KTC) 02:15,02
 

Cikkajánló