Kedvenc kéktúrás élményeink 2. rész

Ahol megismerheted az igazi Magyarországot (Pál Máté szakmai projektmenedzser)

A 2000-es évek második felében járunk, alföldi gyerekként a kecskeméti vízműdombot hegynek, a szegedi töltéseket pedig szánkódombnak hívjuk, és bár tudom, hogy túrázni szeretnék, fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá. Emlékszem, amikor az egyetemen eljutott hozzám a hír, hogy felettem járó szaktársak az Országos Kéktúra bejárását tervezik. Titkon reménykedtem, hogy valahogy sikerül a tűz közelébe kerülni, és én is igazi kéktúrás lehetek, elindulhatok végre az úton. Gondoltam ezt úgy, hogy igazából fogalmam sem volt arról, mi is az a kéktúra.

Végül aztán a Tokaji- (avagy Zempléni-) hegységről lemaradva kissé csalódottan, de reményekkel teli indultam el hazánk egyik rejtett kincse, a Cserehát felé. Egy hűvös őszi napon szálltunk le a buszról Boldogkőváralján, és az első pár kilométer alatt egy dolgot rögtön megtanultam: ne pakolj be egy ötnapos túrára tíz db székelykáposzta- konzervet!

Az egymáshoz közel fekvő, barátságos falvakban beleég a szemünkbe a mélyszegénység és a szegregáció, a hiperrealista szociografikus lenyomatot csak a falusi kocsmák kötetlen hangulata és távoli templomok sziluettje oldja fel. Az alig 300 méter fölé magasodó, folyókkal átszőtt romantikus dombvidék akár egy felkapott turisztikai régió is lehetne, de nem az, és valószínűleg nem is lesz az a közeljövőben. Pont ezért remek helyszín a Cserehát, ha valaki meg akarja ismerni az igazi, álarcoktól mentes Magyarországot, és egy kicsit közelebb akar kerülni a vidéki hétköznapok őszinte világához.

Tudj meg többet az Országos Kéktúra csereháti szakaszáról.

Éjszaka a kéken (Pálvölgyi Krisztina fotós, képszerkesztő)

Az alföldi táj a kedvencem, most mégis egy Kéktúra-szakasz élményét osztom meg. Egy barátnőm évek óta szervez többnapos kéktúrás kalandokat, amihez én is csatlakoztam párszor, mert amit egyedül nem tennék, azt egy csapattal örömmel bevállalok. Ilyen például az éjszakai séta az erdőben. Először Zalaszántón másztunk fel a Béke Sztúpához, a kéktúra útvonaláról letérve, aminek részben dzsungelharc lett a vége. De megérte felküzdeni magunkat a buddhista szentélyhez, ahol elképesztő nyugalom fogadott minket. Ősszel, szarvasbőgés idején jártunk ott, a visszautat így már a bikák bőgése közepette tettük meg, az erdő pedig itt-ott „megzörrent” mellettünk. Bevallom, reszketett a lábam, de közben jóleső izgalom járt át. Az esti kalandra egy kiscica is csatlakozott hozzánk, elkísért minket a sztúpáig és vissza, fel is merült bennünk a gyanú, hogy talán nem is macska volt, hanem macskabőrbe bújt szerzetes.

A következő éjszakai kaland Reziben történt, ahol a Gyöngyösi betyárcsárdába mentünk vacsorázni, a szállásunkra pedig egy rövidebb úton tértünk vissza a kék jelzésen. Siettünk volna, mert nagyon fáztunk az alig 5 fokban, de a vaksötét erdőben, a nem túl erős zseblámpáinkkal csak óvatosan tudtunk haladni. Az erdő lakói itt is folyamatosan kísértek minket figyelmükkel, legalábbis mi így éreztük. Másnap lepődtünk meg csak igazán, amikor ugyanezen az úton folytattuk a túrát: nem gondoltuk volna, hogy ennyire más élmény nappal végigmenni ugyanott. A gyönyörű, buja növényzet és a nap beszűrődő, őszies fényei teljesen elvarázsoltak minket, mintha egy mesében lépkedtünk volna.

Tudj meg többet az Országos Kéktúra sztúpát is érintő szakaszáról.

A kéktúra találkozása a piros vonattal (Vörös Attila szerkesztő, újságíró)

Itt nincsenek csipkés hegyek és vadregényes barlangok, sem szűk szurdokok, sziklákkal övezett patakvölgyek. Nincsenek égbe törő ősbükkösök, libegők és kalandparkok sem, és általában több a szembe jövő nagyvad, mint a turista. Vannak viszont diszkrét dombok, sok-sok rövid, de határozott emelkedő, nyugalmat árasztó pici tavak, löszbabák, a távolban nyújtózó mecseki csúcsok, a végtelenül kedves falvakban pedig a német és délszláv hatásokat magukon hordozó kulturális emlékek.

A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra utolsó (vagy első?) szakaszán járunk, Mórágy és Szekszárd között. Szekszárdról származom, így talán nem is kell több magyarázat arra, hogy a közeli Mecsek mellett miért a Szekszárdi-dombságon nevelkedtem. Pedig van itt még valami.

Hogy a kellemest és a hasznosat a legjobban összekössem, néha most is elvitetem magamat a szüleimmel a mórágyi vasútállomáshoz, lefotózom a vonatot, aztán ők hazaviszik a cuccaimat, én pedig futva megyek utánuk. Hol máshol, mint a kéktúra útvonalán, hiszen a jól futható terepen összejön egy csomó szint is, így a 20-30 km közé belőtt útvonalnak sportértéke is akad. Közben pedig a megunhatatlan látnivalók: a szálkai tavak, a grábóci szerb ortodox templom, a vadászház, a sötétvölgyi források és rétek, a Szarvas-szurdik, a kilátó a Bati-keresztnél, a borvidék szőlőültetvényei... a végén pedig anyukám kolbászos bablevese.

Tudj meg többet a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra keleti végéről.

„Elemelkedve” a kéken (Dömsödi Áron, főszerkesztő, Természetjáró)

A kéktúrázásnak, ha nem nyújtja sokáig az ember, az a varázsa, hogy temérdek, merőben eltérő tájon vándorol át az ember. Mire megszokná az egyiket, már a következőt rója, és közben rájön, hogy mindegyiknek megvan a maga sajátos hangulata, amire roppant gyorsan rá lehet hangolódni. Így – hangozzék bármilyen klisésen is – egyet kiemelni csalóka volna.

A Visegrádi-hegység meglepően izgalmas terep ahhoz képest, hogy a főváros „előkertje”. A Pap-rét és a visegrádi Fekete-hegy között húzódó, hullámzó hegyhát könnyen járható, egyszerűen megközelíthető, panorámáival és erdőképével mégis az Északi-középhegység legvadabb hangulatait nyomokban hordozó túrát kínál. Komolyabb magasságokban, de jóval rövidebb távon élhetjük át egy kisebb vadon élményét a Börzsönyben, a Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos között. A szélfútta, sziklaformákat is tartogató, bükkerdős gerinc vérbeli kárpáti élmény, érzésre is órákra a civilizációtól. Elérni nem egyszerű, megunni lehetetlen.

A honi gerinctúrák királyát pedig elejétől a végéig lefedi a kéktúra. A Mátra keleti gerince hírhedten nehéz terep, pedig van egy fontosabb tulajdonsága is: a közel húsz kilométeren majdnem végig egynyomos ösvényen sétálhatunk. A hangulatgyilkos erdészeti utak helyett itt apró folyosóként simul az ösvény a „vadonba”, a természetélményt a hegylábak látszólagos távolsága, a panorámapontokról felmérhető magasságok fokozzák. És nincs még egy ilyen hosszú civilizációmentes szakasz az Országos Kéktúrán.

Tudj meg többet az Országos Kéktúra Mátra-gerincen végigvezető, páratlan szépségű szakaszáról.

Kővé vált meselények között a Balaton-felvidéken (Nógrádi Attila tartalomfejlesztési vezető)

Nem voltam könnyű helyzetben a kedvenc kéktúrás hely kiválasztásával, mert kicsit úgy vagyok ezzel, mint Gombóc Artúr a csokoládékkal, de minél többet járt ezen az agyam, annál biztosabb lettem benne, hogy a Szentbékkállai-kőtenger lesz a befutó. Erre több indokot is fel tudok hozni:

Egy másik fontos érv volt a kőtenger mellett, hogy nem csak hozzám áll közel ez a hely, hanem az egész családomhoz is. Rengeteg szuper nyári élményünk kötődik a helyhez, ezért, ha a környéken járunk, nem kérdés, hogy felkeressük és megmásszuk a gyerekekkel a jól ismert kőkupacokat. Ezek közül az a hatalmas kőlap a legizgalmasabb, amely meg is mozdul a rálépők súlya alatt. Harmadik érvként a hely geológiai történetét tudnám felhozni, ugyanis amit ma kőtengerként ismerünk, az a bő kilencmillió évvel ezelőtt itt hullámzó, sós vizű Pannon-tó összecementálódott és kőzetté szilárdult, part menti üledéke. Gondoljunk csak bele jobban: gyakorlatilag egy tenger alján flangálhatunk a Káli-medence kellős közepén!

Tudj meg többet az Országos Kéktúra Szentbékkállai-kőtengert is kettészelő szakaszáról.

Kedvenc kéktúrás élményeink első részét ide kattintva találod.

A cikk eredetileg a Turista Magazin 2024. decemberi-januári számában jelent meg.