Az alábbi három közhiedelmet magam is hittem valaha. Ma már – a test működését jobban értve – éppen az ellenkezőjét javaslom. Nézzük, mik ezek!

1. Közhiedelem: ha fáj valamid, ne mozgasd!

Amit valójában tanácsolok: mozgasd, finoman – és ne ijedj meg tőle.

Sokunkban reflexként él, hogy ha valami fáj, azt pihentetni „kell”. A fájdalom azonban gyakran nem sérülést, hanem csupán feszültséget, túlterhelést vagy átmeneti kompemzációt jelez. Itt most nem törésről, szalagszakadásról vagy baleseti sérülésekről beszélünk, hanem a „semmiből előjövő”, tűszerű, húzó, vagy enyhe ütődést követő fájdalmakról.

A mozgás nem egyenlő a terheléssel: finom körzések, lassú hajlítások, könnyed nyújtások sokszor gyorsabban csillapítják a panaszt, mint a teljes mozdulatlanság. Ehhez használhatsz gyógyszermentes önkezelési eszközöket is, például kinesiotape-et, SMR-golyót vagy floss-szalagot, ezekről ebben a cikkben írtam bővebben.

A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor nem is maga a fájdalom a legnagyobb akadály, hanem a félelem: „Mi van, ha rosszabb lesz?” „Mi van, ha valami nagy baj van?"

A félelem összehúzza az izmokat, beszűkíti a mozgást és felerősíti a fájdalomérzetet. Érdemes megfigyelni, hogy a fájdalom – akárcsak minden testi érzet – folyamatosan változik. Felerősödik, majd enyhül, megmozdul egyik pontról a másikra. Ha így tekintünk rá, és nem úgy, mint egy állandó fenyegetésre, könnyebb megengedni a finom mozgást.

David Butler és Lorimer Moseley Explain Pain című könyve az egyik legismertebb szakirodalom a fájdalom megértésére és kezelésére. Arról írnak, hogy a fájdalom nem pusztán egy egyszerű jelzés a sérült szövetekről, hanem egy komplex, agyi folyamat, amely számos pszichológiai és környezeti tényezőtől is függ. Különösen a félelem szerepére összpontosítanak a fájdalom érzékelésben: a fájdalommal való tartós együttélés gyakran a félelemből, a fájdalom elkerüléséből és a túlzott kímélésből ered. Az emberek hajlamosak a fájdalomra úgy tekinteni, mint valami állandóan jelenlévő fenyegetésre, amit el kell kerülni, de ezzel csak megerősítjük a félelem és a fájdalom spirálját. Ha valaki folyamatosan fél attól, hogy a fájdalom visszatér, vagy hogy a fájdalom jelez valami komoly bajt, az egyfajta „mental block”-ot (mentális gátat) képezhet a gyógyulás útjában. Az a személy, aki nem képes elengedni ezt a félelmet, gyakran nem tudja megfelelően használni a mozgás és a fizioterápia eszközeit a fájdalom enyhítésére.

A fájdalom nem állandó, hanem folyamatosan változik, és ha képesek vagyunk ezt elfogadni, a fájdalomérzet enyhíthető. Ha a fájdalom visszatér vagy tartós, érdemes felkeresni egy mozgásos szakembert, aki segít megtalálni az okot és a megfelelő gyakorlatokat!

2. Közhiedelem: olyan cipőt válassz, ami támasztja a bokádat!

Amit valójában tanácsolok: tedd stabillá a bokádat az egyensúlyod és kötőszöveted edzésével

A modern lábbeliipar egyik központi üzenete: a boka gyenge, ezért támasztani kell. Csakhogy a boka nem gyenge – csak gyakran edzetlen. A stabilitást pedig nem a merev külső támasz, hanem az idegrendszer biztosítja.

A boka teljes mozgásterjedelme (hajlítás, feszítés, billentés, forgás) akkor működik jól, ha használjuk is. Túrázáskor különösen fontos, hogy a boka gyorsan és pontosan reagáljon a kövek, gyökerek, lejtők kihívásaira. Ha ezt a cipő korlátozza, a lábfej és a boka izmai gyengülnek a kihasználatlanság következtében. Plusz a boka beszűkített mozgástere miatt a térd kényszerül elnyelni az oldalirányú terhelést - pedig neki ez legkevésbé sem a feladata.

Egyensúlygyakorlatok, lábujj-emelések, boka kidöntések, sarokemelések, instabil felületek használata mind segíti a boka önálló stabilitását – és csökkenti a külső támasz szükségességét. Ezekről itt írtam bővebben.

3. Közhiedelem: ne hajolj mélyen előre, ha mégis, egyenes derékkal tedd!

Amit valójában tanácsolok: hajolj előre görbülő háttal is – mert mindkettő hasznos, csak mást erősít.

Sokan félnek a görbe háttal végzett előrehajlástól, mondván: „ez tönkreteszi a derekat”. Valójában ez egy természetes, egészséges mozgás, amire a gerincünk épült.

A gerinc szegmentáltsága miatt fontos, hogy minden irányban mozogjon. A gerincünk nem egy merev oszlop: mozgatható szakasza 24 különálló csigolyából áll, amelyek mind mikro-mozgásokat végeznek. Ha valamelyik szakaszunkat nem használjuk, más részek túlkompenzálnak – ebből alakulhat ki merevség, fájdalom, sőt mozgáskorlátozottság.

Egyenes háttal nagyobb a terhelés a csípőízületeken és a combhajlítókon. Görbe háttal a gerinc teljes hosszát aktiváljuk, mobilizáljuk, szegmentáljuk. Mindkettő értékes, mert más típusú erőt és mobilitást fejleszt. Ha naponta gyakorolod, fokozatosan egyre mélyebbre tudsz hajolni. Idővel akár a talajt is eléred, és a gerinced erősebb, rugalmasabb lesz.

Mi köze mindennek a túrázáshoz? A járás – főleg a túrázás – egy folyamatos hullámmozgás: a láb által generált energia keresztülhalad a lábszáron, a medencén, a törzsön és a gerincen. Ha a gerinc merev, rigid vagy fájdalmas, ez a hullám megszakad. A lépés „szögletes”, darabos lesz, a felsőtest többet kompenzál, a váll és a nyak is túlfeszülhet. A jól mozgó, szegmentált gerinc azonban továbbítja az energiát, rugózik, elosztja a terhelést – ezáltal könnyedebbé, gazdaságosabbá és élvezetesebbé teszi a túrázást.

A fájdalomra adott válaszaink, a cipőválasztási szokásaink és a „gerincvédő” hiedelmeink sokszor többet ártanak, mint használnak.

Finoman mozogni fájdalom esetén, saját erőből stabilizálni a bokát és minden irányban edzeni a gerincet – ezek nem csak terápiás javaslatok, hanem a természetes, könnyed túrázás alapjai.