MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Balatoni kék 100 kilométeren át

Balatoni nyár. Sok-sok napsütés és egy rövid zápor, remek étkek, friss gyümölcsök és finom borok. Pompás társaság és felejthetetlen hangulat, kellemesen langyos éjszaka és egy rövid, de szép pirkadat. Mi kellhet még? Egy kiváló túra? Akkor jó helyen vagyunk: ez itt a Kék Balaton 100 teljesítménytúra.

Az Országos Kékkör három túravonalán kívül is létezik hazánkban néhány kék sáv jelzés. Ezek egyike a Balatoni Kéktúra, ami közel 105 kilométeren keresztül kanyarog a „magyar tenger” felvidékén. Pétfürdőtől a badacsonyi mólóig igen sok látnivalót kínál: ezt az útvonalat (vagy tetszés szerint ennek egy részét) járhattuk végig ezen a teljesítménytúrán. Sajnos, két öcsém nélkül, de mégsem egyedül érkeztem: Ildikó és csapata megtisztelő társaságát élvezhettem, akikkel már sokszor találkoztunk, de így, közösen első alkalommal gyalogoltunk együtt. Meg persze sokan másokkal: az előnevezettek listája igencsak hosszú és tekintélyes lett. Ilyen társaságban indulni megtisztelő és egyben kihívás is számomra: remek érzés! Így álltam be a sorba kicsivel reggel hat után Pétfürdőn.

 

Az arcok most mind derűsek; kívülálló el nem hinné, hogy száz kilométer legyalogolása előtt állnak éppen. Pompás a hangulat, meg kell hagyni: nevetés-viccelődés, kézfogások és puszik, élcelődés és kérdezősködés. Egy nagy család, egy nagy baráti társaság: találkozunk, összejöttünk itt. Alig veszem észre, hogy tulajdonképpen elindultunk, a vidám légkör jön velünk együtt. Egy kis aszfalt, persze, az előző esti Pizsi Parti résztvevői mesélnek, közben kitűnő pálinka, akarom mondani, házi meggylé kerül elő. Kopár domboldalak, visszatekintve pedig a kelő nap lenyűgöző fényei – a nem túl szívderítő látványú iparvidék felett.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Elhagyjuk Pétfürdőt, hullámzunk is kicsit, terepre érkezünk: kavicsos utak, borókás-ligetes szakaszokat hagyunk el. Magasfeszültségű távvezeték, alattuk kódos pont, méghozzá a titkosabbik fajtából. Elolvassuk az idézetet, és felírjuk a kék egyik árnyalatát – sok ilyen lesz ma még. Gyönyörű napraforgótáblák, aztán érett, aranyszínű zabmező és fák alatt hűsölő birkanyáj: van látnivaló bőven!

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fogy is rendesen az út, hamar felbukkan Királyszentistván. Előbb fentről, egy pazar panorámát kínáló tetőről szemlélhetjük meg: itt bukkan fel először a mai napon a Balaton!

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kódot írunk, fotózunk, majd le is ereszkedünk a faluba. Ellenőrző pont itt is, de fellendítjük a forgalmát a kis boltnak és a szomszédos kocsmának is. Aztán tovább, fel a Mogyorós-hegyre, és át az úton: Litér látható előttünk. Autóval igen sokszor jártam itt, gyalog most először. Itt ellátás is fogad: eszünk-iszunk, fénykép és tovább! Hol egyik, hol másik „csapattag” mellett megyek, beszélgetek. Néha többen is bekapcsolódunk egy-egy érdekes témába, és telik az idő; fogynak az utak, a kilométerek. A Romkúti-völgy árnyas hűsének örülünk – mert szép nyári nap és kellemes meleg van – majd megérkezünk a Malom-völgybe. Újabb ellenőrző pont: kapjuk a pecsétet és az újabb ellátást. Gyakori a folyadék-pótlás is, ezért még mindig nem töltök a zsákomban megbújó vizestasakba – elég a két pici kulacs is. Ez a helyzet aztán meg is marad az egész nap folyamán.

Ereszkedés Vörösberénybe, természetesen továbbra is, mindvégig a kék jelzésen. Amivel nincs gond: egész nap korrekt, tisztes a minősége, elegendő a sűrűsége is. Ez a szakasz már ismerős, és most sokáig (ilyen vagy olyan irányból) az is lesz. Civilizáció, ahol kipufogógáz is jut, meg hideg innivaló, vásárlási lehetőség is. Nyüzsgés és kirakodóvásár is, nyaralók tömege, bazárok is. 

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Belekóstolunk, még szélesebb a paletta, még több az élmény. Közben bélyegző, forduló, és lassan kiballagunk Balatonalmádiból. Csendesebb utcák, vörös kőből épített villák vagy éppen templom. Káptalanfüred előtt aztán felkanyarodunk a Halacs-völgy felé, ami biztos előjele annak, hogy előttünk a Csere-hegy. Meg persze a csodaszép kilátó, amit a tetejére építettek: legalább annyira látványos szerintem, mint odafentről a kilátás. Pedig az se kutya: megéri felkocogni az előbb vörös kő, majd fa építmény tetejére.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán indulás lefelé: szemből kedves hölgy kamasz fiával lép elém: a Csákány-hegy után tudakozódik. Mutatom a helyes irányt (amerre mi is tartunk) – ami neki a háta mögött van, ugye. Erősen meglepődik, hitetlenkedik, de aztán többen is megnyugtatjuk. Tamáskodva, de azért megfordulnak, Mi kocogunk kicsit, mellőzzük a vöröskőbányát és az Amfiteátrumot, így ereszkedünk le Alsóörs kocsmájához.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Itt már igen gyanús felhők keringenek, a meleg is szúrós, erős – afféle eső előtti előjelek, véljük többen is. Hihetetlen, de megismétlődik az egy héttel ezelőtti csoda: amíg az ellenőrző ponton vagyunk, leszakad az ég, és hét-nyolc perc után tovább is áll a zápor. Az időt közben igen hasznosan töltjük el: pompás hűs fröccs (dupla adag!), finom zsíros kenyér, no és az a házi májas! Hmmm, arra sokáig emlékezni fogok. Sokféle zöldséggel, kedves kínálással: eszik-iszik mindenki jóízűen. Harmad táv, azaz zoknicsere is esedékes nekem. Emiatt kicsit késéssel, de utánaeredek a csapatnak. 

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ballagunk Lovas felé, ahol az úton autósok szemből: merre van a Somlyó-hegyi kilátó? És mennyire lehet közel menni? De nagyon közel ám! Uh, nem vagyunk egyformák, de azért megmutatjuk a kilátót is, az utat is. Azt nem tesszük hozzá, hogy ott azért lesz „pár” méternyi szint is, majd úgyis rájönnek, mosolygunk. Elhagyjuk a kedves kis falut, Lovast, majd a Pongrácz-kastélyt is, a paloznaki Kálváriát pedig éppen csak súroljuk. Északnak fordulunk, és a fent említett Csákány-hegy következik, tetején a remek Endrődi-kilátóval. A kilátás pompás, hát persze, elvégre a Balaton-felvidéken járunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kódot írunk, fényképezünk, és lehet ereszkedni. A Nosztori-völgy, majd műút – és Csopak, meg a Plul-malom következik.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Itt gyümölcslevessel kápráztatják el az arra fogékonyakat. Mivel ennek a tábornak nem vagyok tagja, megelégszem a belevalóval: friss, finom barackot és almát kerítek, kulacsot töltök kiváló házi szörppel, és megcsodálom a szép épületet. Aztán Csopak északi „élén” ballagunk végig, lenyűgöző, hátborzongató kilátással a kék Balatonra. Fantasztikus! Az oromfalas présházak, szőlők és gyümölcsösök között-mögött felbukkanó víztükör sokakat rabul ejt. Érdemes neki átengedni magunkat, mert aztán szigorú szakasz jön: előttünk a Péter-hegy! Nem viccel. Komoly emelkedő visz fel, bár szerintem szemből még komiszabb, de ilyenkor nem szokás ezen merengeni. Beszélgetni se: csendben zihál mindenki. Feri tolja előttem, és alaposan szedhetem a lábam, ha tartani akarom a profi, rendkívül tapasztalt társnak a tempóját. Így azonban jóval gyorsabb a felérkezés; szusszanunk, kódot írunk, jöhet az ereszkedés. Tavaly ilyenkor csúnya vihar és eső volt, éppen ezen a héten – nem kímélve a túrázókat. A kidőlt fák még mindig őrzik ennek emlékét, nehezítve a lejutást.

 

Aztán metsszük a Koloska-völgy Balatonarács felőli „kijáratát”, és a (viszonylag) új nyomvonalon vágunk neki az újabb, ezúttal Tamás keresztnevű hegynek. Ez sem sétagalopp, megdolgoztat rendesen – de itt legalább kilátó is dukál az erőfeszítésért cserébe. Balatonfüred híres rajongójáról-lakójáról, Jókairól nevezték el; ki nem hagynám, pedig több tucatszor megjártam már.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

 

Aztán megint kód, megint ereszkedés – az „Aranyember útján”, egészen a keresztig. A kilátás (kell-e mondanom?) pompázatos, készítünk csapatfotót is, meg gyönyörködünk Tihany panorámájában.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Jöhet Balatonfüred, nem kevés aszfalt, de a végén – túl a Vörös-templomon és a hófehér református templomon – ott vár a Papsoka-templomrom. Ami majdnem pontosan féltáv, az ötvenes túrák rajtja vagy célja. Nekünk pedig frissítőpont, mennyei dinnyével, pogácsával, hogy aztán újult erővel folytassuk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Észak-nyugati irány, a Hidegkúti-séd partján ereszkedünk, itt az Evetes-völgy.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kódot írunk, ahol futó lányka előz (ma más sokadszorra). A Hajagos-völgyben aszfaltutat koptatunk, szerencsére nem tart túl sokáig. Bal kanyar, emelkedők: Kis-Gella, Nagy-Gella! Újabb kód, újabb ereszkedés. Feri számolgat: jó volna elérni Zádorvárt még világosban! Az 61,7 km-nél lesz, sűrűn benőtt szakasszal – jó lenne látni. Meghúzzuk a tempót, a lánykát – sokadszorra – visszaelőzzük egy emelkedőn, mire kicsit kifakad: „Jaj, ne, már megint?!” Mi tagadás, jót derülünk: a csapat legfiatalabb tagja 44 éves, de vannak ötven-hatvan felettiek is. Nem vonunk meg magunktól egy kis büszkeséget: lám, a rutinos öregek. Ez az érzés aztán csak fokozódik a következő látnivalónál: a Cseri Kastényhotel udvarára érkezünk, és embereket előzünk kocogva.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

- Maguk meg hová sietnek?
- Badacsonyba…
- Aha! Persze!!
- De hát tényleg oda megyünk!
- És honnan jönnek?
- Pétfürdőről…
- Persze!!...
 

Mit lehet tenni? Folytatjuk utunkat, a hangulat rendkívül jó: ehhez mérten szépen fogynak a kilométerek is. Róka-hegy, Hosszú-hegy, és Feri csak csóválja a fejét: igen korán, bőven világosban Zádorvárnál leszünk. Ildikó javasolja a forrást: kis kitérő, finom vízzel. Most is érdemes megfogadni a tanácsát: remek hűs nedűvel és a Zádor-kút látványával gazdagodva vághatok neki a lépcsőknek.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ezek visznek fel Zádorvárhoz: frissítés és pecsét, meg egy kis szusszanás. No és persze a várrom látványa. Az is remek – de a távozáskori panoráma még ezt is lepipálja. Messze, nagyon messze tévedhet a tekintet: a Balaton túlsó sarkáig, aztán Siófok környéke, Tihany, és a túlparti völgyhíd is ide látszik. Alattunk meg Pécsely és a nevét viselő medence tekinthető meg.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Majd Sombokor, Hideg-hegy, Szurdik következik: mind ismerős nevek – más túrákról. Így érkezünk a Halom-hegyhez, a Kossuth-kilátóhoz: hetven kilométernél járunk, zoknit cserélnék már – de igen erős a szél, huzatos a tető, így elhalasztom 75-ig. Süti jár a pecsét mellé, és ereszkedünk is le a tanösvényen. Kisebb tévesztés, de csak pár méter, és egy sötét erdőbe érkezünk. Mindenki lámpát kapcsol; ennek is eljött az ideje. Az erdőszélen, az illatos rétek mentén aztán gyönyörködhetünk Óbudavár és a távolabbi kis falvak fényeiben, mielőtt betérünk a sűrűbe, és nekivágunk a kaptatónak. Itt volt valamikor Herend falu; a templomromot most a sötétben persze nem látjuk. Kerítések mentén ereszkedünk, és hamarosan Szentantalfára érkezünk be. Paprikás krumpli, többféle kolbásszal, pikáns ízzel: jóízűen falatozik mindenki, szusszanunk egyet: tíz óra múlt. Pótlom a zoknicserét, üdvözöljük a később érkezőket, de indulunk is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A falu alatt ballagunk: kutyaugatás, tücsökciripelés. A focipálya után feljutunk a Tagyon-hegyre, és ez többszörösen is ismert nekem: a szakasz, az irány, és a sötét is: Óbudavár éjjel 20 TT, kétszer is megvolt. Vállalom hát a csapat vezetését, keresztül a szőlőkön, zegzugos utakon, egészen a Hegyestű parkolójáig. Kóla, ropi-félék – és házi készítésű konyakmeggy, huh. Aztán kis kocogás lefelé, majd kitérés és visszatérés az aszfaltra, közben megint kód. Leérkezünk az útig, letérünk, jöhet a hosszú egyenes. Monoton szokott lenni, de a társaság kiváló, beszélgetünk, nevetünk és észrevétlenül haladunk. Az idő kiváló: szál pólóban megyek, bár néhányan felvesznek ezt-azt. Több futó is megelőz, ifjú titánok, mindenkit visszaelőzünk előbb-utóbb, és persze nagyon élvezzük. Hamar felbukkan Kővágóörs, átvágunk rajta, a rutinos többszöri teljesítők mutatják a szép kialakítású kutat: itt kell bélyegeznünk. Aztán aszfalt, egészen Kékkútig. Itt változás van: nem a Theodora-forrásnál, hanem kicsit beljebb, a faluban találunk rá a bélyegzőre.

 

Átkelünk a békésen alvó kis falun – már holnap van – és irány a távolban látható, kivilágított tornyú salföldi templomocska. Major, ellenőrző és ellátópont. Lucullusi lakoma, komolyan: házi sonka, kolbász és szalonna sajttal, zöldségekkel – vagy házi lekvár, mindenféle édes finomságok, remek fröccs, de még kávét is főznek valakinek, Nem is könnyű útra kelni. Eszünkbe jut azonban az Örsi-hegy, és ez kellemes motiváció: az utolsó komolyabb akadály, amit még át kell ugrani. Meghúzzuk a lépteket, haladunk párhuzamosan a zölddel, és most nem bánom, hogy a Tóti kúpja ezúttal kimarad. Aztán letérés, szőlők mentén, homokos talajon, és itt az Örsi-hegy. Nem is volt vészes felfelé. Az ereszkedés azonban komisz: meredek, csak óvatosan! Nem történik baj, szépen leérkezünk a szőlők közé, és itt már többen lekapcsoljuk a lámpát: pirkad. Kanyargunk kicsit (ahogy az szőlőkben gyakori), és aszfalt jön. Innen már végig. Át Badacsonytomajon, ki az országútra, és itt már egészen világos van. Gyönyörködünk a hatalmas hegy masszív tömbjének látványában, de látjuk persze a Gulácsot és a Tótit is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán Badacsony, végső cél! Egy villogó lámpa, és igen, oda megyünk! Beérkezés öt előtt, ahogy szerettük is volna. Edina a célban, egy sátorban fogad, nagyon szép jelvénnyel, oklevéllel, kitűzővel, és nem marad el a gratuláció sem. Részünkről pedig az öröm: újabb kiváló túra, amit teljesítettünk, és az időnkre sincs okunk szégyenkezni. A vége 22:35 lett úgy, hogy tényleg kellemesen, beszélgetve, jó hangulatban tettük meg ezt a távot, élve a sok szépséggel, finomsággal, pihenőkkel. Köszönöm a csapatnak, hogy részese lehettem: szívesen máskor is! (24., 25.)

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. május
Rajki Róbert:
Harmatos hajnal
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...