MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Családi túraközpont az első osztrák hegyen

A sokak által ismert St. Corona am Wechselben, illetve tágabb környékén, a Wechselland térségben gondoltak egyet, s a visszafejlesztett sípályák helyén létrehoztak egy osztrák mércével is egyedülálló családi túraparadicsomot. Az Alsó-Ausztriai Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából kipróbáltuk, és mit mondjunk, fülig ért a szánk.

Család + természetjárás = Wechselland

Elsősorban azért örültünk, mert egy nagyon jól átgondolt turisztikai koncepció mentén az egész térséget a családbarát szolgáltatásokra fűzték fel, ahol simán eltölthetünk egy egész hetet, és garantáltan nem fog unatkozni a család egyetlen tagja sem. Mindezt úgy, hogy a családbarát szolgáltatások nagyon erős versenyében mindenki még ausztriai szinten is új – ráadásul sok esetben pofonegyszerű – dolgokat próbálhatott ki. Ilyen volt a Motorik Park St. Corona Am Wechselben és az egyszerűen zseniális Hintaösvény Mönichkirchenben. Ez már csak azért is fontos, amiért részben a cikk is született, nevezetesen, mert bizonyítja, hogy nem minden a pénz, viszonylag kis költségvetésű projektekkel is lehet sikeres, valóban családbarát fejlesztéseket végrehajtani (csak a St. Corona am Wechselben kiépült „családi arénában” 2017-ben több, mint 100 000 vendég fordult meg).

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Pedig a kezdet nem lehetett könnyű, valljuk be. Bezárnak egy sípályát, a szomszédban meg ott van a Schneeberg, Alsó-Ausztria legmagasabb hegye, az első igazi alpesi csúcs a híres fogaskerekűjével, a Rax és a Hohe Wand a maguk kedvelt sziklamászó- és via ferrata-útvonalaival, és persze az UNESCO által is védett Semmering. Mit lehet kitalálni tehát az 1743 méter magas Hochwechsel csúcsban tetőző Wechsel-hegységben, Magyarország felől nézve az első hegyen, ahol sziklák nem nagyon vannak, és nyári felvonó sem repít fel a tetőre? Mit lehet kitalálni, ami ezeken a méltán népszerű, profi turisztikai profillal és fantasztikus, évszázados infrastruktúrával rendelkező helyszíneken nincs meg? Ráadásul relatíve kis pénzből és rövid idő alatt, mert a környék turizmusból élő szállásadói zúgolódnak?

 

Legális bringaterep a futóbiciklitől a profi downhillig


Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Teljesen olyan érzés megérkezni a „családi arénába”, mint amikor sípályára érkezünk. Hatalmas parkoló az út völgy felőli oldalán, ahol emberek pakolásznak izgatottan. Csak éppen nem síléceket, hanem különböző méretű és típusú kerékpárokat: a kicsik büszkén feszítenek bukósisakjukban és alig várják, hogy a szülők elkészüljenek, a profik meglepő gyorsasággal öltöznek be és igyekeznek robosztus csúcsgépeikkel az út felett vezető hídon át megközelíthető fogadóépülethez, ami mögött ott a szép zöld, hamisítatlan osztrák legelő tehenekkel, meg mögötte az erdő és a hegy.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

Régen itt kezdődött a hegy tetejére felkúszó sípályarendszer egyik része, illetve ami megmaradt belőle, az ma is itt van. Télen ma ez Ausztria legolcsóbb sípályája, ami kifejezetten a kezdőkre és a családokra fókuszál a maga két szerény felvonójával (egy bébi felvonó és két korongos lift két kisebb, nem összekapcsolt sípályával). A bébi felvonó nyáron viszont gyerekeket szállít az egyedülálló mini downhill pályára (Mini-Bikepark). És ez itt az innováció szó szerinti kezdete: a hegyoldal és az egész hegyvonulat törvényes bringatereppé vált az elmúlt években, több, mint 70 km útvonallal, amely tényleg a legkisebbektől a profi szintig várja mind a hegyikerékpárosokat, mind a száguldás szerelmeseit. A Familien Arena pedig egy profi oktatóbázis.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

A fogadóépület hegy felőli oldalán nagy a nyüzsi, mindenki ismerkedik a térképpel, tervezi a mindenképpen izgalmasnak ígérkező napot. A mi gyerekeink is izgatottan, de roppant büszkén csatolják fel hát térd- és könyökvédőiket. A kisebbik kölcsönzött futóbiciklin, a nagyobbik egy gyerekeknek fejlesztett terepbiciklin feszít a mintegy 15 m szintet megmászó mozgólépcsőn. Állítólag egész Ausztriában újszerű kezdeményezés ez a Mini-Bikepark, a legkisebbekre valahogy még senki nem gondolt kerékpáros fronton, illetve ennyire komplex, széles célcsoportot kiszolgáló bringás létesítmény sincs nagyon egész Ausztriában – mondja Ines Buchgeher, a familienarena.at munkatársa.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

A felvonóból két oldalt két, különböző nehézségű, mintegy 450 méter hosszú, profin kialakított úton gurulhatnak le a legkisebbek, de a szomszédban egy műanyagpályán is gyakorolhatják a kanyarodás, lassulás és gyorsulás, a különböző akadályokon való átjutás alapvető technikáit. Kicsit izgulunk, hogy mi is fog itt történni gyerekeinkkel, de gyorsan a legelésző tehenek kolompkoncertjére tudunk hangolódni a teraszon egy kávé mellett, ugyanis lányaink jól bringáznak, és a lejtőn is jól veszik az akadályokat, sőt, nagyon is élvezik az apró technikás részeket, a kiépített kanyarokban való bedőlést, a hullámos faállványon való átgurulást. Mi meg pont rálátunk a teraszról a mutatványra.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc


Természetesen oktatást is igénybe vehet itt bárki, rögtön a bébi felvonótól indul egy olyan kiépített downhillútvonal, ahol a terepbringázás jellegzetes technikai fortélyait próbálhatjuk ki egy rövid szakaszon, tréner segítségével (Skills Line). Ha pedig már megtanultuk az alapokat, irány a hegy: kiépített, a downhillpályához hasonló kapaszkodó útvonal, ún. Uphill-Flowtrail vezet fel az 1247 m magasan lévő Almrauschhüttébe. A mintegy 300 m szint leküzdéséhez egyébként elektromos kerékpárt is kölcsönözhetünk helyben, de igénybe vehetjük az 1158 m magasan fekvő Speicherteichbe vezető bringa taxit is.

 

A lényeg a lényeg: a háztól egy mintegy 3,5 km hosszú, nagyon vagányul kiépített downhillpálya (flowtrail) vezet vissza a fogadóépülethez. A legtapasztaltabbak pedig a szintén a háztól induló, 2,7 km hosszú, tehát meredekebb, nem kiépített downhillpályán (singletrail) tehetik próbára ügyességüket, hogy aztán nekivágjanak a több mint 70 kilométernyi, legálisan igénybe vehető bringaút hálózatnak (panorama trails) a hegyen, amelyen többek között egészen a szelíd domborzatú főcsúcsig tekerhetünk. A 2016-ban átadott Mini-Bikepark és a 2017 óta üzemelő kerékpáros útvonalrendszerről bővebb információ a wexltrails.at és familienarena.at honlapokon érhető el (csak németül egyelőre).

Szuperjátszótér a hegyoldalban

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Miután a bringázást követően kiélveztük az étterem és a gyermekbarát WC minden kényelmét és izgalmát, nekiindultunk a családi aréna másik nagy attrakciójának, a 2015 óta működő, külön is igénybe vehető ún. Motorik Parknak. Ez egy, a békésen legelésző tehenek mellett a hegyoldalban felvezető, 25 állomásból álló, alapvetően a természetben való mozgást imitáló és a finommotoros képességeket, valamint a lépésbiztonságot segítő akadály- és kalandpálya.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

A legtöbb eszköz a talaj felett 20-30 cm-re kifeszített különböző egyensúlyozó alkalmatosságból áll: eltérő magasságú rönkökön, sziklákon, mozgó gerendákon, hevedereken, rugós lapokon, s ezek százféle variációján kell átlépkedni és átegyensúlyozni. A kedvencem azért mégiscsak a hegyről lehozott sziklák ösvénye volt. Pofonegyszerű ötlet, mégis tömegek próbáltak végigegyensúlyozni a több tucat sziklán anélkül, hogy lelépnének róla.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

De van egy sor más, zseniálisan egyszerű játék is: például széles mérleghinta, amelynek egyik végéből kell átszaladni a másikba; egy erőkar, amellyel egy fémtestet kell behelyezni különböző edényekbe; vertikális trambulin, ahol egy kötélen csimpaszkodva ugrálunk a függőlegesen elhelyezett trambulinon; vagy éppen az a földbe süllyesztett gúla, amelynek közepén egy rúd áll, s egy kötélen akörül tudunk nagy iramban, mégis biztonságosan körözni. És van egy hatalmas, mintegy 30 méter hosszú mászóka is, ahol több tucat lelógó és imbolygó kötélhágcsón és hevederen kell átmásznia a vállalkozó kedvű gyerekeknek. Az egy dolog, hogy 4 és 6 éves gyermekeink imádták ezt az egészet, mi pedig nem győztünk csodálkozni a leleményes ötleteken, de szemmel láthatóan az idősebb gyerekek is élvezettel próbálták ki magukat ezen a szuperjátszótéren. Mi mintegy 2,5 órát töltöttünk el itt, mire nagyjából végigjártuk az egészet, de több pihenőhely és természetesen maga a rét is piknikezésre csábít, szóval simán lehet egy bő félnapos program is a Motorik Park.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Nyári bob és tanösvény osztrák módra

St. Corona am Wechsel nemcsak a sípályájáról, de nyári bobjáról is híres volt egykor. Nos, a változás szele elérte a régi bobpályát is, amelyet 2015-ben felújítottak, s az új, szuperbiztonságos pályán (Alpine Coaster) még a panorámát is élvezhetjük. A nyári bob a családi aréna bejáratától kissé odébb helyezkedik el, az Orthof panzió melletti parkolót kell megtalálni (5 perc autóval). Nyári bobbal Magyarországon is el vagyunk kényeztetve, igaz, ez a pálya a maga spiráljaival tényleg klasszis.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

Nekünk valószínűleg túl sok volt a kalandból aznapra, mert pár csúszást követően a gyerekeket viszonylag könnyen elcsábítottuk a szomszédos Orthof panzióban elköltött finomság képével, s egyúttal megnéztük, milyen is egy osztrák tanösvény. Merthogy a nyári bob parkolójától, pontosabban a mellette található Orthof panziótól indul a „családbarát hegy” másik zászlóshajója, a Hangyaösvény.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Igen, a lélegzetelállító turistautakkal bőven megáldott Ausztriában simán a marketing központjába tesznek egy gyerekeknek szóló tanösvényt. A 2,5 km hosszú, 180 méter szintemelkedésű tanösvény az „erdő királynőjének”, a hangyának a nyomában vezet 15 játékosan oktató és valóban a gyerekeknek készített állomáson keresztül (a táblákon nem tudományos értekezés olvasható felnőtt nyelven). A gyerekek mindent megtudhatnak az erdő apró, de igen fontos lakóinak életéről, feladatairól, és a panzióban, illetve a látogatóközpontban a gyerekek számára készített felfedező csomag is vásárolható.

 

A legmagasabb ponton nyugágyak és padok kínálnak lehetőséget a pihenésre. A tanösvény valóban a gyerekek nyelvén, de németül mutatja be a hangyák életét, így a nyelvtudás nem árt, mert pont a feladatok teszik izgalmassá a kirándulást. Mi az első megállónál töredelmesen bevallottuk magunknak, hogy a jóból is megárt a sok, se erőnk, se agykapacitásunk nem volt a tanösvény teljes végigjáráshoz, ami minden bizonnyal egy külön félnapos program.

És ami a hab a tortán: túra és fürdőzési lehetőségek

Ellenben akkor sem kell kétségbe esnünk, ha németül nem tudunk, viszont van több időnk és komolyabb túrára is kaphatók vagyunk. A szelíd domborzatú, U alakú, viszonylag ismeretlen Wechsel-hegység kiváló túraterep mind nyáron, mind télen, és menedékházakkal legalább annyira jól ellátott, mint fent említett, ismertebb és magasabb szomszédjai. Bár mi az egész napi kalandoktól megfáradva átmentünk Mönichkirchenbe, ahol családbarát szállásunk letesztelése és a Wechselland további családbarát attrakciói vártak ránk (amelyeket egy következő cikkben mutatunk be), a térképet böngészve azonban elhatároztuk, hogy eljövünk ide hótalpazni, illetve sífutni (de amúgy a Mönichkirchen melletti sípályát az előbbivel szemben nagyon is fejlesztik).

 

Tapasztaltabbak az éppen a St. Corona felett kezdődő és Mönichkircenben végződő gerinctúrát is megcsinálhatják, akár nyáron, akár télen, a gerincen számos menedékház várja a kíváncsi túrázókat, igazi alpesi hangulattal. A helyiek schwaignak hívják az egykori hegyi pásztorszállásokat, amelyek nagy része ma menedékházként üzemel, és ahol nemcsak megszállhatunk és élvezhetjük az autentikus környezetet, de kipróbálhatjuk a kiváló helyi kosztot is.

 

Fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

St. Coronából kiváló családbarát „hütte”-túrát tehetünk a gyerekekkel is, akár az Orthoftól, akár a bringataxival elérhető Speicherteichtől indulva: egy túrára fűzhetjük fel ugyanis az 1400 méter magasan álló Kampsteiner Schwaigot, valamint a 1318 méteren álló, fantasztikus nevű Herrgottschnitzer hüttét. A túrázáshoz a Freytag & Berndt WK422 számú térképét használjuk!

Ha pedig túlzottan kimerültünk vagy felhevültünk a melegben, akkor irány a szomszédos Kirchberg am Wechsel településen található Hermannshöhle, Ausztria legnagyobb cseppkőbarlangja, vagy a környék központjában, Aspang Marktban található strand.

Szöveg és fotók: Szigeti-Böröcz Ferenc





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. augusztus
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...